Olyan, mint a magyar narancs. Kicsi is, savanyú is, citromsárga, de...a MIÉNK

Már majdnem elérik, hogy mi is vágyjunk rá. Itt is mindent legyőz a szerelem, csak nem fáj annyira.

Néhány napot Pécsen töltöttünk, természetesen mi is végigjártuk az ismert látnivalókat. Lenyűgözött minket a város. Tökéletes kombinációját  nyújtja, a kultúrát- és a hedonista életszemléltet kedvelőknek is, kinek kinek igénye szerint. Mindenről sajnos nem tudok beszámolni, de néhány kedvencemet kiemelném.

Íme:

Az angolok furák. A jól ismert sztereotípiákon túl is. És mindig találkozik az ember újabb és újabb szokatlanságokkal, érdekességekkel, akárhányszor vetődik is Nagy-Britanniába.

Miután Hajni rákérdezett, hogy az előző gondolathalmazban említett Strange az a Strange-e, úgy döntöttem, hogy itt az ideje írni egy szpesölt egy olyan könyvről, ami varázslós, jó, és nem a Harry Potter. És amit már említettem különböző kontextusban vagy százszor. Mert jó.

Nem Doctor Strange-ről van szó, akit Benedek fog játszani majd jövőre a legújabb csilivili megaMarvel blockbusterben. Jonathan Strange, az egy varázsló, ennek a történetnek a főszereplője, amit az előzővel ellentétben tiszta szívből ajánlok mindenkinek.

Régen elképzelhetetlen volt, hogy letegyek könyvet, mielőbb végigolvastam volna, de mostanában egyre gyakrabban teszem. Régen úgy olvastam a könyveket, ahogy következtek egymás után a polcon. Most már válogatok a könyvesboltban, válogatok online, és ha olvasás közben harmadszor-negyedszer vesztem el a türelmem, akkor vége. Letettem. Abbahagytam.

Na nincs ilyen könyv nagyon sok, de több, mint fiatalabb koromban, az biztos. Amik most eszembe jutnak, és emlékezetesek: Amerikai Istenek (jó, ezt nem adtam fel teljesen, csak felfüggesztettem az olvasását, egyszer 2005-ben, majd újrakezdem 2012-ben és kb ugyanaddig jutottam, mint először, azóta a státusza pending... pedig Neil Gaiman egyébként nagyon tud, ha akar, na majd erről külön szpesölben), 1Q84 (óriási a netes hype körülötte, van még esélye, hogy újrakezdem), A SZÜRKE (az a Júlia szpesöl edisön, amit kaptam tőletek, gazdag férjek luxus házak kiadás, öt történet is volt benne!!! körülbelül háromszázszor jobb, nem viccelek), és most ez. Ez a háromkötetes varázslós... izé. New York Times Bestseller.

Ma töltöttem be a 40-et és bevallom ez kicsit megviselt, nem nagyon csak éppen annyira, hogy gondolkodásra sarkaljon. Emlékszem mikor a 30-at töltöttem tele voltam tervekkel, amiket szeretettem volna megvalósítani, ezek nagyrészét meg is tettem. Még egy diploma, nyelvvizsga, karrier. Úgy gondoltam rengeteg még az időm, hogy mindent megvalósítsak, amit elterveztem. Most azt érzem fogy az időm még hozzá fénysebességgel.

Nagyon szeretem, ha gyerekek inspirálnak. 

A horrort könyvben is filmben is szeretem. Ahogy mondtam, kár, hogy a rendelkezésre álló anyag 95%-ban vacak, gagyi. Valószínűleg ezért van az, hogy amikor izgalmas, horroros beütésű sztorira vágyom, akkor kénytelen vagyok mindig visszakanyarodni Stephen King bácsihoz (jó még Neil Gaiman is, vagy Ira Levin, és még egy-egy író, akik néha villantanak), aki nagyon érti a műfajt. Nem térek ki a klasszikusokra, mint Poe, vagy Lovecraft, nem. Csáth Géza nagy sikerű "Mesék, amelyek rosszul végződnek" című gyűjteményét, ami engem egy életre traumatizált, meg sem említem, persze, az nem is horror, hanem a nagy magyar valóság, vagy mittudomén. Nem az a lényeg, hogy hentelés, vér, szétvagdalt testrészek. Stephen King írt egy - szerintem - nagyszerű könyvet a horrorról, és hogy mitől lesz egy könyv (film, sorozat, rádiójáték) jó horror, annak minden mondatát idevágnám idézetnek. Akit érdekel az ilyesmi, ajánlom figyelmébe (Danse Macabre). 

King papa ebben a könyvben, ha jól emlékszem, külön részt szentelt a vámpíroknak és a vámpír mítosznak. Nem is az az érdekes, hol, mikor jelenik meg, hanem hogy miért. Mi az a mozzanat, mi az a szimbólumrendszer, ami a vámpírt olyan izgalmassá teszi, hogy gyakorlatilag minden második horrorfilm vámpírokról szól Hollywoodban, vagy valami olyasmiről. Nekem korábban semmi mást nem jelentett, csak egy újabb szörny-féleséget, ami csúnya, gonosz, halhatatlan, sérthetetlen, és emberek vérét issza.

Aztán az HBO leadta az Interjú a vámpírralt, amit olyan 13 éves koromban láttam, és ez a film nekem meghatározó élmény lett kamaszkoromból, több szempontból. Az egyik: nem tudtam azelőtt, ki az a Brad Pitt, határozottan több mindenben szerettem volna látni ezen túl. Hála égnek ez a kívánságom nagyon bejött, így 20 év távlatból. A másik: a vámpírlét szerencsétlenségétől és kilátástalanságától hetekre depresszióba estem. Átérzem. Megértem.