Maradt korábban fondantom, amelynek szavatossága a vége felé közeledett. Aktuálisan nem terveztem felhasználni, de kidobni sem volt szívem, így arra gondoltam, megpróbálom lefagyasztani. Kinyújtottam és mintát nyomtam bele az új (már kb. a 650. a sorban), a Tchibónál kiszúrt és otthagyni képtelenség felszerelésemmel, majd kiszaggattam méretre.

Sütőpapírral elválasztva, folpackba csavarva ment is a mélyhűtőbe.

Miután a zöld imádja a barnát, úgy döntöttem, hogy valamilyen csokikrém kiegészítőjeként fogom felhasználni.

A korábban már ismertetett Stahl féle tészta szolgáltatta hozzá az alapot, 

erre került a csokis felépítmény és a fondant (utóbbinál vigyázzunk, olvasszuk fel rendesen szobahőre, különben törik).

Teljesen jól működik a dolog, semmit nem vesztett sem külsejéből, sem ízéből a fagyasztás során.

A csokikrém kesernyés, igazán ütős fajta, és nem túl édes. Az eredeti recept csilit is áztat a felolvasztott csokiba, de én azt nem szeretem, így kihagytam. A figyelmes szemlélő láthatja, hogy a fondanttal borítás nem lett tökéletes. Ennek oka, hogy a krém mennyisége nem volt kompatibilis a muffinok számával, ergo nem jutott elég a fondant alatt elhelyezkedő tésztafelület kiegyengetésére. Ez persze egyértelmű baki részemről, hisz ki kellett volna szúrnom már az alapanyagok mennyiségéből, hogy kevés lesz, de a nyári kihagyás kizökkentett a rutinból ezek szerint. Nektek viszont már olyan arányokkal írom le a készítését, amellyel nem futhattok lyukra. Íme:

150 gramm puha vajat kihabosítunk 5 perces kevertetéssel. 75 gramm porcukor és 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor keverékét szitáljuk hozzá több részletben. Ezután 150 gramm megolvasztott, majd lehűtött minőségi étcsokit keverünk hozzá, végül megint jól kihabosítjuk.

Szerintem finomabb, mint a mascarponés változat, kevésbé édes és sokkal csokisabb. Nálam ez a nyerő a kettő közül. De van még több variáció a tarsolyomban, így tuti lesz folytatás.