Világéletemben szerettem a pohárkrémeket. Emlékszem, ahogy gyerekkoromban küzdöttünk érte a Jégbüfében. Háromszor kellett sorban állni: először oda kellett furakodni a vitrinhez megnézni, hogy van-e még egyáltalán, érdemes-e továbblépni. Ha igen, jött a sorállás a blokkért, amivel aztán megint visszajutottunk a vitrinhez és előbb-utóbb megkaparinthattuk végre a mennyei mannát.

Ahogy nekem az eper a gyümölcsök királynője, a crème brûlée a pohárkrémeké. Van benne valami arisztokratikus elegancia. Egyszerű, de mégis nagyszerű. Imádom kocogtatva feltörni a tetején a karamellréteget, kéjes gyönyörűséggel, mint Amelie a filmben.

Elkészíteni sem ördöngösség, de kell hozzá néhány kellék. Egyik a kis porcelán tálka, másik a zsebsárkány, vagy karamellizáló pisztoly, vagy konyhai fáklya. Lehet kapni szettben is (például itt, vagy szívecskés-magentát itt).

Én a sima, egyszerű, alapváltozatot szeretem leginkább, de készítettem már ízesítetteket, sőt libamájasat is (receptek itt).

Mint említettem, nem bonyolult az elkészítése, de azért néhány dologra figyelni kell. Nem szabad például túlsütni, mert a krémes állagból olyan kemény kocsonya lesz, mint a főtt tojásfehérje. Ne szórjunk rá túl sok cukrot, mert a vékony karamellhártya helyett nehezen áthatolható páncélt kapunk. A karamellizálást lassan, fokozatosan végezzük, óvatosan, mert könnyen megég a cukor (a láng legmelegebb része a szúróláng –a legkékebb rész- hegye). A krém főzését nyugodtan elvégezhetjük az előző napon, de a cukrot csak felhasználás előtt (karamellizálás után érdemes még kb. 10 percre hűtőbe tenni, hogy az olvasztott cukor megdermedjen) olvasszuk a tetejére, mert lévén nedvszívó, ha órákat áll fogyasztás előtt, elfolyósodik.

Találtam még egy röpke oktatófilmet is a készítésről.