Ugyanis átgondolva a honnan hová akarok most eljutni ívét, rájöttem, hogy nem tudom, hol kezdődik, és hol végződik a fogalom határa. Most ne kacagjunk előre, hogy hehehe nem tudja, hogy a műanyag, a fa, a porcelán, a gyöngy nem nemesfém, várjuk ki türelemmel, hogy eljussunk ahhoz a szinthez (a bizsuk királynőjéhez), hogy át tudjuk érezni ennek a dilemmának a súlyát.

Nézzük először, mik a hivatalos ismérvek:

A bizsu más néven csecsebecse, divatékszer. A kifejezés a francia nyelvből származik (bijou). Hagyományosan értékes drágakövekre hasonlító, féldrágakövekből, mesterséges kövekből készült ékszer.

Coco Chanel használt bizsukat elsőként, ennek hatására jött divatba az 1920-as években. Miután megszűnt a vele kapcsolatos előítélet – miszerint a divatékszer csupán utánzat - , kedvelt kiegészítővé vált.

A bizsuk nem tartalmaznak sem nemesfémeket, sem drágaköveket. A 20. század végén már bármilyen anyagból készülhettek és már nem volt „ciki” a viselésük. Mára már divattá vált, sőt van, aki jobban szereti, mint a valódit. Olcsó és tartós ékszer. A bizsu sokkal színesebb, változatosabb, mint a valódiak, ezért nagyon népszerű.

A bizsuk változatossága, egyedisége, pompája még öltöztet is. Szinte nem is a ruhához kell venni a bizsut, hanem a bizsuhoz a ruhát.

(bizsu történelem itt)

A külcsín számomra ugyanolyan fontos, mint a belbecs. Aki erre felszisszen, gondolja át, hogy igenis sokat számít számára is a külső és az első benyomás. Lehet ez ellen küzdeni kézzel-lábbal, de attól még ösztönös emberi beállítottság marad.

Nekem az öltözködés egy komplex egyensúlyi rendszer. Úgy kell érteni, hogy hozzám semmi sem kerül be csak úgy véletlenül, nem lóg külön magában, hanem illeszkedik, szépen belesimul az egészbe. 18 éves koromra megtaláltam a stílusomat, azóta építkezem. Ha esetleg keletkezik egy szabad vegyérték (értsd: bekerül egy új ruha, amihez nem passzol a meglévő cipők, táskák, kiegészítők közül semmi, vagy megtetszik egy cipő, de ruhát kell találni hozzá), akkor megindul a keresés ezen vegyérték lezárására és a felborult egyensúly visszaállítására. Így mielőtt megveszek valamit, már pörgeti is az agyam, hogy mit tudok köré építeni a meglévőkből, hogy lesz teljes ez az öltözék. Tehát már a vásárlás pillanatában tudatában vagyok annak, hogy esetleg ez további költségeket von maga után, illetve lehet, hogy évekig a szekrény mélyén fog pihenni az adott darab, amíg a megfelelő hiányzó elemekre rátalálva lehetővé válik, hogy előrukkolhassak a tökéletes kombóval.

Tudom, ez így fárasztónak és betegnek tűnhet, de nem az. Ez egy roppant élvezetes és izgalmas játék számomra. Mert én az öltözködést nem a pucér és fázós testrészek elfedésének, hanem önkifejezési formának tekintem. Azt szoktam mondani, ez az én művészetem. Ráadásul egy bizonyos szint elérése után már dilemmázni is alig kell, hisz nehéz olyan lyukra futni, ami körül a többi már nincs betömve. Magyarán egyre könnyebb és egyre kevesebbet kell vásárolni.

De a fősodornál maradva, visszapofozom magam a bizsui útra. Tehát a gyűjteményt középiskolás korom óta építem. Az elején nem volt könnyű, mert a szocialista gazdaságban nem nagyon adtak az ilyen dekadens burzsoá attribútumokra, mint az egyedi, igényes öltözködés és kiegészítői, de a '80-as évek közepére-végére megjelentek a butikok ahol végre megvásárolhattuk a hiánypótló darabokat. Fő vadászhelyem Pataki Ági bizsus butikja volt a Felszab téren és ruhás üzlete a Váci utca 10-ben. A ruhákat sajnos elsodorta a történelem (értsd: a dohányzásról való leszokás, a 10 évente történő hormonátrendeződés és hát főleg a hedonizmus miatt elvesztettem kompatibilitásomat a tinédzser- és hunédzserkori ruhatárammal), de az akkor újított bizsuk mai napig a kiegészítőim alapdarabjai maradtak.

Később az Avontól és az Oriflametől is nagyon klassz ékszereket tudtam beszerezni.

Az utóbbi időben viszont annyira felhígult a kínálat, hogy a vurstli céllövöldéjében nívósabb darabokat lehet lőni, főleg, ha kétpálcásak. Aztán ott a Bijou Bridgitte, ahol első ránézésre vonzó cuccok vannak, de nagyon drágák és sokszor silány a minőségük.

Na és akkor a szerintemholnemek után jöhetnek a szerintemholigenek.

Kedvenc lelőhelyem - ahová mindenkit küldeni szoktam - Újlipótvárosban, a Hollán Ernő utcában található és Láva bizsu névre hallgat. Egy picike, túlzsúfolt üzlet, őskáosznak tűnik a kínálat az először belépő számára. De minden van, nehéz őket zavarba hozni akár extrém kívánsággal is. Inkább a „melyiket válasszam” szokott nehézséget okozni, nem a „van-e nekik egyáltalán”. Na hát és fillérekbe kerül. Így általában sosem távozom egy darabbal, a „melyik lesz a tuti” című döntést otthonra halasztom. Ezek például a piros-fehér-fekete és a narancs-fehér beszerzésem eredményei.

Másik kedvencem a kézműves vonal. Ennek kapcsán nagyon helyes emberekkel ismerkedtem össze. Egyik társaság a Mintapalintásoké. Ez egy családi vállalkozás, ami akkor jött létre, amikor az anyuka nyugdíjba ment és keresni kellett neki elfoglaltságot. Mindig is kézügyes volt, mindig is kézművezett, akkoriban indult a magyaros minták reneszánsza, így erre a vonalra álltak rá. A lányok intézik az alapanyagok beszerzését és a késztermék eladásokat, kutatják a mintákat úgy, hogy azok minél autentikusabbak legyenek. Amikor Újpesten laktam és rendeltem a webshopjukból, kiderült, hogy a kisebbik lánnyal két utcányira lakunk egymástól. Így mindig házhoz hozta a rendelésemet. Jókat dumáltunk, megkedveltem, összehaverkodtunk. És ugyan a magyaros vonal körüli hype lefutott, nálam pár jól eltalált darab változatlanul a nyári outfit részét képezi. Úgy gondolom, hogy ezeknek a sokszor zsúfolt, túldíszített népművészeti elemeknek, ízlésesen és megfelelő arányban megválogatva, igenis helyük van a mindenkori divatban. 

Mácsár Andrea faékszereit valamelyik újságban szúrtam ki anno. Aztán ellátogattam a nyóckerben lévő kis üzletbe (majd újra és újra), ami egy valóságos kis ékszerdoboz volt abban a zord környezetben. Bájos kis kuckó, ami varázslatos hangulatot kapott a finom faillattól, amely a kiállított ékszerekből áradt. Andrea egy helyes, lelkes teremtés, aki szívesen mesél a munkájáról. Eredetileg fát kombinált textillel, de ma már mindenféle más megoldásokban is gondolkodik.

És ezennel felértünk a csúcsra, a Frey Willéhez. Minden szempontból. Eleganciában, presztízsben és – ebből adódóan – árban is. Innen indult a dilemmám, hogy egy méregdrága prémiumterméket lehet-e bizsunak aposztrofálni azért, mert alapvetően nem nemesfémből, hanem ródiumból készül (van amúgy egy szűkített, 18 karátos arany kollekciójuk is). De oldjuk fel ezt azzal, hogy a Freyt luxusbizsunak minősítjük.

A Frey Wille osztrák tűzzománc készítő cég, amelyet Michaela Frey iparművésznő alapított 1951-ben. Az irányítást 1980-ban Dr. Friedrich Wille vette át, az ő kiváló üzleti érzékének köszönhető, hogy a Frey Wille világhírre tett szert.

A kollekciókat különböző történelmi korszakok, a kortárs művészet és világhírű művészek inspirálják. A Frey Wille tűzzománc különleges technikai eljárással, speciális égetési technikával készülő művészeti alkotás. Sajátossága, hogy a tűzzománcba 24 karátos aranyport égetnek, amelyet aranyozott, ródiumozott, illetve 18 karátos arany foglalatokba helyeznek.

Végül egy reklámszlogen, ami nagyon jól leírja a Frey ékszerek viselésének feelingjét: egy olyan különleges ékszerről van szó, ami esszenciálisan tartalmazza a szépség örömét, a művészet iránti rajongást és az egyediség megélését.

És akkor jöhetnek is a kedvenc kollekcióim.

Hundertwasser

Klimt

Mucha

Monet

Venise

18 karátos Nautilus gyűrűk

Ezennel végeztünk a tudatos irányokkal. De járjunk nyitott szemmel mindig mindenhol, mert az inspiráció bárhol ránk ugorhat. Szereztem én be cuki tengerész ékszereket Balatonfüreden a bazárban, de hoztam korallt Capriból és tengeri csillag alakú bizsut Szicíliából, íme.

De több igényes ékszerem, sálam származik múzeumi shopokból például. Vettem nyakláncokat a Loire menti kastélyokban, sálat Prágában a Mucha múzeumban, és Skóciában a Rosslyn-kápolna boltjában.

Végül szeretnék rátok erőltetni egy tanácsot. Sokan abba a hibába esnek, hogy a ruhájukkal megegyező színű kiegészítőket választanak. Ezeket én nem kiegészítőknek, hanem beleolvadóknak nevezem, mivel olyanok, mintha ott sem lennének. Ahelyett, hogy keretbe foglalnák, felemelnék a többi darabot, feltennék az i-re a pontot. Ehhez kontrasztokban kell gondolkodni.

Ha tudatos ruhatárépítésbe nem is fogtok a szavaim hatására, de legalább ezt az egy intelmet megfogadjátok, már elértem a célom, már érdemes volt ma felkelnem.