30 év után szert tettem életem második Tisza cipőjére.

A két vásárlás közti motivációban alapvető eltérés mutatkozik. Anno azért vettünk Tiszát, mert nem volt más. Adidas-szal, Pumával csak olyan találkozhatott, aki kijutott nyugatra. Mivel az én szüleim fegyveres testületnél dolgoztak, nálunk ilyesmi sokáig szóba sem kerülhetett. Átmenetet jelentett Jugoszlávia, ami ugyan "baráti" volt, de olyan kelet-nyugati módon. Na oda eljutni is menő dolog volt, mert ott volt Adidas meg tenger is.

Ma pont fordított a helyzet. Belefulladunk a sok világmárkába, így üdítő és nosztalgikus visszanyúlni a gyökerekhez, és a nemzetközi kavalkádból kiemelni valamit, ami a MIÉNK.

A Tisza-történet 1971-ben indult, vagy mégis inkább az 1930-as években? Két nevet érdemes felemlegetni a martfűi cipőgyár kapcsán: Thomas Batáét, aki megalapította a gyárat Martfűn, majd az 1949. augusztusi államosítás után már Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat néven futó cégét, amely Magyarország legnagyobb cipőgyára lett. Érthető okokból ekkor ez főleg a magyar piacra és a szocialista országokba készítette termékeit. 1970 decemberében adták be új logójuk engedélyezési kérelmét, melyet 1971 első hónapjaiban hagytak jóvá. A ma is ismert Tisza cipő T-s logója ekkor született meg.

A 70-es években kezdődött meg tehát az ikonikussá vált sportcipők gyártása. A modellek egy pillanat alatt meghozták a Tiszának az ismertséget és az elismertséget. 1971 májusától már a németországi Adidas is a Tisza Cipőgyárral állíttatta elő a La Paz modellnévre hallgató futballcipőit. 1976-tól kezdve a magyar Tisza már szállított sportcipőket az Adidas részére, az Egyesült Királyságba, és megállapodás született az első amerikai cipőexportra is. Évi kétmillió pár cipőt szállítottak a szocialista országok piacaira is, valamint olimpiai csapatokat is elláttak termékekkel.

Aztán jött a rendszerváltás, az emberek érdeklődése más irányt vett. A Tisza elvesztette menő státuszát, minden negyedik magyar lábán már nem T betűs modell volt, hanem import cipő, így a kereslet a márka iránt erősen megcsappant. Igaz, a tornacipők gyártása a 90-es évek közepéig még folytatódott, majd megpróbálkoztak az utcai modellek előállításával, nem túl nagy sikerrel. A nyugati versenytársak könnyedén ütötték ki a nyeregből, a Tisza sportcipő hamarosan kifejezetten cikivé vált, és gyártását beszüntették.

Ezért is néztek csodálkozva Vidák Lászlóra a martfűi gyárban, amikor 2002-ben megkereste őket azzal, hogy szeretné a régi Tisza cipőket újragyártatni. Ő maga onnan kapta az ötletet, hogy 2001-ben a Deák téren megpillantott egy fiatalembert, aki egy régi, elnyűtt Tiszában korzózott. A vállalkozó korábban a nagy sikerű Buffalo cipők importőre volt, így azonnal szakmai szemmel látta a lehetőséget. Londonban ekkoriban már találkozott a Puma és az Adidas retró modelljeivel, ezért úgy gondolta, itt az ideje itthon a Tiszát feléleszteni. Mások azonban szkeptikusak voltak. A martfűi gyárat fél éven át kellett győzködnie, míg lassan komolyan vették, és előkerültek az archív felvételek, majd a régi szabásminták, vágószerszámok és kaptafák. A hosszas tárgyalások után Vidák László rendkívül kedvező megállapodást kötött az ötlethez nem sok reményt fűző gyárral: övé lett az emlékezetes T betűs logó és az új modellek minden joga, az új Tiszából származó összes nyereség. A koncepció egyértelmű volt: négy régi modellel kezdték meg a gyártást, vagyis szó szerint maradtak a kaptafánál. Ugyanakkor a minőség XXI. századi: az izzasztó műbőr helyett valódi bőrből készítik a lábbeliket, és a betét is változik, figyelembe véve a kényelmi szempontokat.

Egyes alapanyagokat ezért Olaszországból és Spanyolországból hoztak, de a cipők előállítása teljes mértékben Magyarországon történik. Mindezzel az új Tisza modellek versenyképesek lettek a külföldi sportcipőkkel. Ez azonban az árukon is meglátszott: ugyanannyiba kerülnek, mint a Nike, az Adidas és a Puma termékei.

Hogy a Tiszára a sokak szerint magas ár ellenére volt igény, elsősorban a jól megválasztott célcsoportnak és az alulról szerveződő marketingnek köszönhető. Az egyik célcsoport az volt, amelynek a szocializmusból még emlékei fűződtek a Tisza cipőhöz. Aki néha visszagondol rá, honnan is jött, szívesen nosztalgiázik. A másik, fiatalabb csoport viszont nem ismerte korábbról a márkát, nem voltak közvetlen élményei róla, és nem emlékezett a reklámokra. A többség ide tartozik, mivel a korosztályt tekintve elsősorban a 16–26 évesekre esett a választás. A két csoportot az életstílus köti össze. A tulajdonos a felújított branddel azt a lázadó, fiatal réteget célozta meg, amely elutasítja a fogyasztói kultúrát, és amelyet inkább irritálnak, semmint vásárlásra buzdítanak a reklámhadjáratok. Olyanokat, akik stílusukban tudatosak, felvállalják magukat, és szembe mernek menni a mainstreammel, a nagy külföldi márkákkal. A Tisza tehát nem sportcipőként, hanem sokkal inkább kultcipőként lett pozícionálva. Éppen ezért a népszerűsítésnek sem a szokványos módját választotta, hanem az úgynevezett gerillamarketinget. Az első széria darabjait Vidák szétosztotta barátai között, és csak annyit kért, mondják el, milyen visszajelzéseket kapnak. A megcélzott szubkultúra számára hiteles zenészeket, lemezlovasokat öltöztetett Tiszába, a márka képviseltette magát a Volt fesztiválon és más hasonló eseményeken. E rendezvényeken jellegzetes T betűs, nyakba akasztható kulcstartókat, öngyújtókat, kártyanaptárokat, matricákat osztogattak, ami hamarosan komoly érték lett a fiatalok körében. A kampányra a sajtó is felfigyelt, rengetegen írtak róluk, ingyenreklámot csinálva a márkának. Ez a fajta szponzorálás mindmáig megmaradt, a DJ-k közül Vida G, Negro és Crimson, a zenekarokból pedig a Kerekes Band, a Barabás Lőrinc Eklektric, és a Bëlga tartoznak a Tisza márkakövetei közé.

(a Kerekes Band-nek tervezett modell)

2003-ban, a nyitás évében lényegében csak az egykori modellek másait lehetett kapni. Az Astoriánál nyílt márkabolt kínálata mindössze néhány cipőmodell és ennél is kevesebb póló volt. A színek között pedig a Tisza alapszínei, a kék, fehér, piros domináltak. A kezdeti sikereket látva aztán egy év múlva már egy arculattervező csapat dolgozott a Tisza márkán, új elemeket is beépítve.

A múlt leginkább két értelemben „kísértett”. Egyrészt a cipők esetében a vágó- kések adottak, az egykori modellek formáit kell használni. A másik adottság a híres T logó, ami a cipők állandó tartozéka is. Minden más területen azonban el lehetett rugaszkodni, modernebbé téve a márkát.

Ami mindezeket formailag összeköti, a logó, ami maradt az eredeti, 1971-es.

Szezononként változik a kínálat, és az új kollekció megjelenésével párhuzamosan változik az arculat. A fenti állandó elemektől, vagyis a logótól és a cipők alapformáitól eltekintve ilyenkor minden megújul: a cipők színe, a márkaboltok kirakata és belseje, a honlap és az alkalmazott kommunikációs eszközök is.

A Tisza márkaidentitásához hozzátartozik a rendhagyó értékesítés. Tiszát csak Tisza boltban vásárolhatunk, azaz a Tisza brand nem keveredik más márkákkal.

A márka újjászületése óta jellemző az is, hogy területükön ismert és elismert embereknek Tisza cipőt adnak, vagy egyedi cipőt terveznek kifejezetten számukra. Ilyenkor a Tisza márka arculatát össze kell hangolni az illető arculatával, személyiségével, jellemző öltözködésével. Így született cipő Harcsa Veronika, Fábián Julianna énekesnők és Elekes Iselina modell számára

A Tisza arculatának rugalmasságát mutatja, hogy 2006-ban a sportcipő 35. születésnapjára külön logót tervezett, ami megjelent a boltokban, a vezetők Mini Morris gépkocsiján, valamint a szállítóautókon is.

A jubileum kapcsán a Tisza a fogyasztókat is bevonta az arculatépítésbe, cipő - tervező versenyt hirdetett. A legjobb 25 tervet kiválasztották, majd le is gyártották, és a Tisza Cipő Torna kiállításon a nagyközönségnek is bemutatták. Az M betűs, metrós kollekció, amely a fővárosi metrójáratok megállóinak rajzát szerepeltette, olyannyira sikeres lett, hogy a cipők és táskák nemcsak a kiállításon, hanem később a boltokban is megjelentek.

Nagyon sajnálom, hogy erről lecsúsztam. Nagyon tetszik, nagyon stílusos. Hátha még a 4-es metró kapcsán előveszik egyszer újra.