Ma töltöttem be a 40-et és bevallom ez kicsit megviselt, nem nagyon csak éppen annyira, hogy gondolkodásra sarkaljon. Emlékszem mikor a 30-at töltöttem tele voltam tervekkel, amiket szeretettem volna megvalósítani, ezek nagyrészét meg is tettem. Még egy diploma, nyelvvizsga, karrier. Úgy gondoltam rengeteg még az időm, hogy mindent megvalósítsak, amit elterveztem. Most azt érzem fogy az időm még hozzá fénysebességgel.

Azon gondolkom igaz-e, hogy a nők 40 éves korukra megtalaláják magukat, magabiztosak és önazonosak? Szerintem nem igaz, csak az találja meg magát, aki keresi és képes szembe nézni önmagával kendőzetlenül őszintént. Ez nehéz és fájdalmas és sokszor a napi rutin mellett nincs is idő és energia rá.

Azon is gondolkodom én vajon tudom-e ki vagyok és ha lehetne visszamenni az időben vajon változtatnék-e valamin? De nem szeretnék változtatni mindaz a tapsztalat, amit eddigi éltemben gyűjtöttem gazdagította a személyiségem és ma nem lennék az aki vagyok ha ezeket nem éltem volna meg. És hiányozna nekem az az ember aki lettem. Nem mindig könnyű és nem nehézség mentes, de szeretek bőrömben lenni. És hogy ezt ki tudjam mondani ehhez be kellett töltenem a 40-et. Ugyanakkor tudom fizikailag és szellemileg már túl vagyok a zeniten és a leszállóágba kerültem, de bízom benne, hogy még mielőtt tényleg megöregszem lesz még pár jó évtizedem sok munkával, barátokkal és családdal, ha ez így lesz nem fog fájni a 60.