A gyémánt a természet egyik csodája, tiszta kristályos szén, amely a Föld mélyében keletkezett évmilliókkal ezelőtt. Az emberek kb. 4000 évvel ezelőtt fedezték fel Indiában, azóta is a legkeményebb természetes anyagként ismert, az örökkévalóság szimbóluma.

A gyémánt színe változatos. A teljesen színtelen, víztiszta ásványtól kezdve előfordul sárga, zöld, barna, piros, rózsaszínű, szürke, kék és fekete gyémánt is. A szín nagy hatással van az értékére is. A legtisztábbak az indiai gyémántok, a legszínesebbek pedig a dél-afrikaiak. A színes kövek közül a legelterjedtebb a sárga, illetve ennek egész gyenge színárnyalata. A dél-afrikai kristályok nagy része ilyen. A zöld színárnyalatban inkább a sárgászöld uralkodik; a tiszta zöld ritka. A barna szín árnyalatai elég gyakoriak, a leggyengébb árnyalattól kezdve egészen a sötétbarnáig. A piros árnyalatú színek, a rózsaszín és ibolya igen ritkák. A színes gyémántok közt a leggyakoribbak a szürkék, piszkosfehértől a majdnem feketéig. A tiszta kék színű gyémánt nagyon ritka, a gyengén kékes árnyalatúak is rendkívül értékesek.

Az idők során és kultúránként rengeteg fogalom társult a nevéhez. Szimbóluma volt például a villámnak, a sebezhetetlenségnek, valamint varázserőt és gyógyító képességet egyaránt tulajdonítottak neki.

A gyémánt ógörög neve adamas, a legtöbb európai nyelvben ez él tovább különféle változatokban: pl. latin: adimantem, angol: diamond, francia/német: diamant.

A gyémántot a történelem során számos természetfeletti tulajdonsággal ruházták fel: például biztos győzelmet jelent, ha a bal karon viselik, vagy semlegesíti a mágnes tulajdonságait, viszont az arab kultúrában úgy tartották, hogy a mágnesnél jobban vonzza a vasat, vagy a gyémánt keménységét csak friss kecskevérrel lehet megtörni.

Több kultúrában is kiemelt jelentőséggel bírt és bír napjainkban is. A hinduknál például gyakori szokás volt, hogy az istenek szobrait gyémánt-szemekkel díszítették. A gyémántnak összesen 14 elnevezése létezik a hagyományos hindu kultúrában. A világ egyik legrégebbi könyve a Kínában talált Gyémánt szútra, amely Buddha tanításait írja le. A könyv címe szimbolikus: egy gyémánt pengére vonatkozik, amely átvágja a hétköznapok illúzióját, megvilágítva az igazat és örökkévalót. A görög mitológiában Zeusz adamosszá, vagyis gyémánttá változtatta a krétai fiatalokat, akik megzavarták. A természetfilozófusok és elsősorban Platón úgy képzelték, hogy a drágakövek a csillagokban keletkeztek, és a Földre hullottak.

A gyémánt a szén egy allotróp módosulata (az a jelenség, hogy bizonyos elemek a külső körülmények hatására (nyomás, hőmérséklet) eltérő kristályszerkezetű, ill. moláris tömegű módosulatokat képezhetnek. Allotróp módosulat pl. a gyémánt és a grafit, a vörös és a fehér foszfor, az oxigén (O₂) és az ózon (0₃). Az allotróp módosulatok fizikai sajátságai mindig eltérők, és kémiai tulajdonságaik is különböznek egymástól. E sajátságok oka az eltérő kristály-, ill. molekulaszerkezet.), kizárólag szénatomokból épül fel. Tetraéderes formában a szénatomok a legerősebb kémiai kötésben kapcsolódnak egymáshoz. A földön a legkeményebb ismert természetes anyag a gyémánt. Csiszolás révén jön létre ez a drágakő, amely képes a befogadott fény csaknem 100%-át visszatükrözni. A teljesen tiszta gyémánt a fény teljes színskáláját tükrözi vissza, ezzel szemben a színes gyémánt elnyeli a színskála egyik tartományát, és ez határozza meg a színét. Ha a kristályrácsba fém vagy egyéb atomok épülnek be, akkor alakul ki a színes gyémánt.

Kémiai értelemben véve a gyémánt a legegyszerűbb minden drágakő között. Bármennyire is nehezen hihető, tulajdonképpen ugyanaz az anyag, amely koromként borítja egy üveggömb belsejét egy gyertya elégetése után, vagy az, amelyet ceruzák belében használnak (grafit). A gyémánt ezektől kristályos alakjában különbözik, és ebből erednek azok a kívánatos tulajdonságai, amelyek olyan nagy értékűvé teszik: például keménysége, amelytől felülmúlhatatlanul tartós, ragyogó és tüzes lesz.

Bár a gyémánt a legkeményebb természetes anyag, mégis kicsorbulhat, vagy eltörhet, ha keményen ütnek rá bizonyos szögekből, és ha a karimát - a gyémánt kerületét alkotó élt - túlságosan vékonyra csiszolják. Viszont képtelenség megkarcolni.

Mivel az ipar évente jóval nagyobb mennyiségű gyémántot igényel, mint amennyit a természetes forrásokból elő tudnak állítani, kifejlesztették az úgynevezett mesterséges gyémántokat a hiány pótlására. Az első mesterséges (vagy szintetikus) gyémántokat az 1950-es években gyártották le, napjainkban a technológia fejlődése révén lehetőség nyílt drágakő minőségű kövek előállítására is. A mesterséges gyémántok rendszerint sárga színűek és leggyakrabban az úgynevezett nagy nyomás, magas hőmérséklet technológiával készülnek. Napjainkban a drágakőként felhasználható mesterséges gyémántok mennyisége eltörpül a természetes forrásokból nyert kövek mellett, viszont minőségük egyre kiválóbb, ezért a különbséget a természetes és mesterséges kövek között néha csak tapasztalt szakemberek vagy laboratóriumi vizsgálatok tudják megállapítani.

A gyémántvásárlás egyre észszerűbb befektetésnek számít. Szakértők szerint az elmúlt években a jó minőségű gyémántba és gyémánt ékszerbe fektetett vagyonok kimagasló megtérülést hoztak a tulajdonosoknak. A gyémánt nem, vagy csak nagyon csekély mértékben vesztett az értékéből. A gyémánt és a gyémánt ékszer stabilitása azzal magyarázható, hogy sokkal szűkebb az a kereskedői réteg, akik meghatározzák a piacot, mint más áruk esetében. Amíg például az arany és arany ékszer árát sokkal inkább befolyásolják a külső gazdasági tényezők és a manipulációk, addig a gyémánt és a gyémánt ékszer piacát igen komolyan ellenőrzésük alatt tartják a kereskedők, akiknek nem érdeke a hektikus áringadozás.

Története

A gyémánt az ókorban és a középkorban a dél-indiai Dekkán félsziget folyóvölgyi bányáiból - elsősorban a legendás Golkonda Királyságból - származott, a legnagyobb történelmi múlttal rendelkező gyémántok ma is az indiaiak (a világ híres gyémántjai közül nagyon sok van ma is indiai fejedelmi családok birtokában, különösen a hayderabadi Nizam gyűjteménye kiemelkedő).

A lelet pontos időpontja ismeretlen, de a Krisztus előtti 4. századból már szanszkrit adókönyvek bizonyítják, hogy a gyémánt a mindennapi kereskedelem része volt.

Az uralkodók és gazdagok nyers formában tárolták a gyémántot, hiszen a tökéletes kristályok nagyon értékesnek számítottak. Keménysége és más népszerű tulajdonságai miatt a gyémánt kedvenc talizmánná, a bátorság és a férfiasság jelképévé vált.

Misztikus erejét már az egyiptomiak is felismerték. Hitték, hogy ha bal kezükön négy ujjon gyémántot viselnek, akkor a vena amoris („szerelem ere”) az ujjaikból egyenesen a szívükbe vezet.

Valószínűleg Nagy Sándor hozta először a gyémántokat Európába. Eleinte rejtélyes különlegességnek tartották ezeket a drágaköveket, mágikus és gyógyító tulajdonságokkal ruházták fel őket.

60 évvel Krisztus előtt Plinius A természet történelmében ír a gyémántokról. Az első, nem csiszolt kő Rómában az 1. és 3. század között jelent meg. A 13. században Marco Polo Ormuzt, mint az egyik fő perzsa gyémántpiacot említi.

Nyugaton a 13. században a gyémántpiac központja Velencében volt, mellyel Európa legtöbb fővárosa üzleti kapcsolatban állt. Innen jöttek a selyem- és gyémántkereskedők Brugge-be, ami nem csak a gyémántüzlet központjává vált, hanem a gyémántok feldolgozása is itt folyt. A gyémántüzlet gyorsan elterjedt és ekkor lépett színre Lodewyk van Bercken, a gyémántcsiszolás feltalálója.

A gyémánt megmunkálásának módszerét sokáig titkok övezték. A 14. században csak oktaédereket csiszoltak, gyémántporral megszórt fa- vagy rézalátéten. Ezt a módszert már korábban is alkalmazták drágakövek és elefántcsont csiszolására, azonban a gyémántoknál ez a folyamat meglehetősen hosszadalmas volt. A 15. században kezdtek modernebb módszereket alkalmazni a szabálytalan kristályok hasítására, azonban a csiszolásnál az eredeti formát továbbra is tiszteletben tartották, így a gyűrűkbe továbbra is piramis alakú kövek kerültek. A csiszolás lényege a szabálytalan részek és más hibák eltávolítása volt.

A gyémántporral betakart acélalátétes csiszolás több lehetőséget hozott; a 15. század végén mintatáblák jelentek meg rombusz, négyzet, téglalap és rozetta alakban.

1498-ban Vasco de Gama bebizonyította, hogy India közvetlenül, tengeri úton is elérhető, mely felfedezés következtében a gyémántpiac központja Velencéből Lisszabonba került át. A 14. század végével Lisszabon szerepét Antwerpen vette át, mely pozícióját a mai napig őrzi.

A gyémánt az örök köteléket, a szerelmet jelképezi évszázadok óta. Az első feljegyzések a gyémánt ajándékozásáról - mint a szerelem jelképéről - a 15. századból származnak.

A gyémántgyűrű ajándékozását, mint eljegyzési ajándékot, I. Miksa kezdte meg 1477-ben, amikor megkérte I. Burgundi Mária kezét. A szokás gyorsan elterjedt a többi főúri családban, majd később az „egyszerű halandók” körében is.

A 16. század igazi aranykor volt a gyémántüzlet szempontjából, mely főként  portugál zsidók és olasz kereskedők kezében összpontosult. A 17. század újdonságokat hozott: új formák jelentek meg a gyémánt csiszolása során. A gyémántokat már ovális, csepp formájúra is megcsiszolták. A legkiválóbb csiszolók egyértelműen Antwerpenben dolgoztak, de a 18. század végén az indiai bányák kimerültek és az új brazil bányák nem tudták helyreállítani a város virágzását.

A 19. század második felében Henry Morse az Amerikai Egyesült Államokból számos kísérlet és próbálkozás után meghatározta az egyik legmodernebb gyémántformát, melyet később Marcel Tolkowsky tökéletesített, matematikailag definiált, majd 1919-ben bemutatott az Amerikai Egyesült Államokban. Az ő nevéhez fűződik a modern briliáns csiszolás.

De Beers – az első gyémánt kartell

1871-ben néhány holland kincsvadász kérésének engedve a De Beers testvérek megengedték, hogy átkutassák farmjukat Kimberleyben. A kincsvadászok sikerrel jártak és felfedezték, hogy a hely tele van gyémánttal. Természetesen a hír gyorsan elterjedt és tömegesen tűntek fel a kincsvadászok. A De Beers testvérek ezt követően eladták a farmot és elköltöztek.

A legambiciózusabb kincsvadászok között volt Cecil J. Rhones, valamint Harry és Barney Bornat is. Az évek során folyamatosan felvásárolták a koncessziókat, míg végül a Kimberley bánya legnagyobb részvényeseivé váltak. 1888-ban megalapították a De Beers Consolidated Mines Limited társaságot, a mai gyémántpiacon kulcsszerepet játszó társaság elődjét.

A De Beers számos vállalatból álló kiterjedt csoportot alkot (egyrészt a Diamond Producers Association, amelynek tulajdonában van a De Beers Consolidated Mines Ltd. több bányája. Valamint a másik leányvállalata a Diamond Corporation, amely a gyémántbányákkal tárgyal a szerződésekről, a De Beers Centenary AG, a Central Selling Organisation, stb.), amely az egész, gyémánthoz kapcsolódó iparágban jelen van. Alapanyagokat vesznek saját bányáikból és más társaságok bányáiból, feldolgozzák azt és végül eladják. A De Beers Centenary tulajdonában vannak a nyers gyémántok vásárlásáról szóló, hosszú távú szerződések más országok bányáiból, emellett pedig részvényese több, mint 1300 dél-afrikai és nemzetközi vállalatnak. Ennek okán 2001-ig a De Beers irányította a globális gyémántpiacot, beleértve a legnagyobb bányászati vállalat, az Alrosza termelését. A dél-afrikai bányák kimerülése és új bányák felfedezése (például Oroszországban, Kanadában, vagy Ausztráliában) a De Beers-t fokozatosan megfosztotta a teljes piac ellenőrzésének lehetőségétől és ezen törekvését 2001-ben hivatalosan is feladta. Ennek ellenére a De Beers még mindig a legnagyobb kereskedő a piacon.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a gyémántipar képviselői valamint a gyémántkitermelő országok bevonásával hozta létre 2003-ban a Kimberley-egyezményt. Célja: az afrikai "véres gyémántok" piacra jutásának megakadályozása, felülvizsgálva a gyémántok származási helyét, ezáltal megakadályozni, hogy az eladott gyémántokból fegyveres konfliktusokat pénzeljenek. Instabil politikai rendszerű afrikai országokban még mindig gyakori jelenség, hogy a gyémántlelőhelyeket felkelő csoportosulások veszik birtokba, és a kitermelt kövek eladásából származó jövedelemből saját háborús tevékenységeiket finanszírozzák. Az így eladott gyémántokat „véres gyémántok”-nak (blood diamonds) nevezik. A Kimberley-egyezményben részt vevő országok kormányai kezességet vállalnak a forgalomba kerülő gyémántokért.

Ha gyémánttermelő országban járunk, lépten-nyomon találkozhatunk vonzónak tűnő ajánlatokkal. Túl azon, hogy a turistának minden termelő országból szigorúan tilos követ kihozni, a nyersgyémántot kihozatali okmányok nélkül legálisan csiszoltatni sem nagyon lehet. Ráadásul számos országban elterjedtek a különböző, szintetikus úton előállított gyémánthamisítványok, amelyek csak profi berendezésekkel ismerhetők fel. A nyersgyémántból kinyerhető csiszolt kő méretének meghatározására is elterjedtek különböző számítógépes programok, általában a nyers súly 45-50 százaléka lesz a csiszolt briliáns súlya, míg a csiszolás ára karátonként 100-300 euróra tehető.