Csernus Imre azt mondta egy interjúban, hogy félelmeink zöme irracionális, irreális és csak a fejünkben létezik.

Szeretem a nyers stílusát, osztom a hogyansegítsünkkel kapcsolatos nézeteit. Meggyőződésem, hogy egy kritikus helyzetben lévő, vagy magát abban érző és önmagát rettentően sajnáló embertársunkon, vagy a tőle független, általa nem befolyásolható, nem irányítható dolgok (azaz adottságok) fölötti búsongáson, tartós vagy folyton visszatérő bosszankodáson nem úgy tudunk legjobban segíteni, ha vele picsogunk vagy nyavalygunk, ezáltal ráerősítünk és konzerváljuk benne nyomorúságának érzetét. El kell terelnünk a figyelmét azzal, hogy rámutatunk a benne és körülötte lévő pozitív dolgokra, ezáltal ráébred, hogy nem is olyan rossz neki, vagy lehetne sokkal rosszabb.

De egy jól irányzott verbális arcul csapás is alkalmas lehet arra, hogy az illető összerezzenjen, felriadjon az érzelmi dagonyából és végre cselekedni, vagy feldolgozni kezdjen (szerencsésebbek, akik magukra kiabálnak, megragadják saját grabancukat és kihúzzák magukat az önsajnálat ingoványából, de erre kevesen képesek). Félre ne értse senki, ez nem az empátia tökéletes hiánya, ez csupán egy technika.

Az én sajttortával kapcsolatos félelmeimnek volt azért némi realitása, meg előzménye is. Évekkel ezelőtt készítettem már egy sütés nélküli verziót Philadelphiából.

Nagyon finom volt, de evés után rögtön úgy megfeküdte a pocakot, hogy ezzel hosszú időre meg is pecsételte a sajttortákhoz fűződő viszonyulásomat. Kóstolni is csak ritkán és csak ímmel-ámmal szoktam, lehetőleg igyekeztem kerülni a kontaktust.

De ahogy picikét nyitottam feléjük, elkezdett motoszkálni bennem a felismerés, hogy a sütős változatok olyan messze állnak az én ölős Philadelphiámtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mert ezek pont, hogy légiesen könnyűek voltak. Így el is határoztam, hogy maaajd egyszer, valamikor a távoli jövőben én is megpróbálkozom a készítésével.

Aztán amikor egy igazi sajttorta fan jött hozzám látogatóba, magamra kiabáltam és felpörögtek az események. Infók, jótanácsok, receptek már korábban, szép fokozatosan begyűjtve, épp csak össze kellett állítani a képet az info puzzle darabkákból.

Kezdjük onnan, hogy azt lefektettem alapnak, hogy nyerset soha, és lehetőleg nem Philadelphiából. Egyrészt mert bitang ölős, másrészt, mert horror árú (sparos felmérés eredménye: 2700 Ft/kg). Na de akkor mivel pótoljuk? Körülnéztem mascarpone fronton, mert többen azt használnak helyette. Sparban létezik a Szarvasi, aminek 1200 Ft fél kilója, és a saját márkás, annak pedig 800 Ft.

Aztán megkaptam a tuti ötletet: a Lidlbe kell menni. Nekik van ugyanis kifejezetten sütéshez ajánlott krémsajtjuk. 1 kg-os kis vödörben kapható 750 Ft-ért. Én idáig maximum 2 hetes lejárattal találkoztam, amihez közeledve akciózni szokták.

Az 1 kiló viszont nagyon sok, a receptek többsége 5-800 g-ról szól. Arányokat eltolni nem szeretek (különösen nem első alkalommal, újrázás meg nálam ugye ritkán van).

De minek készítenék 1,5-2-szeres mennyiséget? Kifolyik a fülünkön. Ezért rászoktam arra, hogy kétfélét gyártok egyszerre. Így rövid időn belül kipróbáltam 8 receptet, amiből 5 ütötte meg az általam elvárt szintet. De ezek közzététele előtt nézzük az általános tudnivalókat és praktikumokat, amiket a sajttorták utáni keresgélésem közben felcsipegettem.

Készítése egyszerű, hisz tészta helyett keksz őrlemény az alap, amit nyakon öntünk egy néhány hozzávalóból secperc összedobott krémmel (na jó, a sajtkrém néha elég híg folyadék, így kézi mixerrel keverve összefröcsköl mindent, a formát meg be kell tekerni alufóliába, mert ha nem zár tökéletesen, kifolyik és odaég).

A formába nyomkodott kekszes alapot 10-12 percig süssük elő, így ropogósabb marad.

A krémsajt legyen szobahőmérsékletű, különben nem tudjuk csomómentesen elkeverni.

Ne keverjük túl, mert ha nagyon levegős, a felszálló légbuborékok sütés közben megrepesztik a tortát. A légbuborékok eltávolítása céljából, formába öntés után csapkodjuk párszor a munkapulthoz.

Vízfürdőben gőzöljük vagy tegyünk vizes tálkát a sütő aljába (én az utóbbi gyakorlatot folytatom).

Ne süssük túl.

Kitámasztott sütőajtó mellett hagyjuk kihűlni. Előtte vágjuk körbe késsel, hogy elváljon a tortánk a forma falától (különben megreped, ahogy lehűl).

Egy napot tartsuk hűtőben fogyasztás előtt.

Na mindent összevetve, ha akar, úgyis reped. Nekem a legtöbb először elkezdett nagyon megnőni, aztán visszarogyott, közben meg repedt a csapkodás, körbevágás, sütőben kihűtés és minden egyéb rituálé ellenére is. Aztán volt olyan fajta, amit kétszer készítettem el, mert az eredeti recept nem tetszett, és tökéletes lett a felülete mindkét alkalommal.

De nézzük őket tételesen (a receptek a torták címére kattintva érhetők el):

Mautner féle New York

Budapest cheesecake

Végre van már nekünk is sajátunk!

Ehhez a recepthez képest a sajttorta rész felével dolgoztam (nem saját kútfőből, hanem pont a módosított receptbe futottam bele a neten elsőre. De nem bánom, mert így pont kedvemre valók voltak az arányok.).

Csokoládés

70 %-os csokit használtam a forrásig hevített tejszínben felolvasztva, majd lehűtve.

Mákos

Én 125 g mákot tettem bele, meglehetősen mákos lett. Lehet, hogy elég lenne bele 100 g is.

Sütőtökös

Amikor spekulatius kekszet emlegetnek, én ezt használom.

A receptben felsorolt fűszerekkel (3 kk fahéj, 1 kk őrölt gyömbér, 1 kk őrölt szegfűszeg) számomra ehetetlen lett, így megismételtem 2 kk mézeskalács fűszerrel, úgy pedig már isteni. A sült tök jól bírja a fagyasztást, így egy korábbi töksütés lefagyasztott maradékából készítettem el először.

Mindegyiket merem ajánlani, mert finomak és egyszerűek.

A történet, a kísérletezés nem ért még véget számomra, de pár hónapig biztos, hogy más irányba indulok, mielőtt ráunnék a készítésre, a környezetem pedig a kóstolásra. Az eperszezonra viszont van már néhány ötletem megint.

Úgyhogy a Terminátorral élve: I’ll be back!