Szeretem a színvonalas beszélgetős műsorokat. Amik informatívak és nem csak az illető ismert ember bugyiügyeivel kapcsolatosak.

És kedvelem D. Tóth Krisztát. Mert egy értelmes, intelligens, hiteles, helyes, sikkes, finom, mégis vagány, tűzrőlpattant teremtés. Azt mondjuk nem értettem anno, hogy sikerült házasságba keverednie a nímand, balhés, számtalan olimpiai aranyéremmel rendelkező felmenői vélt vagy valós elvárásainak megfelelni nem tudó, emiatt folyamatosan frusztrált Hesz Mócival, de később ez a dolog is rendeződött, és jöttek a Lola mesék a Nők Lapjában, amiket imádtam (komolyan mondom, a mostani, Varró Dániel féle történetek a korábbiak lába nyomába sem érnek, pedig nagyra tartom az ő irodalmi munkásságát is). Az viszont, hogy utóbb könyvek és rajzfilm is készült a sztorikból (valóságos branddé nőtte ki magát Lola), nekem már sok volt, de mindez már a múlt, hagyjuk is békében.

Kriszta (nem is annyira, csak nekem, mint újszülöttnek) új fuvarozós műsora a youtube-on látható. Az alany beül a riporter mellé a (mindig másik) kocsiba (különböző típusúakba és méretűekbe -hisz egy autós cég a szponzor-, Nagy Ervin például alig fért be hosszában a neki jutóba), mennek együtt egy nagy kört, közben beszélgetnek mindenféléről. Szemkontaktus nem sok van, hisz Kriszta vezet (le a kalappal, hogy egyszerre kettőt –műsort és autót- is), többnyire kiválóan, bár néha bénázik, amit viccesen ki is figuráznak aktuális partnerével. A beszélgetések rendkívül kötetlenek és bensőségesek, már-már barátiak. És lazák, egy tévéműsorral ellentétben nem fütyülik ki, ha becsusszan egy-egy káromkodás például.

Ami ennél fontosabb azonban, hogy megtudhatok többet, illetve mást kedvenceimről, a munkájukról, gondolataikról, véleményükről, továbbá közel hoz hozzám, érdekessé tesz olyan embereket, akiket amúgy egyáltalán nem bírok, megmutatja az ő pozitívumaikat is (Oroszlán Szonja, aki most Amerikában keresi a kihívásokat, például akcentus nélkül beszéli az angolt, Osvárt Andrea, aki amúgy megszólalásig hasonlít DTK-ra –Aranyosival élve: Kriszta a Hajnal Tímea arcú nő-, producerként próbál szerencsét, Palya Bea Tükör című száma mennyire igaz és vicces, a „fölnyomós melltartó” kifejezés pedig mennyire szemléletes, sikerült Krisztát is rávennie az éneklésre, és Párizsban női főszerepet kapott egy nagyjátékfilmben, ami Django Reinhardt életéről fog szólni, vagy amikor a Földes-Lovasi házaspár útján András a nagyon édes „Szia, szerelem!”-mel köszöntötte általam nem kedvelt feleségét). Plusz hozzájutok olyan infókhoz kulturális, társadalmi eseményekről és megmozdulásokról, művészek olyan produkcióiról, amiket esetleg elkerült, amik fölött elsiklott a mégoly vizsla tekintetem is (mint például Lakatos Márk spanyol nyelvű Mizuja, vagy Sickratman száma, Alföldit pedig muszáj megnéznem majd professzor Higginsként akkor is, ha Tompos Kátyától láttam már korábban egy Elizát).

Bereczki Zoltán beszél arról, hogy a reflektorfényben élő művészek hogy élik meg a bulvármédia zaklatását (ő konkrétan a válása okán), mesél a musical sztárságból való kitöréséről, ennek kapcsán a Lepkegyűjtőről és az új darabról, a Pillanatfelvételről.

D. Tóth Andrással bepillanthatunk az RTL Híradójának kulisszái mögé (a pulton kívül semmi sem igazi), mesél az inzulin intoleranciában szenvedők gyermekvállalási nehézségeiről, és egyáltalán, egy cuki, egymást ugratós beszélgetést hoztak össze a tesók.

Lakatos Márk kolbászozót nyitott a Belvárosi Piacon (nagyon guszták), beszél a Zsuzsi-e vagy klipről és természetesen a melegségről (én őt minden selypegése ellenére nagyon bírom, egy rendkívül művelt, kulturált, tájékozott valaki).

Nagy Ervin meghatóan mesél az apaságról, beszél a macsóságról, a politikától való függetlensége mértékéről, aktuálisan A bajnok körül kialakult botrányról és hisztériáról, a Katona ars poeticájáról, a Mathew Mekkonyhakerttel való állandó összehasonlítás nyűgéről, a sírásról (bár a nagy loboncát mindig bírtam, de én Ervint annyira nem szeretem színészként, tehetségétől nem mindig dobok hátast –ebben biztos benne van az is, hogy a Katona színészgárdája annyira erős, hogy onnan azért nehéz kiemelkedni-, viszont az élet számos dolgáról annyira normálisan és önreflexíven gondolkodik, hogy összességében mégis inkább kedvelem, mint sem).

Risztov Évával nem kerül szóba A bajnok (elég olcsó és otromba fogás is lenne), beszél viszont az élsporttal járó lemondásokról, az adás pedig az úszásáról készült víz alatti kamerák felvételével zárul.

Kovács Patika a budai úrilányságról (pl. sugót tesz a tésztára és házilag kikevert Boursint ken a kenyérre), és az általa alakított könnyű nőcskékről mesél, meg arról, hogy mennyire utálja a „lesz-e kistestvér?” kérdést.

Csonka András viccesen önironikusan, de egyúttal rendkívül realistán és őszintén nyilatkozik a „piciség”-ről és a „Bandika-jelenségről”, az ötödik X-ről, a reklám célcsoportságból való kiesésről, a blogjáról, anyukája elvesztéséről, gerilla marketingről és természetesen a Ding-dongról.

Náray Tamás az egyik legnagyobb figura az összes interjúalany közül. Keresetlen őszinteséggel és szókimondással vall pályatársaival való viszonyáról, saját szakmai önképéről, a fiatalos mosoly fontosságáról és arról, milyen viszonyulást vár el a barátaitól (szívemből beszél). Olyan beköpései vannak, pusztultam a röhögéstől („én nem vagyok vegyület, hogy elvegyüljek”, „nem kell már minden trapézon ott lógni, hatvan fele sasszézva még mi a szart csináljak?”).

Számtalan érdekesebbnél érdekesebb, izgalmasabbnál izgalmasabb személyiség és történet. És bevállalósak is: a vállaltan melegek (hangsúlyoznám a vállaltat, és ne keverjük a köztudottal, mert nagy coming outok nem történnek) őszintén beszélnek a céltábláról, amit a mellkasukra rajzoltak a nemi irányultságuk egyértelművé tételével.

Szeretem nézegetni és találgatni, hogy a város melyik részén autóznak éppen (az Aranyosi interjú 10. percében megpillantottam a házunkat). És megfigyeltem azt is, hogy a pasik mennyivel gyakrabban éreznek késztetést arra, hogy belebeszéljenek a vezetésbe és osszák az észt, mint a női utasok.

Aktualitása és témája miatt választottam az első beszélgetést, amit a nagyon szimpi, nagyon helyes, szerény és értelmes, Király szürkemackónackó (amit már árul is) Gáborral folytatott Kriszta (a testbeszédéből és a végig fülig érő szájából lejön, mennyire bejön neki –is– a csávó). Ennek hossza kilóg a sorból (ez egy szpesöl), a többi, kb. fél órás résszel szemben ez majdnem egy órás.

A másik szemelvény szintén rendhagyó, mert itt Kriszta az interjúalany. Aki pedig kérdez, az indexes Sixx, aki tőlem tanulta meg, hogy kell helyesen leírni Guy Pearce nevét.

Hangsúlyozom, nem ezek a legjobb részek. Király Gábor bármennyire aranyos is, nem a legszórakoztatóbb alany. A másik szösszenetben meg az a gáz, hogy a kérdezett profibb, műveltebb, tájékozottabb, mint a riporter. Ezért –és amúgy is– javaslom a többi rész megtekintését (itt).