Elfogult vagyok, tudom. Mert én Alföldi Róbertet a 80-as években vetített Mi-Tu-Ház óta kedvelem.

És számomra a tipikus "de kár érte" kategória. Mert sokrétűen tehetséges, mert intelligens, mert jó svádájú, mert az elveiért és a meggyőződéséért teljes mellszélességgel kiáll. Minden körülmények között.

Így ha feltűnik valamilyen szerepben, az ünnepnek számít a színházi világban (rendezéseit kevésbé kedvelem, mert egy -szerintem- indokolatlan kuki vagy nuni mindig befigyel) és tódulnak rá a népek. Nagyon jó az Átriumban futó Vaknyugat lelkészeként is,

és most itt van Higgins professzor.

Mindenkinek megvan a saját, személyes My Fair Lady élménye. Legtöbbünknek a klasszikussá vált film a bűbájos, gyönyörű ruhákban tündöklő Audrey Hepburn-nel. 

Aztán egy néni az előadás szünetében a WC sorban például a Lehoczky Zsuzsa-Básti Lajos-Rátonyi Róbert kombót emlegette,

de lehetne akár a Galambos Erzsi-Bessenyei Ferenc párost,

vagy a viszonylag közelmúltbeli Bács Ferenc-Fonyó Barbara kettős is sokak számára etalon.

Amit viszont inkább nem emlegetnék, az a 2010-es Szegedi Szabadtérin bemutatott változat. Eliza rettentő közönséges és harsány volt, a szöveg pedig botrányos.

Pedig Tompos Kátya már akkor is tudta annak nagy részét, amit most, de Novák Eszter valahogy mellétrafált a rendezéssel, Varró Dániel pedig a dalszövegekkel (tök király, kéró, csávó).

Gálvölgyi János vacak Pickering volt, mert ő az a kategória, aki annyira rosszul énekel, hogy abból már színészkedéssel nem tudja magát kibravúrkodni.

Széles Lászlót kedveltem, de súlytalan, túl simulékony, fogatlan oroszlán volt Higginse (talán ez volt az utolsó főszerepeinek egyike, mielőtt eltűntette magát a süllyesztőben, színházi berkekből származó pletyka szerint az alkohol rabja lett. Kár érte.)

Akire viszont maximális jóérzéssel gondolok vissza, az Szabó Kimmel Tamás Frédije (én tuti őt választottam volna). Sármos volt, elegáns, jól énekelt, imádtam.

Ilyen előzmények után különös pikantériával bírtak ama tényezők, hogy Elizát ismét Tompos Kátya játszotta, és megint egy újrafordított szövegkönyvvel álltak elő.

Puskás Tamás teljesen hagyományosra rendezte a darabot, aminek én nagyon örültem. A jelmezek szépek voltak, a pici színpadot rengeteg leleménnyel többszörösére tágították és még az élő zenekart is el tudták helyezni, nem is tudom, hol.

Az új dalszövegek nem voltak zavaróak, bár az én fejemből nagyon nehéz kiverni a "csudijót". Pörögtek az események, nem ragadtunk le indokolatlanul semmilyen történésnél.

Tompos Kátya bájos volt, csinos volt, jól játszott és kimagaslóan énekelt (mint mindig).

Hát és Alföldi…én neki bármit elhiszek. Azt is, ha undok, azt is, ha lópokróc. Imádnivalóan utálatos. Laza eleganciával, mindenféle modorosságtól mentesen, könnyedén hozta a doktort és tűrhetően énekelt.

Olvastam fanyalgó kritikákat, akik túljátszással vádolták Magyar Attilát. Nem értek egyet, főleg az ő egyéb alakításait ismerve nem. Szerintem teljesen mértéktartó volt.

Aztán emlegettek olyat, hogy túl könnyedre sikerült ez a feldolgozás. Amit más hátránynak ró fel, én pont azt éreztem erényének. Mert úgy klasszikus, hogy nem nehézkes, nem veretes. Továbbá nem gondolom, hogy külön még a szánkba kell rágni, arcunkba kell tolni, hogy mennyire nehéz az első generációs lét például (mert talán ehhez tudom leginkább hasonlítani Eliza fejlődését), amikor valaki megreked két réteg között, mert egyikhez már nem tartozik, másikba még nem fogadják be. Vagy hogy egy nőnek milyen lehetőségei voltak akkoriban, hogy egyedül boldoguljon. Szerintem intelligens közönség felfogja ezt didaktika nélkül is.

Aztán van, aki a végkifejleten nyüglődik, hogy ilyen szerelem nincs. Dehogy nincs! Mindenféle szerelem van. Annyiféle érthetetlen szerelem van, miért ez fáj bárkinek? Ha nekik így jó, hát legyenek így boldogok. Részemről meg borzasztó hálás vagyok azért, mert kettejük összeborulása szimbolikus maradt, nem smároltak, hanem csak egy ízléses ölelésben fejezték ki érzéseiket.

Utolsóként pedig megemlíteném azt a geget, hogy Verebély Iván vonul fel angol királynőként, ami rendkívül bizarr és vicces is egyben.

Mindent összevetve én mosolyogva, fülig érő szájjal ültem végig ezt az előadást. Nagyon tetszett, mindenképp érdemes volt adni neki egy újabb esélyt. Még ha a "csudijót” le is váltotta a "gyönyörű”.