Egyrészt halálosan egyszerű, másrészt végtelenül macerás.
Mert alig kell hozzá más, mint 4 szem szép piros alma, meg 275 g leveles tészta, amit ha szerencsénk van -mint nekem most másodszori készítéskor-, megvásárolhatunk már kinyújtott és sütőpapírra feltekert változatban, tehát se gyúrogatni, se nyújtogatni nem kell, csak 2,5 centinként felcsíkozni. Igen ám, de ott az alma. Amit késsel kell felszeletelni nagyon vékonyan, nem lehet gyalulni, mert az uborkagyalu lecincálja a héját.
Ezután meg kell főzni (1 liter víz, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé, 2 perc),
majd szeletenként kiterítve megszárítgatni.
Na ez idáig 2 óra. Az már semmiség, röpke fél óra csupán, hogy a vaníliás-fahéjas cukorral megszórt (4 evőkanál cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 teáskanál őrölt fahéj) tésztacsíkokat
beborítsuk az almaszeletekkel,
feltekergessük (a végükön egy kb. 2 centis részt hagyjunk szabadon, amit majd hajtsunk a kész csigák alá)
és további 20-25 perc alatt megsüssük 180 fokon.
Na de annyira mutatós és finom is. Ha például olyan helyre szánjuk, ahová tematikus-rózsás ajándékokkal készülünk, netalántán még a göngyöleg is a meglepetés része,
mindenképpen érdemes vele bíbelődni.
(recept innen)