Számi: a lappok önelnevezése. A lapp szót saját magukra nemigen használják, mivel a skandináv nyelvekben a szó rosszalló, lekicsinylő jelentéstartalommal bír.

A számik Európa legészakibb csücskében, a Skandináv-félsziget középső és a sarkkörön túlra eső részén, illetve a Kola-félszigeten élnek, négy ország (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország) területén, önálló államiság nélkül.

Számuk 50 000–80 000 között mozog. Norvégiában élnek a legtöbben, kb. 50 000-ren, Svédországban mintegy 20 000-ren, a finnországi lappok száma 6000, az oroszországiaké 2000 körül van.

Európa legrégebbi lakói, a jégkorszak után ők jelentek meg északon elsőként.

A számik túlnyomó részben alacsony termetűek, kék szemű, kerek arcú, mongolos külsejű, apró emberkék. Szívós és életrevaló fajta, a természet elemeivel állandó küzdelmet folytatnak, a legmostohább körülmények között is fenn tudják tartani magukat.

A rénszarvastenyésztés támogatása rendkívül fontos a számi közösség életében. Hiszen a halászattal együtt ez a hagyományos foglalkozás náluk. A rénszarvas a nemzeti kultúra jelképe is. Egyébként ma a rénszarvastenyésztők a számi nyelv legfőbb őrzői, hiszen ezt a nyelvet használják a mindennapokban.

A számik viszonyulása a földhöz, a területhez, ahol élnek, szintén nagyon ősi állapotokat tükröz. Jóllehet a kulturálisan autonóm Sápmi (Lappföld) rendelkezik egy nagyjából megvont határral, melyet a számik magukénak tekintenek, tőlük mégis idegen a konkrét vonalakkal lezárt élettér.

A föld a vándorló, pulzáló életmód természetes velejárója. Ők a földet társuknak, természetes életterüknek tartják, és idegen tőlük az élesen meghúzott határvonal és a földtulajdonlás modern tartalmú fogalma.

A nagycsordás réntartók minden évben tavasszal elindultak északra a csordájukkal a tengerhez, ahol kevesebb a szúnyog és hűvösebb az idő. Ősszel ismét útra keltek a szárazföld belsejébe, vissza a téli szálláshelyeikre, ahol megtörtént a rénszarvasok szétválogatása, és ekkor vágták le a már téli bundát növesztett meghízott állatokat.

Mivel a prém volt a fizetőeszköz sokáig, ezért tompa végű nyilakkal ejtették el az állatokat, de manapság már puskát használnak erre a célra.

A számik balti-finn nyelvrokonaiktól északra éltek, s akkor kezdődhetett el vándorlásuk, amikor a balti-finnek áttértek a földművelésre, ők pedig ragaszkodtak ősi életmódjukhoz, és a vadászatra alkalmas északabbi erdőségekbe húzódtak. A finn betelepülés fokozatosan szorította őket észak felé. A tundravidéken ismerkedtek meg a rénszarvastartással.

Pusztóruháiknak jellemző színe a kék, a zöld, a piros és a sárga, ezek a színek szerepelnek zászlójukon is.

A számi népköltészet máig élő, produktív műfaja a jojka. A jojka a teret és időt is túllépő összetartozás kifejezése, eredetileg ősi sámán műfaj, az elhunyt ősökre is ezzel emlékeznek. A sámánhit szerint a szellemek nem törődnek az emberi beszéddel, de a rendkívüli hangokra és szavakra odafigyelnek. A jojkában használatos szavak egy része ezért szóhasználaton kívüli, kiejtésük a szertartásokon kívül tilos.

A jojka azon túlmenően, hogy státusszimbólumként funkcionál a számik között, a vallásnak, a közösség ünnepeinek nélkülözhetetlen eleme, valamint a kommunikáció és az önkifejezés egyik legfőbb eszköze.

Témája bármi lehet, például az ember, a rénszarvas, a tundra, a lakóhely vagy valamilyen esemény. A jojka sohasem szól a szerelemről, a tundráról vagy az emberről általában, mindig csak konkrét, ismert dolgot, élőlényt énekel meg erőteljes érzelemnyilvánítás kíséretében. Ez a jól látható érzelmi megnyilvánulás jól tükrözi a jojkáló személy éneke tárgyához fűződő viszonyát.

A jojka kifejezhet hízelgést, kedveskedést, köszönetet ugyanúgy, mint iróniát és gúnyt. Szívesen jojkálnak kétértelműen, játékosan, úgy, hogy a dal alanya ne rajzolódjon ki a kívülállók előtt. A szavak tehát dekódolatlanok maradnak azok számára, akik a szóban forgó személyt nem ismerik.

A jojka társadalmi, szociális jelentőségét mutatja az a tény, hogy az ember közösséghez való tartozása azáltal nyer leginkább megerősítést, hogy saját, róla szóló jojkát kap. Általános szokás a számik között, hogy a szülők, illetve a rokonok jojkát adnak a gyereknek.

A jojka nagymértékben rögtönzött, minden más finnugor nyelvű népnél több töltőszótagot és töltőszót használ: olyan jojkák is vannak, amelyek szinte kizárólag ilyenekből állnak, szövegükben több a „lollolollo”, mint az értelemmel bíró szókapcsolatok, szövegrészek. A hagyományos előadáshoz hozzátartoznak a számos más finnugor nyelvű népnél is megjelenő ingadozó hangmagasságok.

Sajátos éneklési stílus és technika jellemzi, amely a hangszálak erőteljes igénybevételével, mintegy hangszerként való kezelésével és a rekeszizmok összehangolásával elérhető mély rezonancia.

Szépirodalmukban, színház- és filmművészetükben is megjelennek a hagyományos kultúra elemei. Mivel már régóta keresztények (nyugaton lutheránusok, keleten ortodoxok), a sámánizmusnak csak nyomai maradtak fenn népi kultúrájukban.

A XX. század második feléig a számik erős asszimilációs hatásnak voltak kitéve, bármelyik országban is éltek a négy közül. Az utóbbi évtizedekben azonban erősödött érdekérvényesítő képességük. Először a skandináv országokban hozták létre kulturális és politikai szervezeteiket, melyeknek munkáját a Számi Parlament és a Számi Tanács koordinálja. Ez utóbbi befolyással bír az államok törvényhozására is a számikat érintő gazdasági, szociális és kulturális kérdésekben. A skandináv országokban például rénszarvastartással kizárólag csak számi nemzetiségűek foglalkozhatnak. Az számít száminak, akinek legalább az egyik nagyszülője számi anyanyelvű volt.

A három skandináv országban a számi hivatalos nyelv, a közhivatalokban joguk van anyanyelvükön intézni ügyeiket. Ezekben az országokban lehetőségük van arra, hogy az óvodától a felsőoktatási intézményekig anyanyelvükön tanuljanak.

A hagyományos számi konyha azon alapult, hogy mi volt éppen elérhető, és mi termett az év különböző évszakaiban. Azonban sok számi a múltban szinte teljesen önellátó volt, és a maguk fogta halon, illetve az általuk elejtett vadhúson élt. Habár a számi életstílus nagyban megváltozott, a konyhájuk fő összetevője közül sok megmaradt. A sarkvidéki szemling a mai napig az egyik legkedveltebb haluk, és a rénszarvashús is az étrendjük része. Az állat minden porcikáját – a velőtől a vérig – felhasználják. Teje sűrű, zsíros. Ha egy állat keveset is ad (átlag egy deciliternyit), pár száz állat összesen már szépen tejel. Készítenek sajtot és vajat is. A renkok, azaz a rénszarvaspörkölt még mindig népszerű étel, és a rénszarvasvérből és lisztből készül a véres palacsinta. A húst mindig frissen fogyasztják, a főtt húst zsírba mártogatják, a csontokat másodszor is kifőzik.

A kifőzött csontokból szerszámokat készítenek, csakúgy, mint a szarvakból, amik zsenge korukban még nyalánkság számba is mennek. A csülkök enyvfőzésre valók.

A gyapjas szőrzetet fonják, és ebből szövik a darócot.

Ezeken kívül teherhordó és igavonó állat is, amikor a számik sátrat bontanak, 8-10 szarvasra rakják fel a holmit, akik hosszú sorban viszik a terhet a következő táborhelyig. A teher egy-egy állatra 30-40 kiló.

A szán elé is befogják, bár a makacs, szeszélyes állat hajtása nem könnyű.

A számik a XV-XVI. században tértek át a keresztény hitre. Azelőtt természethitűek voltak, istenek sokasága népesítette be az eget, a földet és az alvilágot.

Ősi hitviláguk egyik fontos alkotórésze a sámánizmus. A sámán az orvosláson kívül jósolt és áldozati szertartásokat is tartott az isteneknek.

Legfontosabb eszközük a sámándob, amelyet festett ábrákkal láttak el. Kutatások szerint a számik dobjaik pergamenjén örökítették meg a világmindenségről alkotott képüket: a világ részeit ábrázolandó, a dobot 3 részre osztották. Az alvilágot a halottak kultuszával kapcsolatos szimbólumokkal díszítették, a középrész az emberek és szörnyek által lakott földi életet jelenítette meg, míg a felső a mennyország istenekkel és égi lényekkel benépesített dimenziót képviselt. A sámán e három világgal kommunikálni képes személy, kinek feladata, hogy biztosítsa a kozmikus erőkkel való jó kapcsolatot. A sámán szellemekkel való érintkezésének módja a révülés, az extázis, az „utazás” volt.

Ma a 80 ezer számi embernek mintegy fele beszéli anyanyelvét. 40 ezer beszélő – 9 nyelvjárás – 6 irodalmi nyelv.

A múltban a számi nyelv hátrányos helyzete miatt sokan nem tanultak meg írni és olvasni anyanyelvükön. Fontos szerephez jutott így a szájhagyomány útján terjedő irodalom, élén a mesékkel. A számi mesék szereplői többek közt a medvék, Stallo és a csudik. Stallo olyan mesefigura, akinek a személye századokon át alakult ki, s igazából senki sem tudja, ki is ő. Ábrázolják trollként, vagy karácsonymanóként (további érdekességek olvashatók a számi mesékről itt).

A csudik (más néven csúdok) – akik számos mesében felbukkannak – egy nép, mely a mai Oroszország területéről származott, s mely sokszor támadt a számikra.

Az Északi Számi (Lapp) Tanácsot 1956-ban alapították meg, céljául a számi népek összefogását tűzték ki, 1992-ben – az oroszországi számik felvételekor – nevét Lapp Tanácsra változtatták. Ez a fórum döntött a számi nemzeti szimbólumokról, ünnepnapokról, himnuszról, az egységes helyesírásról, és kimondta, hogy a számi szellemi kultúra összskandináv jellege történelmi tény. Akcióprogramot fogalmazott meg, mely a számik alapvető jogainak dokumentációjaként szolgál, határozott a számi politikai programról és a számi kézműves termékek valódiságát igazoló márkajelről. Mindemellett döntött az egyes számi parlamentek képviselői közül választott tagokból álló Számi Parlamenti Tanács életre hívásáról, melynek első ülése 2000-ben volt. 1973-ban létrejött az Északi Számi Intézet, mint a számi jog, gazdaság, környezet, kultúra stb. kutatásának központja.

A három skandináv országban számi parlament is működik. 1986-tól van nemzeti zászlójuk (Astrid Båhl tervezte)

és himnuszuk. 

A számi nép éneke

A távoli északon, a Göncölszekér alatt,

homályban ködlik a Számik Földje,

tundra tundra hátán emelkedik,

tó tó mellett árad,

hatalmas hegycsúcsok és hegyhátak

törnek a magas ég felé,

folyók zúgnak, erdők susognak,

meredek partfokok mint az acélfal

szökellnek a morajló tengerekbe.

Az 1990-es években született nyelvtörvények bizonyos mértékig biztosítják a hivatalos nyelv státuszát a számi nyelvnek. A XX. század végétől sokat javult az anyanyelvi iskolai oktatás helyzete, vannak számi nyelven megjelenő hírlapok, folyóiratok, könyvek, és számi nyelvű rádió és televízió műsorok.

Ma már a számik átlagos házakban laknak, de szívesen viselik tradicionális öltözéküket, főleg a jó meleg prémből és bőrből készült nadrágokat, kesztyűket, és a színes, mindig kézzel készített ruháikat. A prémes kesztyűbe és a cipőkbe gyakran füvet tesznek, az ugyanis remek hőszigetelő.

Még ma is sokan foglalkoznak réntenyésztéssel, Norvégiában ez a számik privilégiuma. A három skandináv ország között szabad a határok átjárása, hogy ne akadályozzák a rének szabad vonulását.

A réneket ma már nem gyalog, vagy kutyaszánon, hanem motoros szánon követik. A gyerekek és a családtagok nem kénytelenek a pásztorral együtt vándorolni, hanem komfortos házakban laknak, letelepült életmódot folytatnak. Ugyanakkor nem felejtik el az ősi mesterségeket. Sokan közülük számi népművészeti termékeket készítenek.

Norvégia legészakibb, legkeletibb, legnagyobb és legritkábban lakott megyéje Finnmark.

Finnmark belső területeit a számik lakják (körülbelül 25 ezren, 40-45 ezren pedig Norvégia egyéb területén), akik évszázadok óta terelgetik rénszarvascsordáikat a határtalan fennsíkon. Finnmarks-viddán, melynek kihalt tundravidékein csak két nagyobb település található, Kautokeino és Karasjok.

Finnmark területén négy nagy körzetben foglalkoznak rénszarvastenyésztéssel: Kautokeinóban (kb. 60 000 db-1989-es adatok), Karasjokban (kb. 30 000 db), Polmakban (kb. 6000 db) és Varangerben (Kb. 10 000 db). Ezeken a területeken kb. 380 nomád számi család él. A téli időszakban a rénszarvasokat a belső fennsíkokon tartják, nyáron a szigetek és félszigetek partjaira terelik. A vándorlás fő iránya tavasszal a tenger melléke, ősszel a belső hegységek felé vezet.

Sok segítséget kapnak az államtól, a király például hadihajót biztosít számukra, amikor a téli és a nyári területek közt költöztetik az állatokat.

A hómobil mindennapos használata is csak számukra engedélyezett, ez ugyanis az ő munkájukhoz szinte elengedhetetlen.

Kautokeino népességének kb. 85%-a számi anyanyelvű; a település merőben különbözik Norvégia többi városától: nem ritka látvány, hogy az emberek talpig népviseletbe öltözve jönnek-mennek. A lakosság körülbelül harmada valamilyen módon a rénszarvascsordákból él.

Kautokeino, a számik fővárosa. Itt található a Számi Színház és a Számi főiskola, húsvétkor pedig nagy népünnepélyt tartanak (esküvőkkel, keresztelőkkel és más családi ünnepekkel, koncertekkel, színielőadásokkal, művészeti eseményekkel, hórobogó- és rénszarvasversenyekkel).

1989-ben Karasjokban hivatalosan is megnyílt a tanácsadó szervezetként működő számi parlament, a Sameting, amelyben magas a hölgy képviselők aránya.

Sok látogató semmi vonzót nem talál Finnmark rideg, magányos tájaiban. Másokat viszont éppen ez a zordság csábít ide. Kora tavasszal hosszan autózni a végtelenbe nyúló, hófödte vidékeken igenis élmény lehet, különösen ha késő éjjel időnként megállunk az északi fényben gyönyörködni.

Nyaranként a 24 órán át világító nap (és a milliónyi szúnyog) ugyancsak feledhetetlen élményt jelent.

Rének

A rénszarvas (Rangifer tarandus) egy sarkvidéken élő szarvasfaj.

Az észak-amerikai alfajokat összefoglaló néven karibunak, az eurázsiaiakat pedig tarándszarvasnak nevezzük, a rénszarvas elnevezés igazából a háziasított tarándszarvast jelenti.

Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. Nem válogatós, levelek, lágy szárú növények, gombák, zuzmók szerepelnek étlapján. Táplálékát, a rénzuzmót télen a hó alól kotorja elő.

A rénszarvas különleges amiatt, hogy nem csak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. Az ágas-bogas, mohaszerű szőrrel benőtt agancsú állat nem csak kitűnő futó, de remek úszó is.

Vemhességi ideje 228 nap, ellésenként jobbára csak egyetlen utód születik. Az 5-11 kg-os újszülött szarvasborjú alig egy órával megszületése után már lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan tud szaladni, mint a kifejlett állatok.

A szarvas legfőbb ellensége a farkas, amely el is kapja, ha futva próbál menekülni, kevésbé veszedelmes, mert ritkább a hiúz és a nyest.

Rájuk ülni kevésbé szoktak, mert ezeknek az állatoknak a gerince nem olyan erős, mint a lovaké vagy a szamaraké. De a szánt minden más patásnál jobban húzzák a havas vidékeken. Feltűnő jellegzetességük, hogy csülkeik különösen szélesek, laposak, annak érdekében, hogy az állat ne süppedjen bele a hóba és a mocsárba.

Futás közben ízületei kattogó hangot adnak.

A legtöbben Skandináviában és Oroszország északi részén élnek, ám jó pár csorda barangol Grönland szigetén és Észak-Amerika kietlen hómezőin is. 

A rénszarvasokat „háziállatként” elsősorban a skandináv országokban tartják. Itt sem valódi háziállat, ugyanis nem kunyhók mögötti istállókban, hanem félvad csordákban élnek, melyeket egy bölcs pásztor mindig a bővebb legelők felé terel. 

Lappföldön még rénszarvasversenyeket is rendeznek. Itt a „zsoké” a száguldó szarvassal sílécen állva húzatja magát.

A szarvasnak évszakonként változik a szeme színe. Nyáron a sarki rénszarvasok szeme aranyszínű, míg karácsonyra mély kék lesz, fedezték fel norvég és angol biológusok. Valójában ez nem egy karácsonyi varázslat, hanem egy egyedülálló alkalmazkodás, ami segíti őket a látásban a világ szélén lévő szélsőséges fényviszonyokban.

A rénszarvasok világa nagyon extrém. A sarkkörtől északra a karácsony körüli 10 hetes időszakban folyamatos félhomály van, amikor a nap sosem kel fel és a táj kékes árnyalatokban játszik, ám május közepétől július végéig a nap sosem nyugszik le, hosszú végtelenné nyújtja így a napokat. 

A biológusokat mindig érdekelte, hogy a rénszarvasok hogyan birkóznak meg az átmenettel a majdnem teljes sötétség világából a tavasszal a még el nem olvadt hóról visszaverődő vakító fényekig. 

Amikor a rénszarvas szeme kék, 50 százalékkal kevesebb fény szűrődik ki a szemből, mint az aranyszínűből nyáron. A rénszarvas kék szemmel kevésbé lát tisztán, mint az arannyal, de 1000-szer érzékenyebb a fényre a téli sötétségben. Így a rénszarvasok képesek lesznek észrevenni a mozgó ragadozót a sötétségben akkor is, ha nem látják élesen.

A rénszarvasok szeme nem csak kék és arany lehet. A kutatók megvizsgálták egy kis rén csorda szemszínét is, akik állandó városi világításban élnek. A téli kék helyett, az ő szemeik színe zöld volt.