NÉPZENE

Norvégia népzenéje egyike Európa legjellegzetesebb zenéinek.

A leggazdagabban dokumentáltak az állattartással kapcsolatos műfajok, az altatók, a vallásos népdalok, a középkori balladák.

Az állathívogatók/állatterelők, azaz a lokkok, kiáltások, ének és beszéd összekomponálása. Szerepe alapvetően a kommunikáció volt (akár nagyobb távolságokban is). Leginkább nők adták elő.

Jellemző pengetős hangszer volt Norvégiában a langeleik, a citera egy típusa. 1600 körül terjedt el városon és falun egyaránt, és a XIX. század közepéig a házi szórakoztatás fő instrumentuma volt.

A hegedű csak a langeleikjáték hagyományának eltűnésével, az 1700-as évektől vált a népi hangszeres muzsika uralkodó hangszerévé.

A hagyományos hegedű az ország egész területén használatos volt, míg a norvég népi hegedű, a Hardingfele (Hardanger-hegedű) főképp az ország nyugati területein, Hardangertől Sunnfjordig, valamint kisebb mértékben a középső régiókban volt jellemző. A hagyományos hegedűk mindegyike import hangszer, szemben a Hardanger-hegedűkkel, ezek egytől egyig norvég hangszerkészítő mesterek munkái.

8 vagy 9 húrja van, ebből 4 a hegedűhöz hasonlóan használatos, a többi pedig együttrezgő húr, amit vonóhúzással nem lehet közvetlenül megszólaltatni, de amikor a 4 húron játszanak, a többi húr is rezeg, ezzel egy „környezetet” kialakítva a megszólaló hang számára.

Ezt használták a Gyűrűk ura: A két torony című filmben Rohan témájának fő hangszereként is.

Mindkét típusú hegedű funkciója azonos volt: tánczene szolgáltatása a különböző páros és páratlan lüktetésű norvég népi táncokhoz. A jártatós, legényes táncok jellemzője, hogy a nőknek kevés szerep jut, viszont a férfiak szinte akrobatikus elemeket visznek mozgásukba. Nemzeti táncuk, az ugrótánc a XVII. században alakult ki. A legismertebb néptánc a halling. A hagyományok szerint a férfiak táncolták esküvőkön és más ünnepi szertartásokon. A legősibb tánc Észak-Európában, mivel barlangrajzok szerint gyökerei 2500 évre vezethetők vissza.

 

KOMOLYZENE

A reneszánsz és barokk muzsika területén Norvégia nem sok mindent tud felmutatni. Sokat köszönhet viszont az ország a nagy zeneszerzőnek, Edvard Griegnek és a páratlan európai és amerikai karriert befutott Ole Bullnak. Ez a két jelentős művész alapozta meg a mai klasszikus zenei közösség fejlődését Norvégiában.

Ole Bull (1810-1880)

Ole Bull a XIX. század egyik legnagyobb hegedűművésze és zeneszerzője. Már első művészi körútjával meghódította egész Európát. Megfordult Magyarországon is, ahol az 1870-es évek végén Budapesten, Győrben és Pozsonyban tartott hangversenyeket.

Amerikában nagy területeket vásárolt, hogy kivándorló szegény honfitársainak otthont teremtsen, új kis Norvégiát szabad földön, az Egyesült Államok zászlajának védelme alatt.

Hazatérve ő alapította az első norvég Nemzeti Színházat, amelyet több éven át maga vezetett.

Robert Schumann azt írta egyszer hegedűjátékáról, hogy Paganini szintjén volt gyorsasága és tisztasága miatt.

Barátja volt Liszt Ferenc is, több alkalommal muzsikáltak együtt.

Legismertebb műve a Sæterjentens søndag.

Számos gyönyörű hegedűt gyűjtött össze, ő volt a világ egyik legszebb hegedűjének tulajdonosa is.

 

Edvard Grieg (1843-1907)

Norvég zeneszerző és zongoraművész.

Apai dédapja a XVIII. században Skóciában született, és a Griegek négy nemzedéke – köztük Edvard apja is - töltötte be a brit konzuli címet Bergenben.

Anyja zenész és költő egy jó nevű bergeni családból, Edvard hatéves korában tőle tanult zongorázni.

Grieg nem szerette az intézményes életet, az iskolába kerülve lázadozott és több szökési kísérlete volt. De 15. születésnapján fordulat következett. A Grieg családot meglátogatta Ole Bull, „észak Paganinije”, Norvégia büszkesége. Edvard játéka nagyon megtetszett Bullnak, erősködött, hogy legyen a fiúból zenész. Így szüleit meggyőzve a következő októberben Lipcsébe ment tanulni.

1862-ben befejezve a lipcsei tanulmányokat Grieg hazatért. Megismerkedett a skandináv zeneszerzőkkel, akiknek hatására érdeklődni kezdett az északi legendák iránt. Grieg számára világos lett küldetése, zenéjében kifejezésre akarta juttatni Norvégia szellemét, de még sokáig utazott Európában.

Visszatérve Norvégiába, Christianiában telepedett le. Nehezen talált munkát. 1866. október 15-én megszervezett egy történelmi eseménynek számító hangversenyt, amelynek műsorán csak norvég zene szerepelt, többek között Grieg néhány zongoradarabja és első hegedűszonátája. A hangverseny nagy sikert aratott, Grieg a "norvég zene új csillaga" lett.

1867 januárjában beindította a Norvég Zeneakadémiát és a Filharmóniai Társaság zenekarának vezetője lett.

Ebben az évben feleségül vette unokatestvérét, Ninát. Otthonuk, a Bergenen kívül található Troldhaugen ma nyitva áll a nagyközönség előtt.

1874-ben Henrik Ibsen levelében felkérte Peer Gynt című drámájának megzenésítésére. Grieg nagy kihívásnak tekintette a művet, nehezen szánta rá magát. Végül 1876 januárjában elkészült a 22 tételes partitúra.

Illusztris baráti körének tagja volt Liszt Ferenc és Csajkovszkij is. Grieg Goethe, Ibsen, Kipling és más költők verseit is megzenésítette, továbbá dalokat is írt.

Nagy népszerűségének köszönhetően sokat turnézott külföldön és a legkülönbözőbb elismerésekben részesült.

64 éves korában, hosszú betegség után hunyt el.

 

Operaház

Norvégia egyike volt Európa azon kevés országainak, amelyeknek nem volt operaházuk, ebben a kétes dicsőségben Andorrával és Lichtensteinnel osztozott. Ezt a korszakot zárta le 2008. április 12-én az új oslói Operaház megnyitása.

Az első norvég operának a párizsi mintára alakult Opera Comique nevezhető, 1918-tól saját színházban, minden állami támogatás nélkül adtak elő operákat és operetteket. Az 1918. novemberi megnyitó előadáson jelen volt VII. Haakon király és Maud királyné is.

Az Opera Comique-ban világhírű művészek is fölléptek (többek között Kirsten Flagstad is). A magas színvonalú, változatos repertoár mégsem tudta nyereségessé tenni az operát, így 1921-ben be kellett zárnia kapuit.

A mai Norvég Operát 1957-ben alapították, az első balettelőadást 1958-ban Hamarban, az első operabemutatót pedig 1959-ben az oslói Népszínházban tartották.

Az azóta eltelt évtizedek alatt többször felmerült egy operaház építésének szükségessége, mert a Népszínház sem helyét, sem nagyságát, sem pedig műszaki adottságait tekintve nem volt alkalmas operaelőadásokra.

A parlament végül 1999-ben hozott döntést egy új, korszerű operaház felépítéséről.

Az épület tervezésére többfordulós nemzetközi pályázatot írtak ki, amelynek - 236 résztvevő közül - a norvég Snøhetta építész iroda lett a nyertese. Ez az iroda az ezredfordulón az Alexandriai Könyvtár építésére kiírt pályázat megnyerésével keltett feltűnést, az azóta megépült könyvtárat sokan a század egyik legjelentősebb építészeti teljesítményeként emlegetik.

Az operaház Oslóban a Bjørvika-félszigeten, az Oslo-fjorddal szemközt épült fel.

2004. szeptember 3-án az alapkő elhelyezése is különleges esemény volt: zene a betonban. Tizenhárom közismert operanyitányt digitalizáltak, s ezt tömörítve egy speciálisan tervezett hangszóróval sugározták a nedves betonba. Az alapkő a hall padlózatába van beillesztve.

Az Opera épületének fő külső elemei az üveg és az olasz fehérmárvány (36 ezer darab fehér kőelemből áll), valamint egy 6000 négyzetméter felületű alumínium-borítás, mely homorú és domború felületekkel, régi szövött mintákra utalva művészi megmunkálással készült. Az épület különleges minőségét hangsúlyozza a fehérmárvány tető – ahová ki is lehet sétálni – és a környező terület szintén fehérmárvány borításának művészi megformálása.

Míg kívülről a vakítóan fehér márvány, az üveg és az alumínium modern ötvözete kápráztatja el a látogatókat, addig belülről a viking ősök hajóit idéző német és észt tölgyfa burkolatok keltenek meleg atmoszférát, és ezzel erős kontrasztokat az épületben.

A lapos ék alakú épület egy része a víz alatt helyezkedik el. Ez már önmagában is nagy kihívást jelentett az építkezésnél, mert először a kikötő talaját kellett megtisztítani a szennyeződéstől, kiszárítani az alapozás területét, s a száraz és szilárd alap érdekében 12 ezer négyzetméternyi alaplapot kellett elhelyezni 16 méterrel a víz színe alatt. Az egész alapozás 28 kilométer cölöpöt igényelt, ezek közül több csak 60 méter mélységben ért sziklát.

Miután a kikötői terület a középkor óta fontos ipari és hajózási központ volt, figyelemmel kellett lenni az esetleges régészeti leletekre is, ezért a kiemelt rétegeket szigorú vizsgálatnak vetették alá.

Az épülettől délre egy alul 70 méter, fölül 10 méter széles gátat építettek két méterrel a vízszint alatt, hogy az öbölben közlekedő hajók még véletlenül se ütközhessenek az operaházba.

További építészeti különlegesség, hogy a tető egyfajta közösségi helyként, kilátóként is funkcionál, ahová bárki felmehet, és csodálatos, a közeli városrészekre nyíló kilátásban lehet része.

Az új Opera 1100 helyiséget foglal magába, és hatszáz – ötven szakmát képviselő – alkalmazott munkahelye.

A Norvégiában egyedülálló technikai felszereltség lehetővé teszi a legbonyolultabb színpadi megoldásokat is, a homlokzat üvegfelületébe beépített napelemek pedig energiatakarékos üzemeltetést biztosítanak. A hangzással kapcsolatos igen magas követelményeknek is megfelel az új épület.

A nagy színházterem két mozgatható színpadi toronnyal rendelkezik, így a jobb akusztika érdekében csökkenteni vagy növelni lehet a színpadi nyílást. A zenekari árok magassága és mérete is szabályozható a zenekar létszáma és a rendezői elképzelések szerint. Az egyik színpad tizenhat önálló emelővel irányítható, melyek 2-2 méterrel emelik vagy süllyesztik a padlót. Minden padlóelemet ferdére lehet állítani, tehát létrehozható három méteres lejtésű színpad is. Az ülőhelyek elrendezése szintén változtatható, hagyományos vagy amfiteátrum-alakban.

Más operaházaktól eltérően nincsenek páholyok és nincs aranyozás sem. V. Harald norvég király és Sonja királyné a közönség soraiban foglalhat helyet az előadásokon. A rangjuknak tett egyetlen engedmény, hogy alig öt méter távolság választja el őket a többiektől.

A fő színházterem 1358 ülőhellyel, egy kisebb terem 440 hellyel rendelkezik és van egy 200 férőhelyes próbaterem is.

A színházterem függönye különleges műalkotás: Pae White amerikai művész alkotása. Egy fényérzékeny fóliáról készült fényképet digitális technológiával fonalra vittek át, és matt pamutból szőtték meg a függönyt. Színek segítségével a formák és tükröződések fémes illúziót keltenek.

A 38 500 négyzetméteres épület 4,5 milliárd norvég koronára (135 milliárd forint) taksált beruházását a tervezettnél három hónappal korábban és háromszázmillióval olcsóbban fejezték be.

A jéghegynek is nevezett oslói Operaház 700 év óta a legnagyobb kulturális épület Norvégiában. A különleges építészeti megoldásokat 2009-ben Mies van der Rohe díjjal jutalmazták.

A díj az egyik legrangosabb nemzetközi elismerés a világon, amelyben építészek megvalósult alkotásukért részesülhetnek. A zsűri 340 projektből választotta ki az öt finalistát, majd a végső győztes oslói Operát.

 

KÖNNYŰZENE

Jazz

Jan Garbarek

A norvég jazz legismertebb művésze.

Az 1947-ben született Jan Garbarek ma az egyik legnevesebb tenorszaxofonos Európában. Más fúvós hangszeren is játszik.

Garbarektől távol áll az elektronikus zene és a jazz-rock, de nem sorolható a main stream vagy a kortárs jazz kategóriájába sem. Az ő kissé hűvös, távolságtartó, de mégis érzelmes „norvég hangja” saját, szuverén zenei világából fakad, s valóban jellemző rá. Ugyanakkor a világzenei törekvések is vonzzák.

 

Sidsel Endresen

Sidsel Endresen az egyik legnagyobb norvég énekesnőnek számít, egy minőségi Björk és a lappföldi őslakók sámánszertartásainak kortárs zenei átitatottságú hangulata árad zenéjéből.

Szinte mindig csak improvizál, nem szavakat énekel, hanem szótöredékeket, hangokat. Tanít különböző konzervatóriumokban és zeneakadémiákon, workshopokat és mesterkurzusokat vezet.

 

Hilde Louise Asbjørnsen

Sikeres színésznő, kabaré- és jazzénekesnő.

2010-ben megnyerte a Maestro! című karmester-megasztárt (egy szimfonikus zenekart kellett vezényelnie nyolc amatőrnek a versenysorozatban), jutalmul ő dirigálhatta a tévében a karácsonyi koncertet.

 

a-ha

Nagy hatású norvég könnyűzenei együttes, amely 1982-ben alakult Oslóban.

Az együttes főként a szintipop és a new wave műfajában alkotott. Az 1980-as évek közepén váltak híressé, és az 1990-es, 2000-res években nemzetközileg is népszerűek tudtak maradni.

Az a-ha legnagyobb sikere a zenekar debütáló albuma, az 1985-ben megjelent Hunting High and Low volt. Ezen az albumon szerepelt az együttes máig két legnagyobb slágere, a Take on Me és a The Sun Always Shines on TV.

A Take on Me-hez korszakalkotó zenei videó készült, amelyben egy ceruzával rajzolt animációs és egy élő felvételt ötvöztek, ahol a videó minden képkockáját külön átrajzolták és átszínezték.

A videó egy csapásra az egyik legkönnyebben felismerhető, és legtovább népszerű zenei videó lett az Egyesült Államokban, ahol az 1986-os harmadik MTV Music Awards díjkiosztón a nyolc jelölésből hatot nyert meg: Legjobb új előadó videója, Legjobb kísérleti videó, Legjobb rendezés, Legjobb különleges effektek, a Nézők kedvence, valamint Az év legjobb zenei videója. Ez a hat díj azt jelentette, hogy kétszer annyit nyertek, mint Michael Jackson Thrillere.

Hamarosan megjelent második kislemezük, a The Sun Always Shines on TV. A dal videója ismét nagy sikert aratott mind a közönség, mind a kritikusok körében, ez újabb három jelölést jelentett a zenekarnak az 1986-os MTV gálán. Kettőt meg is nyert, a Legjobb filmezés és a Legjobb vágás díját.

A Hunting High and Low című számhoz újabb innovatív videó készült.

1987-ben a Halálos rémületben című James Bond film főcímzenéjét is ők készítették, amely harmadik, Stay on These Roads című albumukon található.

Az a-ha ezzel nemzetközileg elismert zenekar lett.

1994-ben az a-hát választották ki arra a feladatra, hogy írja meg a lillehammeri téli paralimpiai játékok hivatalos dalát.

Miután ötödik albumuk, a Memorial Beach nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem ért el akkora sikereket, mint az előző albumok, a csapat átmenetileg beszüntette működését.

A zenekar meghívást kapott az 1998-as Nobel-békedíj tiszteletére rendezett koncertre, mint előadók. A Summer Moved On című szerzeményt külön erre az alkalomra írták meg. Ez a fellépés jelentette az a-ha visszatérését a zene világába.

Ezután a csapat visszatért a stúdióba, és elkészítette hatodik albumát Minor Earth Major Sky címmel, amely 2000-ben jelent meg, és ismét nemzetközi siker lett, továbbá egy új koncertturné kezdetét is jelentette.

Ezt még három további stúdióalbum megjelenése követte: 2002-ben a Lifelines, 2005-ben az Analogue, 2009-ben pedig a Foot of the Mountain.

Lifelines című számuk videoklipjét Jesper Hiro rendezte, az A Year Along the Abandoned Road című norvég rövidfilm alapján, melyet Morten Skallerud rendezett 1991-ben. Az eredeti film hossza 12 perc volt; egy teljes év elmúlását mutatta be 50 000-szeres gyorsításban.

2005. augusztus 27-én a csapat 120 000 embernek adott koncertet az oslói Frogner parkban, amely a valaha volt legnagyobb koncert volt Norvégiában.

2009. október 15-én a csapat bejelentette, hogy 2010-ben, az Ending on a High Note Tour világ körüli turnéját követően feloszlik.

Az a-ha három tagja, Morten Harket, Magne Furuholmen és Paul Waaktaar-Savoy lovagi kitüntetést kapott, az első osztályú Királyi Norvég Szent Olaf-rendet, a norvég zenében való közreműködésükért 2012. november 6-án.

2014. december 4-én a zenekar hivatalosan bejelentette, hogy 2015-ben részt vesz a Rock in Rio nevű rendezvényen, ahol mind a csapat, mind pedig a fesztivál 30. évfordulóját ünnepelték meg. Az együttes Katy Perryvel egy este lépett fel a nagyszínpadon.

2015-ben bejelentették, hogy két évre újra összeáll az együttes. 2015. szeptember 4-én pedig kiadták 10. stúdióalbumukat is, amely a Cast in Steel címet viseli.

A zenekar világszerte 80 milliónál is több albumot adott el. 2010-ben, kevesebb mint egy év alatt kb. 500 millió norvég koronát keresett. Ezzel a világ 40-50 legjobban kereső együttesei közé kerültek.

Az a-hát a legsikeresebb norvég zenei exportcikként tartják számon. Az a-ha előtt nem volt olyan norvég zenei előadó, aki Norvégián kívül is sikeres lett volna kereskedelmi szempontból is.

 

Black metal

A műfaj ma ismeretes stílusjegyeit a korai norvég black metal zenekarok alakították ki. Az ottani színtér az 1990-es évek elején vált közismertté, az akkori botrányok és erőszakos cselekedetek miatt.

1991. április 8-án a Mayhem akkori énekese, művésznevén Dead 22 évesen, pszichés problémái és életundora miatt öngyilkosságot követett el: felvágta ereit és egy vadászpuskával fejbe lőtte magát. Koponyájának darabjait zenésztársai összegyűjtötték és postán szétküldték a mozgalom vezéralakjainak. Amikor a gitáros, Euronymous megtalálta a holttestét közös lakásukban, többször lefényképezte azt, még a rendőrség értesítése előtt. Ezek közül az egyik kép lett egy későbbi Mayhem-album borítója.

1992-ben az Emperor akkori dobosa, Faust megölt egy neki felkínálkozó homoszexuális férfit. Az Emperor tagságából az ezt követő időszakban egy fő kivételével mindenki börtönbüntetését töltötte különböző okokból.

1993-ban Varg Vikernes, a Burzum együttes létrehozója 23 késszúrással meggyilkolta Euronymoust, személyes ellentétek miatt. A gyilkolás előtti években több középkori templomot felgyújtott, lázadván a kereszténység norvégiai jelenléte ellen. 1994-ben ítélték el, 2009-ben szabadult a börtönből. Az elítélés évében jelent meg az egyik legbefolyásosabb Mayhem-album, a De Mysteriis Dom Sathanas, amelynek felvételein Euronymous gitározott, gyilkosa, Varg Vikernes basszusgitározott (a magyar származású Csihar Attila énekelt).

Az ilyen és ezekhez hasonló erőszakos cselekmények elkövetésén kívül azonban rengeteg zenét is szereztek. A dolgok kissé lecsillapodtak a „dicső” múlthoz képest, a black metal pedig még mindig népszerű Norvégiában.

 

Eurovízió

Norvégia 1960 óta vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen, amit eddig 3 alkalommal nyertek meg, legutóbb 2009-ben Alexander Rybaknak köszönhetően.

Norvégiában kedvelt a hagyományos népzene, különösen a halling néptánc és hegedűjáték, ahogyan azt Alexander Rybak győztes produkciójában is láthattuk.

És egy másik dal tőle.

A norvég zászló alatt idén JOWST (JOakim With STeen) lépett fel, kiegészülve Aleksander Walman énekessel, daluk címe pedig a Grab the Moment (Kapd el a pillanatot) volt (10. helyen végeztek).

 

Tehetségkutatók

Kurt Nilsen egy marketing rémálom: úgy énekel, mint egy angyal, de úgy néz ki, mint egy hobbit. 2003-ban megnyerte a norvég Pop Idol első évadát, majd 2004-ben a World Idolt is, amelyen a különböző országok nemzeti győztesei indultak.

 

Egyéb dalok

A következő három dalt nehéz lenne a korábbi műfajok közé besorolni.

A Ja, vi elsker dette landet (röviden: Ja, vi elsker) Norvégia nemzeti himnusza. Szövegét Bjørnstjerne Bjørnson írta 1859 és 1868 között, zenéjét unokatestvére, Rikard Nordraak szerezte 1864-ben. Hivatalosan először 1864. május 17-én adták elő az alkotmány megalkotásának 50. évfordulóján. Rendszerint csak az első és a két utolsó versszakot éneklik.

Hosszú függetlenségi harc után felbomlott 1905-ben Svédország és Norvégia uniója. II. Oszkár svéd király és az elit megpróbálta megszállni Norvégiát, hogy uralma alatt tartsa, de a Hjalmar Branting és Zeth Höglund vezetése alatt álló svéd munkásmozgalom ezt megakadályozta, a munkások nem voltak hajlandóak háborút kezdeni, és a norvégok jogai mellett kiállva a Ja, vi elsker dette landetet énekelték.

„Úgy szeretjük ezt a földet:

ezer fészkivel,

barázdáltan, vihar-törve

víz fölé ível.

Szeretjük, s a szüléinkre

gondolunk, s híres ősdalra,

mi téreinkre

álmokat hímez.”

A költő és nyelvész Ivar Aasen a 19. század közepén írt egy verset A norvég ember címmel. A megzenésített költeményt iskolákban tanítják, és a nemzeti ünnepen, május 17-én szokták elénekelni:

„Domb, hegy közt, peremén öbölnek

lelt honára a norvég előd,

megmívelte, fölásta a földet,

ott emelt a faházra tetőt.”

A norvégokat büszkeséggel tölti el a tudat, hogy dacoltak a zord időjárással, és termékennyé tették a kopár földet. Viszonyukat a természethez mély tisztelet jellemzi.

Ez pedig az egyik legtradicionálisabb karácsonyi dal.

 

SZÁMI ZENE

Mari Boine

A leghíresebb számi énekes. Gyerekkorában tradicionális halász-vadász számi közösségben nőtt fel és amikor norvég iskolába került, nem beszélt norvégul. Ráadásul sokkolta, hogy kedvenc gyermekdalait az ördög zenéjének tekintették.

1980-ban azért kezdett számi dalokat írni, mert úgy érezte, a Norvégiában élő számik a „több száz éves agymosás” hatására megtagadták, elfelejtették és meggyűlölték saját kultúrájukat, nyelvi és vallási örökségüket, miközben alkalmazkodni akartak a norvég többségi társadalomhoz. Karrierje kezdetén szenvedélyes politikai nyilatkozatokat is tett.

A lillehammeri téli olimpián visszautasította a szervezők felkérését, pedig számára a világesemény soha el nem érhető nyilvánosságot jelenthetett volna. Ő azonban következetes maradt, mint mondta, nem akar a domináns kultúra jelképes etnikai díszítése lenni.

A világzenei köztudatba 1989-ben tört be Gula Gula című lemezével.

Zenéjének alapja a jojka, ehhez jazz-t és rockot vegyítve alakította ki saját, szélesebb körben is fogyasztható zenei stílusát. Az elsők között teremtett nyilvánosságot a számik érzéseit, reményeit megéneklő balladáknak, a farkasokról, ismerős emberekről, a természetről szóló, mindig variált formában előadott jojkáknak. Húsz esztendeje járja a világot gondosan megválogatott hangszereseivel, miközben a számihoz hasonló struktúrájú zenéket tanulmányozza szerte a világon, többek között Afrika különböző országaiban is. A könnyen elhangolódó számi dobokat afrikai dobra cserélve zárt helyen és szabad téren egyaránt magával ragadja a közönséget.

Hazájában számos elismerésben részesült már. A legnagyobb fesztiválok állandó vendége (nálunk is fellépett már a MÜPÁ-ban), és dalai megérintik a hallgatóságot a világ minden táján.

 

Angelin Tytöt

Az Angelin Tytöt nevű zenekar számi népzenei alapokon nyugvó világzenét játszik.

2017.09.08. 19:58, Marian

Vissza a bloghoz