Az úgy volt, hogy nem kaptam rozmaringot az Oázisban, amikor szezon elején feltöltöttem a balkonládáimat fűszernövényekkel.

De hát mégsem maradhat egyharmada üres, mégse ültetnék a helyére virágot, így választottam egy cuki kis rebarbarát, ami tematikailag mégiscsak jobban passzolt oda.

Amikor ezt elmeséltem kedvenc kolléganőmnek, azt javasolta, ültessem át inkább önálló cserépbe, mert hetek kérdése és akkorára meg fog nőni, hogy kiszorít minden mást maga mellől. Valóban ijesztő mértékben elkezdte megsokszorozni önmagát, ezért külön költöztettem, ahol kedvére onthatta az újabb és újabbi leveleket.

Így a hézagpótlás helyét újabb megoldásra váró probléma vette át: el kellett döntenem, mire is tudnám felhasználni a növényt.

Végül meglovagolva az eperszezont és a cupcake tematikát, muffint sütöttem belőle az epresek mellé.

Ezzel a recepttel dolgoztam, és miután fél adagnyira elég rebarbara szár termett,

6 db lett belőle, ami azért jött ki jól, mert az epres tészta meg 1,5 tepsit tett ki, így két körrel megúsztam a sütést (180 ^oC-on 20 percig).

Az epres-joghurtos receptje a következő:

Hozzávalók:

20 dkg eper

1 citrom leve

13 dkg cukor

12 dkg vaj

2 tojás

1,5 dl eperjoghurt

0,5 dl tej

25 dkg liszt

0,5 csomag sütőpor

Elkészítése:

Az epret megmossuk, leszárítjuk, kis darabokra vágjuk, citromlével meglocsoljuk és megszórjuk egy evőkanál cukorral.

A sütőt előmelegítjük 180 ^oC-ra, a muffinformát kibéleljük muffinpapírral.

A cukrot habosra keverjük a vajjal, hozzáadjuk a tojást, a joghurtot és a tejet.

A sütőporral elkevert lisztet eldolgozzuk a vajas masszával, végül óvatosan beleforgatjuk az epret.

Kiadagoljuk a tésztát a kapszlikat ¾-ig töltve, és 20 perc alatt megsütjük.

Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem sikerült korábban normálisan kiviteleznem a svájci vajkrémet. Ezért elhatároztam, hogy nekifutok újra, más recept szerint és kipróbálom egyúttal az olasz változatot is. Mindkettőnél felvert tojásfehérje habbal kell lazítani a vajat, a különbség abban áll, hogy a svájcinál vízgőz fölött verjük fel a fehérjét a cukorral, az olasznál pedig a simán felvert fehérjébe cukorszirupot csorgatunk.

Elkészítettem szimultán mindkettőt, és remekül sikerültek. Nagyon masszív, fényes, príma állagú habokat kaptam, amik nagyon jól tartottak a vaj hozzákeverése után is. És bizony nagyon finomak voltak, könnyűek, habosak, nem ropogott bennük a cukor és nem nehezítette el a vaj sem. Olyan tartásuk volt, hogy még virágokat is sikerült belőlük kreálnom.

Annyi bajom azért volt a recepttel, hogy számomra kicsit túl habosak lettek, tehát nagyon domináns volt bennük a fehérje. Így biztos, hogy lesznek még újabb köreim más arányokkal.

Miután a végeredmény teljesen azonos lett, én a vízgőz fölötti svájci metódust preferálom, mert kicsit tartok a forró cukorszirup öntözgetésétől, ráadásul nehéz elmosni utána az edényt is.

Az mindenesetre kiderült a procedúra során, hogy az amúgy kedvenc Sencor robotgépem tervezésénél vétettek egy hibát: olyan nagy átmérőjű a keverőfej fölötti tárcsa, hogy működés közben képtelenség mellette bármit beledobálni, vagy csurgatni a tálba. Így a vaj adagolásánál mindig le kellett állítani, illetve a cukorszirup csorgatását inkább kézi habverővel oldottam meg. Ezért, ha valakinek fontos az ennél nem működő funkció, szerintem inkább egy KitchenAid modellt válasszon.