Mit tehet az ember, ha rohamléptekben közeledik kedvenc kolléganőjének a névnapja, de nincs épkézláb ajándékötlete? Gyorsan összedob egy ehető virágcsokrot.
Na ez a gyorsan persze barokkos túlzás. Mert igazából most éreztem át legjobban, hogy milyen könnyű kijönni a gyakorlatból, és hogy mennyire kényesek ezek a virágos díszítőcsövek a krém állagára, keménységére.
Ha kemény, ugyan szépen ki lehet nyomni, de jobban ragaszkodik a csőhöz, mint a sütemény felületéhez. Ha meg túl lágy, akkor nem tartja a formát, összetruttyan egy masszává kinyomáskor. Sokat szenvedtem vele, igen, de megérte. Mert végül csak mutatós lett és sikerült általa megtalálnom azt a svájci vajkrémet, amit ezután használni fogok.
A muffint ezen recept alapján készítettem.
Finom lett, eltekintve attól, hogy én egy enyhén kakaós tésztára készültem, de a végeredmény brutálisan csokis hatású. Amivel az a bajom, hogy hasonlót gyártottam korábban, most kicsit másmilyet szerettem volna.
A krém készítésén sincs túl sok ragoznivaló: 80 gramm tojásfehérjét (kb. 2,5 tojás) vízgőz fölött félig felvertem kézi robotgéppel, majd 110 gramm porcukorral tovább, amíg klassz kemény nem lett. A gőzből kivéve megvártam, míg visszahűlt, majd 250 gramm szobahőmérsékletű vajat felkockázva adagoltam hozzá, s szépen egyneművé kevertettem.
A kollegina kedvencei a fehér virágok, de nem szerettem volna teljesen egyhangú kompozíciót készíteni, ezért a virágok közepére kerülő vajkrémet megszíneztem.
Érdemes volt pepecselnem vele, mert nagy sikere volt.