Semmi sem volt tudatos, mentem a lehető legkisebb ellenállás irányába. Az volt a szisztémám, hogy nem volt szisztémám, egyszerűen csak néztem, amit sikerült levadásznom számomra érthető nyelven.

Aki összeszedett, szakmai áttekintést szeretne, látogasson el ide és ide. Nálam meg marad a főleg kortárs filmeket érintő, inkább impressziókon alapuló megközelítés.

Sajnálom, hogy egyetlen igazi vígjáték sem akadt fenn a hálómon, és a három, tudatosan keresett alkotást (Dalok a konyhából; Oslo, augusztus; Üdvözöljük Norvégiában!) nem sikerült abszolválnom.

De ne adjátok fel ezen a ponton az olvasást, mert így is maradt elég nagy merítés ahhoz, hogy legyen miről értekeznem.

A norvég színészekről, rendezőkről nem sokat tudtam korábban. Liv Ullmannt persze ismertem, de rajta kívül senkit. Most is csak annyival tudok hozzájárulni az ismeretterjesztéshez, hogy felsorolom azokat a művészeket, akiknek arcával, alkotásaival, alakításaival többször találkoztam (többük neve felbukkan amerikai filmek stáblistáján is), így gyaníthatóan a jelenlegi filmes generáció foglalkoztatottabb egyedei közé tartoznak.

A legtöbb filmet Nils Gauptól láttam (Nyomkereső, Csillaghercegnő, Az utolsó király), aki egy számi rendező és egyik alkotását Oscarra is jelölték.

Hans Petter Molandtól krimiket találtam (Hajszál híján úriember, Az eltűnés sorrendjében), haverjával, Stellan Skarsgårddal a főszerepben.

Bent Hamer az egyik legnagyobb veszteségem, mert tőle csak a Tótumfaktumot és az O’ Hortent sikerült abszolválnom, pedig sokkal többet szerettem volna.

A Joachim Rønning - Espen Sandberg direktor duó is dicsekedhet Golden Globe és Oscar jelöléssel (Kon-Tiki), láttam még munkáik közül a Max Manust, és ők jegyzik a Las Bandidast, illetve A Karib-tenger kalózainak 5. részét is.

Az utolsó két név annak bizonyítéka, hogy további norvég rendezők is mocorognak hollywoodi megaprodukciók körül. Roar Uthaug, akitől a Menekülést tudtam megnézni, rendezi az új Tomb Raidert, Morten Tyldum pedig Nesbø feldolgozásáról, a Fejvadászokról ismert, na meg a Kódjátszmáról és az Utazókról.

Mielőtt rátérnék a norvég színészekre, muszáj megemlíteni – hiába nem norvégok - a svéd Stellan Skarsgårdot (Hajszál híján úriember, Ördögsziget, Az eltűnés sorrendjében) és kettes számú fiát, Gustafot (Kon-Tiki, Vikingek),

mert apát előszeretettel foglalkoztatják a norvég rendezők is, a fiú pedig zseniális alakítást nyújt a Vikingek Flokijaként.

És persze kivel mással is vezethetném fel a norvég színészek sorát, mint Liv Ullmannal.

Tokióban született 1938-ban, ahol repülőmérnök apja éppen dolgozott, és néhány évig Kanadában is élt, mielőtt a család hazatért volna Norvégiába. A visszahúzódó, érzékeny lány imádta a filmeket, az iskolai színielőadásokon egy személyben volt író, rendező és főszereplő. Az ötvenes években Londonban folytatott színi tanulmányokat, a hatvanas évek elején pedig az oslói Nemzeti Színház tagja lett.

Ekkoriban kötött barátságot svéd kolléganőjével, a Bergman-filmekben szereplő Bibi Anderssonnal. A rendező felfigyelt hasonlóságukra és Persona címmel forgatókönyvet írt számukra. Ebben Ullmann, aki nem beszélt svédül, néma szerepet kapott, de így is képes volt az érzelmek sokaságának kifejezésére. Később annyira megtanulta a nyelvet, hogy a világ nagyobb részén azt hiszik, nem norvég, hanem svéd nemzetiségű.

Ezzel a filmmel kezdődött szoros szakmai és magánéleti kapcsolata Ingmar Bergmannal, akivel 1965-től öt évig együtt is élt, a rendezőtől született egyetlen gyermeke, a ma már íróként sikeres Linn Ullmann. Bergmannal tíz filmet készített (Persona, Farkasok órája, Szégyen, Szenvedély, Suttogások és sikolyok, Jelenetek egy házasságból, Szemben önmagunkkal, Kígyótojás, Őszi szonáta).

Kétszer jelölték Oscar-díjra.

Hollywoodban nem tudott karriert befutni, mert visszautasította a szerinte túl erőszakos forgatókönyveket.

Ullmann rendezéssel is foglalkozik. Filmjei sarokpontja a hit, és egyébként is az olyan alkotásokat kedveli, amelyek szeretetet, megértést, szolidaritást sugallnak és gondolatokat ébresztenek.

Színpadi színésznőként is kiváló. Legismertebb szerepe Ibsen Nórája.

Ullmann színpadi rendezőként Amerikában 70 évesen debütált. A vágy villamosa című Tennessee Williams-darabban Cate Blanchettet instruálta hatalmas sikerrel. Ezután színpadra vitte O’Neill Utazás az éjszakába című művét, amelyben maga is játszott (25 év után először lépett színpadra szülőhazájában).

Liv Ullmann filmes munkája elismeréseként számos életműdíjat kapott.

A nyolcvanas évektől érdeklődése a politika felé fordult, az UNICEF jószolgálati küldötteként beutazta a világ számos válságövezetét.

Két alkalommal ment férjhez és kétszer vált el, második, amerikai férjével több mint két évtizedig élt New Yorkban.

Innentől pedig már csak felsorolásszerűen következzenek az általam leggyakrabban látott színészek:

Aksel Hennie Max Manus, Hajszál híján úriember, Fejvadászok, (Mentőexpedíció)

Anders Baasmo Christiansen Kardfog kapitány, Hajszál híján úriember, Kon-Tiki, Csillaghercegnő, Az eltűnés sorrendjében

Bjørn Floberg Dina vagyok, Varg Veum, O’Horten, Hajszál híján úriember, (Kingsman)

Jakob Oftebro Max Manus, Varg Veum, Kon-Tiki, Csillaghercegnő, Az eltűnés sorrendjében, Az utolsó király, Hóember

Kristofer Hivju Az eltűnés sorrendjében, Az utolsó király, (Trónok harca)

Kristoffer Joner Ördögsziget, Babycall, Az Orheim század, Doktor Proktor, (A visszatérő)

Pål Sverre Hagen Max Manus, Az életművész, Kon-Tiki, A Ragnarok-rejtély, Az eltűnés sorrendjében, Az utolsó király

Rolf Kristian Larsen Max Manus, Az életművész, Az Orheim század

Thorbjørn Harr Az utolsó király, Vikingek

Tobias Santelmann Varg Veum, Kon-Tiki, Menekülés, Tiéd vagyok, Az eltűnés sorrendjében, (Holtpont)