IFJÚSÁGI
Barátom Knerten
Lillebror családja kiköltözik a városból. Apukája házaló bugyiügynök,
akinek nem sok babér terem vidéken, viszont új házuk jelentős felújításra szorul, amihez pénz kell. Ezért anyukája munkát vállal egy kisboltban eladóként, ahová elcsempészi magával kisebbik fiát is, mert nincs kire hagynia (az nem világos, hogy miért nem jár iskolába, amikor a bátyja meg igen).
A kisfiú magányos és unatkozik mindaddig, ameddig egy fadarabot ki nem nevez barátjának (elkereszteli Knertennek), ami megelevenedik (persze csak az ő számára), onnantól pedig együtt keverednek mindenféle kalamajkába.
Hogy mikor játszódik a történet, csak a folytatásból derül ki konkrétan (azt azért korábban is levettük, hogy régebben). A trónörökös esküvőjét közvetíti a tévé, tehát 1968-at írunk.
A bonyodalmak hasonlóak az első részben látottakhoz, sokszor idegesítő, ahogy Lillebror nem kibogozza, hanem megkutyulja a dolgokat, és hajmeresztő szituációkba keveredik a saját hülyesége miatt. Itt is szomorú, ahogy a kisfiú magányosan téblábol, alig akad barátja. Valahogy beteg ez az egész fabábu vonal is, főleg azután, hogy Knerten becsajozik.
És hogy nem állnak meg Karolinával a smacizásnál, arra tanúbizonyságul szolgál a következő kép, amely a harmadik rész történéseire utal (ezt már nem mutatták be nálunk).
Vannak persze tanulságok, meg nagyon hangulatos a ’68-as norvég élet ábrázolása, de nekem összességében mégsem tetszik.
A film amúgy az északi kultúrkörben rendkívül népszerű Anne-Cath Vestly gyerekkönyveiből készült. Sem a film alapjául szolgáló könyv, sem a szerző más műve nem olvasható magyarul.
De a népszerűség biztos igaz lehet, mert csomó olyan dísz- és használati tárggyal találkoztam a neten, amelyen Knerten és Karolina romantikázik.
Csillaghercegnő
Aranyhaj hercegnő szeretné szenteste a karácsony csillagát feltenni a fára csúcsdísznek. Szülei hiába mondják neki, hogy annak az égen kell tündökölnie, hogy mindenkinek jusson a fényéből, csak bedől a király unokaöccsének, aki a trónt akarja megszerezni. A gróf szövetkezik egy boszorkánnyal,
akivel rádumálják Aranyhajat, eredjen a csillag nyomába és szerezze meg. A kislány nekivág az erdőnek, a boszorka pedig eltűnteti.
Szülei hiába keresik gyermeküket, sehol sem találják. A királyné szíve megszakad bánatában, a király pedig megátkozza a karácsony csillagát, mint minden szerencsétlenség okozóját. A csillag erre eltűnik, és sötétség borul a birodalomra. Egy öreg bölcs jóslata szerint, ha a király 10 éven belül megleli a csillagot, visszakapja leányát. A 10 év hamarosan letelik, ha azonban a király a mostani karácsonykor sem találja meg a csillagot, örökre elveszíti gyermekét.
Egy Szonja nevű kislány megszökik az őt fogva tartó és dolgoztató tolvaj családtól. Menekülés közben a királyi udvarba keveredik, meghallja Aranyhaj történetét, megindítja a király bánata és a csillag keresésre indul. A boszi és a gróf persze hátráltatni igyekeznek, de számos segítőtársa akad Moha manó,
egy barnamedve,
az északi szél
és a Mikulás személyében.
Kedves, bár meglehetősen kiszámítható és középszerű mese, ami több másikra emlékeztet (Hófehérke, Hamupipőke).
Igazi, őrült szerelem
A 10 éves Anne belezúg a gyerekkori Varnus Xavérra emlékeztető új osztálytársába, és egészen elvetemült dolgokra képes azért, hogy megszerezze.
Ha úgy vesszük, aranyos. Ha meg belegondolunk, hogy ezek a módszerek esetleg részét fogják képezni a felnőtt Anne női eszköztárának is (mint ahogy láthatunk erre példát bőven nőtársaink körében), akkor viszont félelmetes. Úgyhogy szerintem Jørgen, nyúlcipő. Biztos, ami biztos.
Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse
Kalóz puki, pucér fenék mutogatás, pukipárna, retardált király. Így hangzik zanzásítva minden idők legdrágább norvég filmjének tartalma.
Ami azért szomorú, mert kiállásra (díszlet, jelmez, látvány) nagyon rendben van.
De a sztori…hát az csapnivaló. Árvagyerek éldegél a kalózok közt,
akiknek a vezére egy fehérre púderezett arcú Hook-hasonmás.
Elindulnak egy retardált, piperkőc, mindig más és mindig rettenet parókát viselő király gyöngyéért, ami valójában egy orbitális méretű Fabergé tojás.
Mindez altesti és arckaparós poénokkal fűszerezve. Nagyon-nagyon rossz.
Ez azért is szomorú, mert Kaptein Sabeltann egy olyan mesefigura Norvégiában, akinek a történetén generációk nőttek fel, és aki a szórakoztatóipar minden létező műfajában jelen van. Kardfog kapitány ugyanis egy színdarab hőseként kezdte a pályafutását még a '90-es évek elején, de akkora népszerűségre tett szert, hogy azóta könyvekben, képregényekben, rajzfilmekben és számítógépes játékokban is folytatódtak a kalandjai. Sőt, már saját vidámparkja is van a karakternek.
TÖRTÉNELMI
Az utolsó király
A királyt megmérgezteti egyik embere, hogy elfoglalhassa annak trónját. A haldokló uralkodó még utolsó leheletével kiböki, hogy van egy törvénytelen fia.
Ezzel elindul egy olyan üldözős-menekülős történet, ami engem Jézus Egyiptomba való kimenekítésére emlékeztet. Hisz a csecsemő Haakon Haakonsonnak pusztulnia kell, nehogy jogot formálhasson a trónra. A királyhű nyírfalábúak magukhoz veszik a kisfiút és erőltetett menetben, havas hegyeken és völgyeken át megpróbálják célba juttatni annak érdekében, hogy megakadályozzák a gonosz trónkövetelőt terve megvalósításában.
Utóbbi hívei, a baglerek üldözik a kis csapatot, néhol össze is csapnak velük.
Nekünk, akik nem ismerjük behatóan a norvég történelmet, kicsit nehéz követnünk a kikivelvant. Annyit látunk, hogy a nyírfalábúak szegényesebben öltözöttek, sílécen közlekednek, és sima íjjal harcolnak.
Ezzel szemben a baglerek lovon ülnek páncélban, és számszeríjat használnak.
De hogy ki honnan jött, mi a motivációja, nem sikerül egyértelműen megfejteni.
A nyírfalábúak mindenesetre sokkal ügyesebben tudnak manőverezni sílécen, mint a baglerek a lovakkal, hisz olyan terepen is boldogulnak, ahová utóbbiak nem tudnak eljutni.
A kisfiút két fickó cipeli felváltva: Jakob Oftebro és Kristofer Hivju. Utóbbi megtestesíti a védelmező, vörös, skandináv őserőt, bárki szívesen rábízná az életét. Közben meg vajból van a szívük, kifejezetten megható az a jelenet, amikor a maguk esetlen módján gondoskodnak a piciről és játszogatnak vele.
Szépek a síelős jelenetek, meg a rövid lábú, hosszú szőrű, mokány kis lovak vágtája, továbbá látványosak a harcok is.
Pål Sverre Hagen, mint főgonosz nem túl fajsúlyos. Nehéz is ezzel a helyes szomszédsrác fizimiskával, de lehet, kicsivel több tehetséggel fel lehetett volna ezt oldani.
Nils Gaup szerintem laposra rendezte ezt a filmet, aminek története a norvégok számára kiemelkedő jelentőséggel bír, de ilyen formában az outsidereket nem tudja beszippantani.
Na de ennyivel persze nem érem be, ha már az utunkba került ez a téma, muszáj kibogoznunk az összefüggéseket, többet megtudnunk például a nyírfalábúakról. Ehhez viszont a kis csecsemő korához képest három királynyira kell visszamennünk az időben.
V. Magnust már gyerekkorában trónra ültette apja, de a nép nem tudott belenyugodni abba, hogy uralkodója ne Széphajú Harald fiúági utódai közül kerüljön ki, így már a gyermek királyra is sok trónkövetelő támadt.
A legveszedelmesebb Eystein Mejla felkelése volt, aki párthíveit mély sziklaszakadékokban gyűjtötte össze. Ott éltek rettenetes szegénységben, olyan szegények voltak, hogy még ruhájuk sem volt, hanem nyírfa kérgével fedték be lábukat és derekukat. Ezért nevezték el őket nyírfalábúaknak (birkebeinerek). Vad bogyókon éltek, a nyírfa felhasított oldalából kicsorgó levet itták, nyírfahéjat rágcsáltak, de bátorságukat nem vesztették el.
Magnus legyőzte a felkelésüket, és szétverte őket. Eystein egy paraszt kunyhójába menekült, de a paraszt ahelyett, hogy menedéket adott volna neki, agyonverte és holttestét elvitte Magnus király elé. Mialatt ez az ellenség hulláját szemlélte, hirtelen odaugrott egy nyírfalábú, akit addig nem vettek észre, és olyan súlyos sebet ejtett a királyon, hogy csak nagy nehezen gyógyult fel belőle.
A mindössze vagy 70 főre olvadt nyírfalábúak élére most egy rendkívül vakmerő férfiú, Sverre állt. Nagy sereget gyűjtött maga mellé és haddal támadt a királyra: az ütközetben ha Magnus nem is, de édesapja, Erling elesett.
Magnusnak menekülnie kellett az országból, de dán segítséggel visszatért és váltakozó szerencsével harcolt Sverre ellen, mígnem 28 évesen egy tengeri ütközetben meghalt. Utóda – törvényes fia nem lévén – Sverre lett, aki 1184-től 1202-ig, haláláig uralkodott. Neki is számos trónkövetelővel kellett szembenéznie, akiket küzdelmükben az úgynevezett baglerek (kampós botot viselők) támogattak.
A trónon törvénytelen fia, III. Haakon követte (az ő megölésével indul a film). Hirtelen halálát állítólag méreg okozta, amelyet svéd mostohaanyja, Margit felbujtására kevertek az italába. A méreg olyan erős volt, hogy a király holtteste felduzzadt, elkékült és alaktalan tömeggé vált. Haakon párthívei ezért meg akarták ölni a kegyetlen mostohát, de annak sikerült Svédországba menekülnie.
Haakon nem nősült meg, egy törvénytelen gyermeket hagyott maga után hátra Varteigi Ingától: Haakon Haakonsont.
Miután elismerték III. Haakon törvénytelen, utószülött fiának, Sverre unokájának, Haakon az új király, II. Inge udvarában nevelkedett. 1217-ben, Inge halála után Sverre hívei, a nyírfalábúak őt emelték a trónra. A származását övező – főként egyházi körökben elterjedt – kételyeket eloszlatta, hogy Haakon édesanyja kiállta a tüzesvas-próbát.
Into the White
1940 áprilisában a havas norvég hegyek közt lelövi egymást egy német bombázó és egy brit vadászgép.
A túlélők elindulnak a tomboló hóviharban menedéket keresni, és ugyanabban az elhagyatott vadászkunyhóban kötnek ki.
Kezdetben meglehetősen feszült a viszony a kocka, szabálykövető német hadnagy
és a posh angol százados között.
Előkerülnek nemzeti sztereotípiák, amik miatt kinevetik, lekicsinylik egymást, de jönnek persze pozitívumok is, ami megérinti őket és elkezdik respektálni a másikat.
A borzalmas hóvihar nem engedi őket továbbmenni, így a kényszerű összezártságban együtt osztoznak jóban-rosszban, a nyúlsültben, a padlódeszka alatt talált élelem és pia fölötti örömben éppen úgy, mint a fagyoskodásban vagy az amputálásban. Lassacskán bajtársakká, barátokká válnak.
Együtt gyönyörködnek a sarki fényben, a csodálatos norvég tájban,
buliznak, énekelnek és táncolnak,
füveznek, filozofálnak, megosztják egymással legbensőbb titkaikat és vágyaikat, és eltüzelik a Mein Kampfot, amit a még szinte gyerek társuk hozott magával, Hitler iránti feltétlen csodálatától vezérelve.
Közösen tervezgetik a menekülést is, amit aztán keresztülhúz a lezuhant gépet megtaláló, ezen nyomon rájuk találó norvégok érkezése. Hőseink kizökkennek a kívülállás idilljéből, újra a háború valóságában találják magukat és ráébrednek, mennyire viszonylagos fogalom is a biztonság, hogy sokak számára értelmezhetetlen ebben a helyzetben a humanizmus.
Aztán hogy a háború után hogy alakult a szereplők sorsa, arra tényleg csak annyit lehet mondani, hogy csupán az élet tud ilyen történeteket produkálni.
A két kiválót alakító tiszten kívül remekek a mellékszereplők is: A felolvasóból ismert David Kross és Ron Weasley.
Max Manus
Max Manus a norvég ellenállási mozgalom egyik úttörője volt a II. világháború alatt.
Aznap tért haza a finn-orosz háborúból (ahol a szovjetek ellen önkéntesként harcolt), amikor a németek megszállták Norvégiát. Ellenálló csoportot szervezett, társaival röpiratokat terjesztettek.
Letartóztatta a Gestapo, de kalandos körülmények között megszökött.
Ezután Skóciába ment kiképzésre. Visszatérve Norvégiába szabotázsakciókat hajtott végre barátaival a náci megszállók ellen. Hajókat robbantottak fel, többek között az SS Donaut is, amely a német hadigépezet számára különösen jelentős volt.
Az ő, és elesett társai emléke előtt tiszteleg ez az izgalmas, szépen fényképezett film.
Nyomkereső
A lappok között 1000 éve, nemzedékről nemzedékre, szájról szájra járó legendát dolgoz fel a film.
Aigin családját lemészárolják a fekete ninja ruhás csörtetők,
a csudik (a lappokkal ellentétben nem szürke-barna-szőrös rénszarvas ruhában, hanem fekete, álarcos ancugban járnak,
nem siklanak kecsesen a havon, hanem vaddisznók módjára csörtetnek a térdig érő hóban, nem sima, hanem számszeríjat és kést használnak, és válogatás nélkül legyilkolnak mindenkit), amíg ő vadászni volt.
A fiút is üldözőbe veszik,
de meglép tőlük, és egy másik településen talál menedéket. Az ottani lakosok megijednek a veszélytől, ami rájuk leselkedik azáltal, hogy a fiú nyomán megtalálhatják őket a feketék, így tovább állnak.
Nem úgy a fiú, aki marad és bosszút áll családjáért.
Mint akciófilm nem annyira átütő a kivitelezés (néhol a Bruce Lee filmek megmosolyogtató hangulatát és beállításait idézi), de a csodásan zord tájak és a lapp életforma bemutatása miatt mégiscsak érdemes megnézni. Választ kapunk belőle arra is, miért kunkori a cipőjük orra.
A sarkkörön túli hideg szemléltetésére pedig elég beszédes, hogy mindenki öreg bácsinak tűnik, mert bajuszuk-szakálluk dérlepte.
Nils Gaup leghíresebb, Oscarra jelölt filmje.
Telemark hősei
Ez egy 1965-ös amerikai film, Kirk Douglas-szel a főszerepben.
Ami miatt felkerült a listára, az egy II. világháborús norvég esemény, ami a film témáját szolgáltatta.
A németeknek nem sikerült a háború vége előtt atomfegyvert előállítaniuk. A kutatással le voltak maradva, és alapanyaguk sem volt elég. Utóbbit nagyrészt annak a hat norvég kommandósnak köszönheti a világ, akik elszabotálták Hitler titkos atomprogramját.
Az atombomba gyártásához létfontosságú a nehézvíz. Norvégiában volt egy vegyi gyár, ahol a világon először állítottak elő nagyobb mennyiségben nehézvizet 1934-ben, a műtrágyagyártás melléktermékeként. Amikor a németek lerohanták Norvégiát, elfoglalták a gyárat is, megerősítették a védelmét, és felpörgették a nehézvíz gyártását, hogy legyen mi táplálja a szupertitkos atomfegyver programot. A szövetségesek többször bombázták a gyárat, illetve küldtek kommandót szabotázs akciókra, de ezzel csak az érték el, hogy a németek bevehetetlen erődítményt csináltak belőle. Rengeteg felfegyverzett katona, és sűrű aknamező őrizte a létesítményt, amit kizárólag egy 200 méter mély szakadékon átívelő, 70 méter hosszú hídon lehetett megközelíteni.
1943 februárjában hat norvég kommandóst ejtőernyővel dobtak le jó messze a gyártól, egy hetükbe telt, mire sítalpakon megközelítették a célt, és kapcsolatba léptek a helyi ellenállókkal. A gyár megközelítését úgy oldották meg, hogy az éjszaka közepén lemásztak a 200 méteres, jeges szakadékba, átkeltek az alján a folyón, majd a túloldalon felmásztak.
Kikerülték az aknamezőket, az őröket, egy ablakon át bemásztak, felrobbantották a nehézvíz labort,
aztán szépen leléptek az üldözőik elől, és 400 kilométert síeltek a vadonban, hogy átérjenek Svédországba. Ahol kiderült, hogy a gyártást sikerült ugyan tönkretenni, de a nácik nehézvíz tartalékai nem semmisültek meg mind. A kommandó ezért visszafordult, és újra lecsapott: ezúttal a nehézvizes hordókat szállító kompnál. Ismét hiába volt a rengeteg állig felfegyverzett katona, beszivárogtak a komp személyzetébe, és a rakománnyal együtt a Tinnsjø-tó fenekére süllyesztették.
Ennek a rendkívül vakmerő eseménysorozatnak izgalmas feldolgozása a film.
Vikingek
A Vikingek egy ír-kanadai történelmi televíziós filmsorozat. Az alaptörténet a Ragnar Lothbrokról szóló sagákból és mitológiai írásokból merít, amely a földműves és harcos felemelkedését meséli el, aki társaival elsőként hajózik nyugatra és jut el Angliába. Egy család történetén keresztül dolgozzák fel a vikingek történelmének bizonyos szakaszait, mutatják be kultúrájukat, isteneiket és így tovább. A feldolgozásban megjelenik számtalan történelmi és mitológiai személy.
A Vikingek volt a History Channel első, saját készítésű filmsorozat kísérlete, ami azonnali siker lett a nézők körében.
Hogy a széria történelmi tényeken alapul, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a terület kutatói közül rengetegen gratuláltak az alkotóknak.
Amilyen félve álltam neki a sorozatnak, annyira megszerettem. Klassz hajók, állandó kül- és belviszály (családon, törzsön belül, törzsek és különböző népek közt) grandiózus, véres csatajelenetek (a "pajzsfal" a vikingek "sün"-je), hát és igen, szép szál, kőkemény, favágószexuális harcosok garmadája. Meg harcos amazonoké, akik semmiben sem maradnak el a férfiak mögött.
Hullanak a szereplők, mint a legyek, de itt teljesen hiteles, hogy a főszereplők kisebb-nagyobb sérülésekkel mindent túlélnek, mert ők népük díszpéldányai.
Ügyes, ahogy Athelstan, a volt szerzetes személyén keresztül megismerhetjük a kor keresztényeit, szemén át pedig a két kultúra különbözőségeit. Állandóan jelen van a skandináv mitológia és az istenek, az első évadban konkrétan Valhalla mérgezést kapunk, annyit emlegetik.
És közben mindent megtudunk a hétköznapjaikról is: hogy viszonyultak a nőkhöz, a gyerekekhez, a születéshez, a halálhoz.
Mindezek mellett a sorozat hatalmas erénye az is, hogy újra férfit csinált a nyálgépekből.
Ragnar halála után viszont már semmi nem a régi, az új szereplők közel sem olyan ütősek, mint az eredeti csapat. Kivéve Ivart, aki baromi jó, és rengeteget melózik kúszva-mászva.
Bemutatják a vérsast is, a vikingek egyik kedvenc kínzási módszerét. Az élő áldozatot arccal a földre fektették, majd egy késsel, karddal vagy bárddal ügyes metszésű, sas alakú vágást ejtettek a hátán, és a lapockánál felnyitva lehámozták a húst. Ekkor a hátsó bordákat eltörték vagy eltávolították, utána kihajtották vagy kifordították, és a keletkezett lyukakon kiemelték az áldozat tüdejét (más források szerint ráhúzták a bordákra), és a két tüdőlebenyt szárnyakat formázva terítették a hátra. A végeredmény egy véres, rojtos szárnyú sasra hasonlít. Íme:
De nyugi, a színész bácsi egész jól megúszta.
A kedvenc szereplőm Rollo
és Floki,
akik mindketten valós történelmi személyek voltak.
Rollo: a normandiai hercegség eredetileg skandináv gyarmatként jött létre, aminek első hercege Rollo volt, aki Ålesundban született.
Már azelőtt elfoglalta Észak-Franciaország egy részét, mielőtt Együgyű Károly 911-ben átadta volna, mint hercegséget, tehát a király már egy fennálló állapotot szentesített. Az uralkodó feltétele az volt, hogy Rollo hűségesküt tesz neki és megvédi a területet a viking támadásoktól. Ezt a herceg be is tartotta, s olykor a Loire menti vikingekkel összefogva harcolt saját honfitársai ellen. Emlékét köztéri szobrok őrzik mai is, sírja pedig a roueni katedrálisban található.
Hrafna-Floki Vilgerðarson: Flokit azon első viking felfedezők között tartják számon, akik eljutottak Izlandra, azonban a legelső olyan volt, aki tudatosan letelepedni szándékozott ott. Floki a régi skandináv vallás nagy híve volt és tisztelte a hollókat. Három példányt is magával vitt útjára, és a tájékozódáshoz is segítséget remélt tőlük. A hagyomány szerint a hajózás során, amikor úgy érezte, föld közelében jár, elengedte egyiküket és megfigyelte útjukat. Ez után kapta Floki kortársaitól a Hrafna-Floki, azaz Hollós-Floki nevet. Egyszer még hazatért, de később visszament Izlandra és ott is élte le hátralévő életét.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó