Tavaly elhatároztuk, hogy idén nem dobunk be új úticélokat a közösbe, hanem kipipáljuk azokat, amiket a korábbi években nem sikerült teljesítenünk. Így 3 főre zsugorodott maroknyi kis csapatunk megindult Poroszló felé egy kora júniusi napon, kalaptartón a fátyol kaláccsal.
Ezt azért sütöttem, mert aggasztó hírek láttak napvilágot az ózdi kakaós kalács ellátással kapcsolatban, és féltem, hogy hoppon maradunk. Jó forró napot fogtunk ki, így amikorra megérkeztünk az Ökocentrumhoz, a kalács -minden túlzás nélkül- kétszer sült.
Három történés vetett árnyékot a napfényes megérkezésre. Első, hogy Hajni nem hozott napsapkát, ezért egy jó vastag, nemez stüszi kalapot volt kénytelen a fejébe nyomni napszúrás megelőzése céljából.
Aztán nem találták a korábban leadott foglalásunkat, de szerencsére a kinyomtatott levélváltás megtekintése után rugalmasan kezelték a helyzetet, és részt tudtunk venni az attrakciókon, amelyekbe már beleéltük magunkat.
Végül az Ökocentrum egy négyzetméterére eső iskolások aggasztóan magas száma.
Sikerült ugyanis egy olyan dátumot kiválasztanunk, ami javában belelógott az osztálykirándulások főszezonjába. Voltak kisebb zökkenők (például több évfolyamot megebédeltettek a lacikonyhán, amikorra végre mi is be tudtunk falni némi olajban sült táplálékot), de viszonylag jól megúsztuk.
Ráadásul a látnivalók kárpótoltak mindenért. Én jártam itt 2012-ben, és most szomorúan konstatáltam, hogy a Vízi Sétányt elcsatolták az intézménytől, így annak megtekintését teljesen független úton kellett volna intéznünk. De igazán időnk se nagyon lett volna plusz programokra, mert így is sokat elvett a megmaradtak megtekintése.
A Tisza-tavi Ökocentrum szabadidős élményközpont, amely a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be Poroszlón.
Az Ökocentrum építésének célja egy olyan látogatóközpont létrehozása volt, ahol kapcsolódik egymáshoz a turizmus és a természetvédelem. Mindez annak érdekében, hogy a Tisza-tó és környéke turizmusban betöltött szerepe növekedjen, pozitív élettér teremtődjön az itt élő lakosság, az itt működő vállalkozások számára munkahelyteremtés révén, és kedvező feltételeket teremtsen a Tisza-tó iránt befektetőként és turistaként érdeklődők számára, olyan feltételek mellett, amely nem terheli tovább a környezetet, óvja-védi természeti értékeinket.
Tervezése 2003-ban indult meg. 2006-ban készült el a tervezett Ökocentrum közvetlen közelében lévő Tisza-tavi Vízi Sétány, a teljes létesítmény pedig 2012-re épült fel, túlnyomórészt európai uniós támogatásból.
A látogatóközpont központi, 2600 nm2 alapterületű épülete felszálló madárra hasonlít.
Fő attrakciója a 735 000 liter össztérfogatú, Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, amely az épület pinceszintjén került kialakításra, hazánk és a térség jellegzetes vízi és vízparti életközösségeinek bemutatására. A több mint 50 féle hazai hal mellett, a földszinti kiállítótérben látható közel 14 kétéltű- és 13 hüllőfaj is.
A tárlat hazánkban egyedülálló, mivel ilyen volumenű, hazai halfaunát bemutató gyűjtemény – méreteit és a bemutatott halfajok számát tekintetve – nem látható máshol Magyarországon.
Az Ökocentrum legnagyobb, úgynevezett óriásakváriuma önmagában 535 ezer literes, itt különleges víz alatti alagútban sétálva nyerhetünk bepillantást - közel 5 méter mélyen a víz szintje alatt - olyan különleges halfajták életébe, mint például az óriási méretű, méltóságteljesen úszó viza.
Naponta többször tartanak látványetetést az itt élő vidráknak.
A földszint üvegfalán keresztül pedig az épület körül létrehozott mesterséges tó életét kísérhetjük figyelemmel – a kormoránokat, jégmadarakat, rózsás gödényeket.
A főépületben került kialakításra egy 50 férőhelyes 3 dimenziós vetítőterem is. A 12 perces „Négy évszak a Tisza-tónál” címet viselő, víz alatti és drón felvételekkel színesített 3D film bemutatja a Tisza-tó természeti értékeit és szépségeit.
A főépület tornyában, a 7. emelet magasságában található tágas kilátóteraszról lélegzetelállító panoráma nyílik Poroszló településre és a környező tájra: egyik irányban a Tisza-tó, másik irányban a Bükk és Mátra vonulatai is látszanak.
A főépületet körülölelő több mint 7 hektáros szabadidőpark állatbemutatóival (itt sétafikálnak a gyalog gólyák is) és játszótereivel egyszerre vidámpark és állatkert.
A létesítmény részét képezi továbbá egy Tájház, halászskanzen és hagyományőrző baromfiudvar is. A tájház bővítésével és felújításával a Tisza-tóhoz kötődő életmód és foglalkozások már összegyűjtött, illetve még összegyűjtendő régi relikviáival igen gazdag bemutatóanyagot tárnak a látogatók elé.
Az Ökocentrum kikötője kiinduló pontja a GPS navigációval támogatott vízi túráknak és kishajós kirándulásoknak.
Az Ökocentrum közelségében található, a tó vízszintje fölé épített Tisza-tavi Vízi Sétányon 1500 méter hosszan vezet az út a különböző megfigyelési pontokhoz, ahonnan a látogatók megcsodálhatják a Tisza-tónál élő madarakat anélkül, hogy megzavarnák őket. A sétányra és vissza menetrend szerinti kishajó-járatok szállítják a vendégeket.
Mi egy olyan hajós kiránduláson vettünk részt, ami ugyan a sétányhoz nem vitt el, de leírt egy jó nagy kört a tavon.
A vezető bácsi megismertetett bennünket a sulyommal, ami a holtágak jellegzetes növénye.
A sulyom lágyszárú, egyéves növény, rombusz alakú zöld levélrózsái sűrűn beterítik a vizet.
Termései ősszel érnek, majd az iszapba merülve kelnek ki belőlük az újabb generációk. Ezek kezdetben az iszapban gyökerezve fejlődnek, később úszó telepekké, hínárrá válnak.
A növény a nyári forróságban hűsíti a vizet, árnyékot ad a halaknak.
A sulyomtermés fiatalon zöld, zöldesbarna, éretten fekete színű, belseje fehér.
Terméshéja fokozatosan megkeményedik. 2–4 cm hosszú, 2-4 szarvú, a csúcsán koronát visel. Belelépve igen fájdalmas találkozás a vízparti fövenyben megbújva.
A keményítőben gazdag termése miatt, a sulyom bizonyos időszakokban, például török háborúk és hódoltság idején mint ínségeledel volt ismert az Alföldön.
Az ázsiai konyha egyik jellegzetes eleme is, olykor (helytelen megnevezéssel) vízigesztenye néven találkozhatunk vele pl. wok-zöldség keverékekben. Nevezték íze után még vízidiónak és vad mandulának is. Termését nyersen, sütve, főzve, lisztként lepénybe-kásába téve fogyasztották.
Ma már védett növény, nem gyűjthető. Mielőtt védetté nyilvánították, a Tisza-menti éttermekben finom szószával készült fogásokat lehetett enni.
A népi gyógyászatban például szorulás ellen fogyasztották. Ébenfekete héját cserzőanyagnak használták. A XIX. században a pusztai csárdák sárfalát erősítették meg a sár közé kevert sulyomterméssel. A héj főzete pedig állítólag megöli a bolhákat, ha a ház földjére öntik.
A hajókázás volt poroszlói kirándulásunk záróakkordja, ezt követően elindultunk Ózd felé. Itt a már elmaradhatatlan - most éppen Japánra hangolt, cseresznyevirágos - Eszterházy tortával és jóféle pálinkával fogadtak bennünket.
Ezután megtettük az előkészületeket a már szintén hagyománynak számító virsli- és szalonnasütés irányába.
Másnap reggelre kiderült, hogy szerencsére nem kell csak a madárlátta fátyol kalács maradékára alapoznunk reggelinket, mert Tünde anyukája is készült kakaóssal.
Ennek befalása után elindultunk, hogy megnézzük a két vulkáni kúpra épült erődítményt: Salgó és Somoskő várát.
Előbbit Salgóbánya felől közelítettük meg, ahol épp egy erőpróbás verseny zajlott, több kísérőrendezvénnyel.
Salgóbánya Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze 500 méteres tengerszint feletti magasságban a Medves-fennsík szélén helyezkedik el.
1850-ben barnakőszenet találtak a településen, majd beindult ennek bányászata. A Salgótarján környéki vájatok közel negyede itt volt található. Ma turistalátványosságként szolgál a vadászház és a felette magasodó Salgó vára.
A hely híres szülötte volt Zenthe Ferenc.
A várat a XIII. században építtette – a tatárjárást követő időszakban – a környéket uraló Kacsics nemzetség Illés ágához tartozó Simon bán. Földesurai Csák Máté uralma előtt kénytelenek voltak fejet hajtani a XIV. század elején. De halála után, 1320-ban csatlakoztak Károly Róbert király seregeihez, így váruradalmuk – melynek a környékbeli falvak szolgáltak – ismét hozzájuk került. A nemes család általában a völgybeli jobbágyfalvaikban emelt kúriákban élt, csak háborús veszély esetén keresett menedéket a magasan büszkélkedő várban. 1411-ben a Szécsényiek kezére jutott, majd 1450-ben cseh husziták szállták meg Salgót, tíz év elteltével Hunyadi Mátyás seregei verték ki őket.
A XVI. századra megérkező török áradat a környéket is fenyegette, a Derencsényi Farkas nemes úr tulajdonában lévő várat igyekeztek megerősíteni. Mindez hiába volt, hiszen a Zagyva Ferenc kapitány által vezetett védők egy szóra megadták magukat. Ide kapcsolódik egy legenda, amely szerint 1554 őszén érkezett a törökök követe, hírül adva, hogy a szécsényi bég, Kara Hamza óriási ágyújával szétrombolná a várat, hacsak fel nem adják magukat, mert ez esetben szabadon elvonulhatnak. A védők ezt az ajánlatot azon nyomban elfogadták, mert a szemben lévő hegycsúcson álló kerekekre fektetett hatalmas fatörzset a ködös időben nagy erejű ostromágyúnak nézték.
Így került csellel a vár pogány kézre, amit majd negyven év múlva a királyi sereg egy komoly ostrom árán szerzett vissza. A bevonuló katonaság megsemmisítette a maradék védőműveket, így az idő múlását még jobban megsínylette.
Petőfi Sándor 1845 nyarán látogatta meg a várromot, az itt szerzett lenyűgöző élmény hatására született meg Salgó című költeménye. A költő látogatásának emlékét emléktáblával örökítették meg. Ráadásul egy helyi monda is őrzi Petőfi itt jártának emlékét, miszerint a költő lóháton érkezett, és felugratott a várkapu melletti kis sziklára. A patkó nyoma a mai napig látható.
A várat végül 1938-ban turisztikai célból kilátószerűen felújították, majd komolyabban az 1980-as években kezdték meg feltárni és helyreállítani, ezzel megmentve azt a pusztulástól. A maradványokból arra lehet következtetni, hogy eredetileg három részre oszlott. A felső vár a szikla tetején állt, melyet a középső vár körülvett. Az alsó vár nyomait az északnyugati oldalon megmaradt néhány rom őrzi.
A várba felkapaszkodni nem kis teljesítmény. Nagyon meredek, és gurulnak a kövek az ember lába alatt. Nehezítette a dolgunkat az is, hogy kerülgettük egymást az erőpróba résztvevőivel, akik előtt azért megemeltük gondolatban a napsapkánkat, hiszen azt az utat, amit mi lihegve-pihegve tettünk meg, ők futva abszolválták a rekkenő hőségben.
A Boszorkány-kőhöz tartva pedig olyanokkal találkoztunk, akik már a következő akadályt teljesítették: gumiabronccsal a vállukon futkároztak az erdőben.
Az egyik legklasszabb dolog, ami miatt érdemes a hegyet megmászni, a kilátás: el lehet látni Somoskő váráig.
Hogy innen a Boszorkány-kőhöz eljussunk, egy rövid emelkedőt megmászva érhetjük el a Kis-Salgó (572 m) tetején lévő vulkáni képződményeket. A hegyet vastagon befedi a kihűlt láva, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncolnak, innen a neve.
Ezt követően Somoskőújfalu felé vettük az irányt. Amikor én ott jártam vagy 20 éve, nagyon gáz volt, hogy a határsávban lévő várat Magyarországról lehetett megcsodálni, de jó nagy kerülőt kellett tenni ahhoz, hogy a szlovák oldalról be is lehessen menni. Ma már szerencsére nincsenek ilyen akadályok, észre sem vesszük, mi hol ér véget, mi hol kezdődik. Az nagyobb problémát jelentett, hogy a vár felé autózva a bárányfelhőket birkafelhők váltották fel, az ég pedig egyre szürkébb lett.
Somoskőújfalu község Nógrád megyében, a salgótarjáni járásban található. 1977. és 2006. október 1. között Salgótarján városrésze volt.
Salgótarjántól északra, a Karancs és a Medves közti völgyben fekszik. Északról Szlovákia illetve a szlovák Sátoros hegy határolja, délről pedig Salgótarján.
A Medves-hegység bazalttakarója több vulkánból származik. Fő tömege a Somoskő és Rónabánya között elterülő 8 km²-es bazaltfennsík, az ún. „Medves lapos”, amely terület a szlovákiai részekkel együtt Európa legnagyobb bazaltfennsíkja. E bazaltterület két legszebb bazaltkúpján épült fel (két szomszédfalvunkban) Somoskő vára illetve Salgó vára, amelyek egy egységes várrendszerhez tartoztak, s jól védték a környéket.
A trianoni békeszerződés 1920-ban a várat, Somoskőújfaluval együtt az újonnan létrejött Csehszlovák államnak juttatta. De a Somoskőújfaluban birtokos Dr. Krepuska Géza gégészprofesszor és lokálpatrióta elérte (egy francia antanttiszt életmentő műtétéért cserébe), hogy a Nagykövetek Tanácsa 1923. április 23-án Magyarországnak ítélje Somoskőújfalut, Somoskőt a bazaltbányával egyetemben (de a vár nélkül) és a Medves-fennsík egy részét. A terület 1924. február 15-én tért vissza Magyarországhoz. 1977-ben csatolták Salgótarjánhoz.
Somoskő első várát a Kacsics nemzetség építtette a XIII. század második felében. Az építéshez a környék jellegzetes anyagát, a bazaltoszlopokat is felhasználták. Az Árpád-ház kihalása utáni belháborúk során a Csák birodalomhoz tartozott, majd 1320-ban foglalta vissza Károly Róbert serege. Az uralkodó a Szécsényi családnak adományozta a várat, akik a XV. század közepéig lakták. A birtokot később a Losonczyak kapták meg, majd az erődítményt a török háborúk idején a végvárrendszerhez kapcsolták, megerősítésére ágyútornyokat és körbástyát építettek.
A török 1554-ben sorra elfoglalta a környező várakat, Füleket, Salgó várát, Somoskő azonban közel 20 évig dacolva a túlerővel, sikeresen kitartott a két ellenséges vár között. Ekkoriban élt falai között Losonczy István özvegye két leányával, itt ismerkedett meg velük az ifjú Balassi Bálint, aki Anna iránt érzett viszonzatlan szerelem ihletében írta a Júlia-verseket, a korai magyar nyelvű szerelmi líra gyöngyszemeit.
1576 tavaszán végül Somoskő is elesett, miután Ali füleki bég seregei elől a várvédők elszöktek. 1593-ban került vissza az erősen megrongálódott vár a keresztényekhez. A várat a Rákóczi-szabadságharc végén, királyi parancsra tovább rongálták, ezzel végleg elveszítette fontosságát. A sorsára hagyott építmény pusztulásnak indult, 1970-ben kezdték el felújítani. Ekkor kapott tetőt az épület leglátványosabb része, az ágyútorony.
A vár alatt álló, kis házikó a Petőfi Emlékkunyhó, annak emlékére épült, hogy Petőfi Sándor 1845. június 12-án látogatást tett Somoskőn.
A vár bejárata melletti lejtős úton tovább haladva pár perc alatt elérjük a híres geológiai képződményt, a hegy gyomrából kiömlő, íves-oszlopos formában megszilárdult bazaltot. A sziklafalból kihajló, 16 méter hosszú oszlopos bazaltömlés az orgonasípokhoz hasonlít. Az oszlopos elválás jellemző a bazaltra, azonban az itt látható, sajátosan hajlott forma európai ritkaságnak számít. A bazaltot többek közt utak burkolására használják. A macskakő, amennyiben hatszögletű, akkor az úgynevezett bazaltorgonából bontják. Egykor Bécs utcakövei készültek somoskői bazaltorgonából.
Na ezen a ponton felütötte fejét a feszkó, mert a csapat tagjainak állóképességében és kitartásában jelentős eltérések mutatkoztak (na meg a müzliszelet is a frigóban „felejtődött”, ami az esetleges vércukoringadozás kiegyenlítését szolgálta volna), így elengedtem a 20 perc sétára lévő kőtenger meglátogatásának gondolatát, mert félő volt, hogy társaim megvernek, ha tovább forszírozom (az mindenképp mellettük szólt, hogy az ég borulása aggodalomra adott okot).
Így ebéd után néztünk, amit egy kis csárdában fogyasztottunk el végül. Minden túlzás nélkül, életem egyik legjobb sztrapacskáját ettem ezen az egyszerű kis helyen. Legnagyobb gurítás az volt, hogy Tünde is ezt kért (persze szalonna nélkül).
Az ebédért cserébe arra még rá tudtam őket venni, hogy megnézzük a kirándulóközpontot és a vadasparkot.
A Somoskői kirándulóközpont a vártól 400 méterre, a Medves-fennsík peremén, Somoskőn található. A Fogadóközpont udvarán kisállatsimogató (meglehetősen szerény) került kialakításra.
A fogadóépülettől néhány lépésre lévő 15 hektáros vadasparkban hazai nagyvad fajok, dámok, muflonok, őzek és vaddisznók természetes környezetben láthatók.
Itt már sietni kellett, mert zárni készültek és csöpögni kezdett az eső is. A hazafelé vivő úton aztán szabályos égszakadásnak lettünk részesei.
Öröm az ürömben, hogy a cudar idő ellenére mégiscsak tudtunk grillezni a teraszon az ajándékba vitt mobil grillkocsinak köszönhetően.
Este Tünde bevezetett bennünket a kukac játék rejtelmeibe.
A legviccesebb az volt, amikor a visszafogott, kedves anyukája bíztatásunk hatására felfedezte a rablás, és a másik szívatásának örömét, és átment Mrs Irdatlanba. Onnantól a szerencse is mellé szegődött, egymás után dobigálta a nagyobbnál nagyobb értékeket és élvezettel fosztotta ki játékostársait.
Vasárnap délelőtt a gulyás elkészítése körül segédkeztünk.
Ebéd után érzékeny búcsút vettünk a szülőktől, de biztosítottuk őket arról, hogy jövőre is tiszteletünket tesszük náluk. Annál is inkább, mert maradt még idő ebéd előtt arra is, hogy összeszedjük, mit érdemes még megnézni Ózd nagyobb r sugarú környezetében.
Nem indultunk egyenesen haza, hiszen várt még ránk egy látványosság, nevezetesen a salgótarjáni Bányamúzeum.
A természetes, földalatti, szénbányászati múzeum a nógrádi szénmedence múltját, műszaki emlékeit, a szénbányászat XIX-XX. századi technológiáját bemutató intézmény. A város szívében található József lejtős akna eredeti, épségben lévő vágatrendszerében alakították ki. 1965-ben nyitották meg, hazánk első, földalatti bányászati múzeumaként.
Itt sikerült kifognunk megint egy tinédzser osztályt, akikkel nem volt kifejezett leányálom a földalatti vájatok sártól csúszós, meredek útjait derékszögben meghajolva teljesíteni. Ez a túra önmagában valódi élmény amúgy, csak hát éppen a körülmények nem voltak ideálisak…
Egy területet nem tudtunk sajnos érinteni, pedig Salgótarján és környéke híres róla: mégpedig az üveggyártást. A mai napig készítenek itt síküveget autókhoz például, a Salgglas ZRt. többek között a Magyar Suzuki ZRt. esztergomi gyárának legnagyobb szélvédő beszállítója.
A Salgótarjáni Öblösüveggyár hagyományait pedig a Tarján Glass Kft viszi tovább. Nekik van látogatóközpontjuk is, de sajnos olyan lehetetlen nyitvatartással, hogy esélyünk sem volt oda eljutni.
Végül, ha valaki a #perspektíva magyarázatát keresné a szövegben – amire folyamatosan vadásztam -, ne tegye. Arra a képek szolgálnak válaszul. Mert néha szerintem egész jól megtaláltam.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
