Eredeti japán édességet szerettem volna készíteni a tematikus napra.

Ki is néztem egy sajttortát, de szerencsére az éles bevetés előtt pár nappal megsütöttem főpróba jelleggel. Azért szerencsére, mert egyáltalán nem tetszett készen. Sem az állaga (habszivacsos), sem az íze (tojásrántottás). Gyorsan elő kellett rukkolnom valamilyen alternatívával. Nem szeretek nyomás alatt rögtönözni, de most kénytelen voltam. Ami biztos volt: a süteménynek rózsaszínnek kell lennie, hogy idézze a cseresznyevirágot. Erről beugrott a Battenberg, aminek nagyon finom volt a tésztája. Kitaláltam, hogy legyen torta, kontrasztos, mondjuk fehér krémmel. Legyen pucér, hogy a vékony, hevenyészetten felvitt bevonaton átsejljen a tészta színe. A tetején pedig jelenjen meg valahogy a szakura.

Arra gondoltam, hogy hiába pudingos a tervezett vajkrém, túl tömény lenne önmagában, plusz kellett még valami csavar, ezért bevontam a sztoriba egy üveg rebarbarás eperlekvárt is. A lekvárt leturmixoltam, és így töltöttem be a krémkarikák közé.

De nézzük konkrétan. A korábban ismertetett mennyiségű tésztából sütöttem 3 db 200 grammos (nyersen volt ennyi), 18 cm átmérőjű korongot.

Tejszínes pudinggal készítettem el a vajkrémet, amit aztán az itt ismertetett módon rétegeztem a sütilapok közé a lekvárral egyetemben.

Egy éjszakát hűtőben töltött a torta alufóliába bugyolálva, fogyasztás előtt pedig megszórtam a tetejét porcukorral, ezt a sablont használva a virág kialakításához.

Aggódtam a felvágás miatt. Mert ugyan próbáltam a krémet a lekvárral lazítani, de végül arra eszméltem, hogy beleerőltettem az egész üveg lekvárt (260 g) és pár kanál híján az összes krémet is (400 g). Tartottam tőle, hogy elázott, hogy ölős lett, egy formátlan, szeletelhetetlen trutyit vizionáltam magam elé.

Szerencsére alaptalannak bizonyult az aggodalmam.

A torta szépen szeletelhetővé ért össze, és nagyon finom lett. Egyszerű, de nagyszerű.