Számtalan alkalommal jártam Velencében. Mindegyiket szerettem, de mégis a 2007-es látogatást őrzöm a szívem közepén, nem a legelső (1993-as) wow-t.

Amúgy meg ez is első volt több szempontból: először ültem turbólégcsavaros repülőn,

először jártam ott télen,

először gondoláztam,

először ettem Michelin csillagos étteremben, és először voltam a karneválon, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Mámorító a forgatag. Az emberek nem beöltöznek ezekbe a többnyire gyönyörű, klasszikus jelmezekbe

(azért egy-két szuperhős is befigyel),

hanem bennük élnek, azonosulnak velük.

Visszarepítenek az időben éppen úgy, mint a kis patinás szálloda, amiben laktunk (ez nem egy elrontott kép, tényleg ilyen köd volt).

Itt nem ciki, ha beletolod a jelmezesek arcába a kamerát, meglesed intim pillanataikat, sőt. Mosolyognak, megállnak, pózolnak, fotózkodnak a turistákkal,

a szülők pedig örülnek, ha gyerekeiket megörökíted.

Számtalan szebbnél szebb álarcot árulnak, amiket képtelenség otthagyni.

Mi is vásároltunk néhányat,

ezek egyike ma is a lakásom dísze, egy olyan festménnyel egyetemben, amit ez az utazás ihletett, és egyik rokonunk készíttette nekünk nászajándékba (mondtam, hogy ez a túra több szinten is meghatározó az életemben).

Vitathatatlan árnyoldala a történetnek azonban a hömpölygő tömeg, ami ahhoz képest is hatványozott, amit eleve megszoktunk ebben a városban.

De ezt figyelembe véve is túlsúlyban vannak a pozitívumok, ezért úgy gondolom, hogy ezt az élményt mindenkinek érdemes felvennie a bakancslistájára, ha még eddig nem volt benne része.

És mire ez a hosszadalmas bevezető a bitang sok képpel, hogy jön ez az egész egy gasztroszpesöl elé? Megmondom: itt és ekkor ettem először fritolét.

Készítettem már korábban egy Lajos Mari féle verziót,

de most Stahl Judit receptje repített vissza a múltba (itt megnézhető filmen is).

Most olyannal osztottam meg az élményt, aki nem szereti a mazsolát, ezért azt apróra vágott aszalt szilvára cseréltem.

Léptem előre a kókuszzsír vödörből való kivarázsolásával kapcsolatban is, ugyanis szilárdan nehéz kivakarni. Kelesztéshez meleg és huzatmentes helynek mindig a sütőmet használom, amit felfűtök 50 ^oC-ra, ezután ki is kapcsolok.

Na ide tettem be a felfűtés idejére a vödröt, ami elég is volt ahhoz, hogy a zsírtömb akadálytalanul kicsusszanjon tartójából.

A fánkokat dió, kisebb tojás közötti méretűre szaggassuk, különben nem sülnek át rendesen ennyi idő alatt.

Egy szintén velencei főétel

után fogyasztottuk desszertként, de bárhol, bármikor megenném.