Van még több mint két hetetek arra, hogy elvessétek a gondolatot -ha esetleg játszottatok vele-, és ne menjetek el, ne nézzétek meg ezt a ... semmit.

Életem legsilányabb, leghitványabb rendezvénye volt. Egy nagy hangár, ami pang az ürességtől, mind kiállítási darabok, mind látogatók tekintetében, ráadásul tök meleg is van.

Nem vagyok egy technika bolond, mégis abszolút kortárs dolognak tartom az elektromos autót, még ha nekem nincs is, de drónozni is megtanultam már elméletben a Nánási család vlogjából.

Vannak ilyen futurista külsejű, vidámparkot idéző alkalmatosságok, amikbe beleülhetsz, felvehetsz egy szemüveget, amin eléd vetítenek egy iszonyú gagyi filmet, miközben rángatják alattad az ülést úgy, hogy az semmiféle összefüggésben, pláne szinkronban nincs a filmben látott eseményekkel. Arra mindenesetre alkalmas ez az élmény, hogy az is, aki amúgy nem hajlamos a tengeribetegségre, visítva meneküljön.

Utolsó reményünket a robotokba és a 3D nyomtatóba helyeztük. Na a robotok általában nem működnek, az animátorok pedig zavartan hümmögnek, ha segítséget kérünk tőlük. Eleve rettentő gagyi az egész: iskolai tanulmányi versenyre fabrikált szerkentyűkre emlékeztetnek a kiállított tárgyak. Ha megmozdulnak, abban sincs köszönet, a Rubik kocka kirakására szakosodott egyed harmadik nekifutásra is kudarcot vallott.

Sajnos a nyomtatóval sem mentünk semmire, mert buta módon olyan tárgyat farigcsáltatnak vele, amelynek előállítása több órát is igénybe vesz, így csak annyi marad meg benned, hogy valami csinált valamit jó sokáig.

Szóval az egész szóra sem érdemes. Egy lépést sem érdemes tenni érte, nem hogy kibumlizni ilyen messzire. Mert nem hogy fjúcsörről, de színvonalról sem beszélhetünk. Ha ezt a filmet megnézed, mindent láttál. Sőt többet is, mert itt olyan is működik, ami a helyszínen semmi áron.