Nem vagyok egy nagy rádióhallgató (ha esetleg mégis, jó eséllyel akkor sem a Kossuthot választom), de hogy egyáltalán nem is hallottam/olvastam erről a projektről, az felfoghatatlan számomra. Úgyhogy most visszarepültem a múltba, hogy pótoljam a lemaradást, felzárkózzak.
Tulajdonképpen Veiszer Alindának köszönhetem az egészet, még ha alapvetően nem is bírom (ezt már kifejtettem korábban, bár el kell ismernem, hogy az utóbbi időben sokat változott-előnyére).
Ő beszélgetett Tasnádi Istvánnal teljesen más apropóból, miközben szóba került ez az ifjúsági hangjáték, amit többek között ő írt.
A tinédzsereket megcélzó sorozat 2012-ben indult és három évadot élt meg. Hatalmas hallgatottságra tett szert, könyvben is kiadták, van olyan gimnázium, ahol bekerült a kötelező olvasmányok közé.
Társasjáték is kapható belőle,
színpadra is átdolgozták (jelenleg itt játsszák, ősztől pedig itt is).
Az első évadban megismerjük a 13 év körüli szereplőket, barátaikat, szüleiket, lakókörnyezetüket, osztálytársaikat, tanáraikat. Erre gyakorlatilag rámegy az összes rész, csak az utolsó pár adásban pörögnek fel az időutazással kapcsolatos események.
A második évad viszont belecsap a lecsóba: főszereplőnk egy időgép segítségével váratlanul a múltban találja magát, ahol számtalan híres emberrel találkozik, rengeteg kalandba keveredik.
A záró évadban barátai a megmentésére sietnek, többszöri bénázás eredményeként egy részük az ókorban, a többiek a jövőben, 2058-ban kötnek ki. Itt az egész már arra megy ki, hogy mindenkit visszatereljenek a jelenbe, ami azért nem megy éppen simán, rengeteg akadályt kell leküzdeniük hőseinknek, hogy visszaálljon a világ rendje.
Nagyon szórakoztató, informatív és vicces, bár az első évad kicsit vontatott. Nekem a második a kedvencem, az 1791-es világ, Mozarttal, Benedicttel, és az összes többi bizarr figurával. A harmadikra kicsit nehezebben hangolódtam rá, egy ideig csak kapkodtam a fejem a rengeteg helyszín miatt. Az is nehezítette a megértést, hogy lecserélték az egyik kulcsfigurát, azonkívül vagy több gyereket is, vagy csak egyszerűen mutálni kezdtek.
De miért is tartom kiemelkedőnek ezt az egészet? Mert túlmutat a szimpla szórakoztatáson, annál sokkal többről szól. Mindenféle elfogadásáról (mozgáskorlátozott, bevándorló, öreg ember), megismerteti a gyerekeket veretes, archaikus kifejezésekkel, amik -az angol tanárnőm elmondása szerint, aki iskolában is tanít- ma már semmit nem mondanak nekik (például: priznic, kisztihand, gyolcs, kasszírnő, rékli, lornyon, striga). A Varázsfuvolával, számtalan történelmi eseménnyel (köztük olyanokkal is, mint KISZ tábor, NDK, prágai tavasz), rengeteg színésszel, sajnos van köztük olyan, aki már most sem él. A felnőttek pedig megtudhatják, mi foglalkoztatja manapság a tiniket, barátkozhatnak a zenékkel, amiket hallgatnak, a kütyüikkel, a szlengjeikkel. Utóbbit nem elsősorban azért tartom fontosnak, hogy fiatalos, jó fej felnőttek legyünk, hanem hogy követni tudjuk a nyelv változásait, meg tudjuk érteni a gyerekeket, képesek legyünk velük kommunikálni.
Számtalan tudományos dologgal megismertet: köztük a mimikrivel, a hadronnal, Schrödinger macskájával.
Utóbbi kapcsán elolvastam és megnéztem Teller Ede több előadását, ezért bátran kijelenthetem, hogy felnőtteknek is szolgál számos újdonsággal.
Előre is mutat: a féreglyuk mobil/féreglyuk kiterjesztés például, amivel teret és időt áthidalva tudnak kapcsolatot tartani egymással a szereplők, zseniális ötlet.
De olyan példát is tudok hozni a tájékoztatásra, mint a dalekok emlegetése, ami ugye a Doctor Who-ra irányítja rá a figyelmet, aki/ami a brit kultúra szerves részét képezi.
Nagyon jók a karakterek, fantasztikusak a színészek. Kovács Patrícia hisztis dívája, Tasnádi Bence léha Benedictje, Keresztes Tamás göthös Mozartja, Elek Feri pojáca Nérója pompás epizódok. Kiváló a törzsgárda (Fullajtár Andrea ellenszenves Búnéja, Péterfy Bori Rogyák Marija) és a gyerekek is, de a legzseniálisabb Lázár Kati konyhás nénije, aki mindenkit levesz a lábáról az ókorban a hun buktájával (ahogy ő kárál, nem kárál úgy senki), és Pogány Judit, az x+1. férjének kinézett Felemásszeműt szerelmével üldöző gazdag, ausztráliai-magyar tánti szerepében, aki Poppeának szépségápolási tanácsokat osztogat. Iszonyat viccesek, lubickolnak a szerepükben, pusztultam a röhögéstől.
A zene mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Tövisházi Ambrust megünnepeltem már Liza kapcsán, de Hó Mártonnal itt ismerkedtem csak meg.
Bemászott a fülembe közös főcímdaluk,
bírtam az újragondolt Varázsfuvola zenéjét is,
de életem egyik kedvenc, egyik legrendhagyóbb, legalterebb szerelmes dalává avanzsált a Rész-egész (vagy Részeg ész?).
Mindent összevetve én borzasztóan élveztem ezt az egészet. Aztán hogy ez az én infantilizmusomra, vagy arra bizonyíték-e, hogy ez egy igazán értékes alkotás, azt döntse el mindenki maga.