Repülni csodás.
Géppel is, hőlégballonnal is. Álmomban szoktam magamtól, és gravitációtól mentes, hatalmas ugrásokkal is.
Szeretek kipróbálni a hétköznapitól eltérő közegeket. A víz alatti megvolt, és vonz a levegő is. A bungee jumpingot és az ejtőernyőzést már elengedtem (félek a combnyaktöréstől), de a tandemugrás még szerepel a terveim között. Erre lehet felkészítés egy ilyen szabadesés szimulátoros lebegés.
220 km/h-s sebességgel küldik alád a levegőt, erre kell ráfeküdni, felvenni a megfelelő pózt és hagyni magad.
A kezelők a légsebességet változtatva emelnek le s fel, az instruktorod pedig a ruhán lévő fogantyúkba kapaszkodva pörget-forgat.
Alattad a néhány méteres mélység, ami ugye a kupolába való emelkedéssel többszöröződik. Eközben a süvítő szél lebegteti a pofazacskódat, kivéve, ha zárt sisakot választasz (felár ellenében).
Persze mindezt megelőzi némi felkészítés, és kapunk füldugót is, mint ahogy a szükséges felszerelést is a társaság biztosítja.
Lehet egy ilyen lebegés remek ajándék, persze vigyázzunk, kinek adjuk. Az illető ne rendelkezzen semmiféle parával vagy fóbiával, tudja uralni az esetlegesen fellépő pánikot. És persze bizonyos betegségek és állapotok (hát, derék, gerinc, vérkeringési problémák, terhesség) alapból kizáró tényezők.
Furcsa élmény volt. Eleve egy egészen elképesztő világ tárul az ember szeme elé, ahogy belép a volt Csepel Művek területére. Meglepően forgalmasak az utcák, elhagyatott gyárépületek váltakoznak munkazajtól hangos üzemcsarnokokkal.
Ennek a disztópikus környezetnek a sűrűjében található a Skyward telephelye, amelyhez közeledve már messziről hallható a fülsiketítő zúgás.
Az épületben kellemes környezet fogad, beöltöztetnek, felkészítenek, aztán jöhet a lényeg.
Videót is forgatnak a csoportról, amit utóbb feltöltenek a honlapra.
A nagy koncentrációtól komoly izomlázzal küzdöttem utólag. Hogy kellemes volt-e a lebegés? Azt talán nem mondanám. Persze minden ilyen helyzet, amelyben nem tudod uralni a tested és a környező elemeket, elsőre hókon csapja az embert. Amikor először éreztem több, akár 10 méteres vízoszlopot magam fölött, akkor is ösztönösen menekülőre fogtam volna, tudatosan kellett erőt vennem magamon, koncentrálni, hogy megfelelően tudjak viselkedni. Itt is félelmetes volt magam alatt tudni a több méteres mélységet, főleg, hogy nem vagyok birtokában annak a tapasztalatnak és tudásnak, ami ahhoz kell, hogy az ember el tudjon lazulni és felhőtlenül élvezhesse a lebegést. Egy többedik alkalommal, talán. De hogy legyőztem magam, zökkenők nélkül végigcsináltam, az mindenképpen büszkeséggel tölt el.
Miután a folyamatos mozgás miatt rosszul fotózható az attrakció, filmen lényegesen jobban mutat, például itt 37:55-től. Annyit azért hozzátennék, hogy mi nem találkoztunk zsámollyal, és csak egy srác ugrált minket körül.