Ezt az édességet elsősorban azoknak ajánlom, akiknek van jogász barátjuk, hozzátartozójuk, és időt, energiát nem sajnálva szeretnének neki kedveskedni. De kiváló jutisüti lehet joghallgató unokahuginak is, ha sikeresen leküzdött egy újabb vizsgaidőszakot.
Lesz több, amit mások ihlettek, másoktól lestem el, de ez speciel olyan, amit én eszkábáltam össze életem egyik legfontosabb szereplője számára.
A sablonok elkészítésénél figyeljünk arra, hogy tükrözzük az olyan mintákat, amelyeknél lényeges, hogy merre állnak, mint itt, a paragrafusok esetében is.
HOZZÁVALÓK:
MINTA
35 g puha vaj
35 g porcukor
35 g liszt
35 g tojásfehérje
fekete ételfesték
TÉSZTA
4 nagy tojásfehérje+ 4 ek cukor
4 nagy tojássárgája+ 4 ek cukor
8 ek liszt
2 tk tej
2 ek olvasztott vaj
TÖLTELÉK
2 ek tejszín
56 g étcsoki
120 ml tejszín
1 zacskó habfixáló
TEPSI: 24x34 cm.
Először elkészítjük a krémet. A csokit a tejszínnel vízgőz fölött felolvasztjuk. Amíg hűl, felverjük a habot a fixálóval, amit végül óvatosan, fokozatosan a csokihoz keverünk.
A minta tésztájának összetevőit habverővel egyneművé keverjük.
Megszínezzük, majd habzsákba töltjük (3-as díszítőfejet használtam).
Tálcára helyezzük a sütőpapírral bevont sablont, majd áttöröljük egy olajos papírral.
Megrajzoljuk a mintát,
majd fél órára hűtőbe tesszük a tálcát.
A tésztához felverjük a fehérjéket a cukorral, majd külön tálban habosra keverjük a sárgáját a cukorral.
Utóbbiba beleszitáljuk a lisztet,
elkeverjük, majd beleforgatjuk a tejet és a vajat. Végül a fehérjét is óvatosan hozzákeverjük.
A tálcáról átvarázsoljuk a sütőpapírt a tepsibe,
majd ráöntjük a tésztát és óvatosan elegyengetjük.
Ezután néhányszor a munkapulthoz csapkodjuk buborékmentesítés céljából. 180 oC-ra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük.
Kivétel után a tésztát sütőpapírral együtt feltekerjük és így hagyjuk kihűlni.
Töltéshez kitekerjük a tésztát, megkenjük a krémmel,
ismét feltekerjük, és dermedésig hűtőben pihentetjük.
Ezek a tökéletes arányok, ez a tuti sorrend. Innentől kezdve ezt fogom alkalmazni.