A minta elterjedésétől kezdve máig bezárólag, hozzávetőlegesen 7000 féle variációt számláltak össze. A minták jelölhetnek egy hagyományos történelmi skót klánt, egy családot, egy vezetéknevet vagy egy katonai egységet. A különböző skót klánoknak különböző mintájú anyagból készültek az egyenruháik, így lehetett megkülönböztetni, ki milyen családhoz tartozik.
A minta az idő előrehaladtával átszivárgott Nagy-Britanniába, később pedig a férfiak után a nőknek is elfogadottá vált skótkockásba bújni.
Részemről imádom a tartant, amikor Skóciában jártam, lépten-nyomon belebotlottam,
és persze nem úsztam meg, hogy hozzak kiltre emlékeztető szoknyát,
illetve egyéb ruhadarabokat,
amiknek egy részét később további kiegészítőkkel gazdagíthattam.
Vannak olyan szerzeményeim is, amik nem kapcsolódnak konkrétan ehhez az úti élményemhez, mégis belepasszolnak a tematikába.
De fő kedvencem napjaink legnépszerűbb (és leggyakrabban hamisított) kockás márkája, a Burberry.
Thomas Burberry textilkereskedőként kezdte pályafutását, majd első saját üzletét 21 évesen alapította meg Basingstoke-ban 1856-ban. 1891-ben a társaság átköltözött Londonba a Haymarket 30 alá.
1924-ben jelent meg, először bélésmintaként a későbbi jellegzetes kockás motívum, amit az 1930-as években már külső mintaként is használtak, az 1960-as évektől pedig széles körben elterjedt.
2016-os ünnepi kampánya részeként a Burberry készített egy különleges kisfilmet, amely egy fikciós történetet mesél el az ikonikus angol ballonkabát gyártó márka több száz évre visszatekintő történelméből. A főszerepet Domhnall Gleeson játssza, a cég alapítója, Thomas Burberry bőrébe bújva. Egy szerelmi háromszögről szól, de érinti a Burberry első világháborúban betöltött kulcsszerepét. A ballonkabát ugyanis eredetileg a brit hadsereg egyik egyenruhájaként kezdte világot meghódító pályafutását. Thomas Burberry volt az, aki megalkotta, majd szabadalmaztatta a gabardin nevű vízhatlan anyagot, mely rengeteg ember életét megváltoztatta. Segített például antarktiszi expedíciók során (többek között Amundsen is viselte ruháit), vagy pilóták hosszú távú utazásai kivitelezéséhez.
Szerintem hangulatos, igényes, szuper kis film, készíthetnének belőle egész estés változatot is.
Vörikének tök jól áll a Burberry amúgy is,
haláli, hogy meg tudják sekszifikálni.
Apukája is futkosott már kiltben, mégpedig Mel Gibson oldalán, mutatom.
De mielőtt végképp leragadnék a Gleesonok pályafutásánál, amivel szintén szeretek foglalkozni (lásd itt, itt és itt), rákanyarodok végre a tekercsre eme hosszas felvezetés után.
Először elkészítjük a krémet. A csokit a tejszínnel vízgőz fölött felolvasztjuk. Amíg hűl, felverjük a habot a fixálóval, amit végül óvatosan, fokozatosan a csokihoz keverünk.
A minta tésztájának összetevőit habverővel egyneművé keverjük.
100 g-ot pirosra, 50 g-ot fehérre, a maradékot pedig feketére színezzük,
majd habzsákba töltjük őket (a piroshoz 10-es, a feketéhez 12-es díszítőfejet használtam, a fehér csak kitöltéshez fog kelleni, így annál elegendő csak szemre levágni a habzsák hegyét).
Tálcára helyezzük a sütőpapírral bevont sablont,
majd áttöröljük egy olajos papírral. Megrajzoljuk először a piros,
majd a fekete vonalakat,
végül kitöltjük a fekete vonalak találkozásánál keletkezett négyzeteket a fehér tésztával.
Minden szín után tegyük 10 percre hűtőbe a tálcát, az utolsó szín után pedig fél órára.
A tésztához felverjük a fehérjéket a cukorral, majd külön tálban habosra keverjük a sárgáját a cukorral.
Utóbbiba beleszitáljuk a lisztet,
finoman elkeverjük, majd beleforgatjuk a tejet és a vajat. Végül a fehérjét is óvatosan hozzákeverjük.
A tálcáról átvarázsoljuk a sütőpapírt a tepsibe,
majd ráöntjük a tésztát és óvatosan elegyengetjük.
Ezután néhányszor a munkapulthoz csapkodjuk buborékmentesítés céljából. 180 oC-ra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük.
Kivétel után a tésztát sütőpapírral együtt feltekerjük és így hagyjuk kihűlni.
Töltéskor kitekerjük a tésztát,
megkenjük a krémmel,
ismét feltekerjük, és dermedésig hűtőben pihentetjük.
Ezzel a húzással most már magunkévá tehetjük a Burberryt nem csak külsőleg, de belsőleg is.