Valahogy nem szeretem Spanyolországot. Nem tudom racionálisan megmagyarázni, inkább emocionális oka lehet (lerobbant busz helyett küldött másik, amiben nem működött a légkondi 40 fokban, ellopott hátizsák az utazásról készült szinte összes fotóval, "jajj nem várnak minket a reptéren" érzése egy másik alkalommal).

Ritkán éltem át katarzist ott járva, míg más országok esetében igen, a könnyem sem csordult ki, mint amikor másodszor jártam Párizsban, és x év után megláttam újra a Concorde tér obeliszkjét és szökőkútjait.

Persze ordas nagy hazugság és csúsztatás lenne részemről, ha azt állítanám, nem értékelek semmit, ami spanyol, és az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem jártam végig az egész országot, Andalúzia ott csücsül még a bakancslistámon.

Szeretem például a Kanári-szigeteket, a sangriát, a chorizót, a tapast,

továbbá soha, sehol nem ettem még olyan zsenge, omlós malacsültet életemben, mint Segoviában.

De mégsem ezek a dolgok a fő kedvenceim, hanem két művész: Dalí és Gaudí.

A tojásos múzeum Figueresben (Dalí születésének és halálának helyszínén),

a sok imádnivalóan extrém és eszement művel,

az autóval, amiben gombnyomásra elered az eső,

illetve a Mae West szobával, ami lent sétálva kanapé, kép és függöny,

de ha felmászunk a kicsit odébb lévő lépcsőn, mindezen berendezési tárgyakból összeáll a színésznő arca.

A másik kiemelendő város Barcelona, ott meg minden, ami Gaudí. Engem a szecesszióval eleve le lehet nyűgözni, ez meg itt az egyik - ha nem "a"- csúcsok csúcsa.

Ha láttad élőben, tudod, miről beszélek. Ha még nem, a szpesöl végére garantáltan vágyni fogsz rá, hogy megnézd magad.

Gaudí, katalán építész 1852. június 25-én látta meg a napvilágot a Tarragona melletti Reusban. Apja szegény rézműves volt. Kovácsinas lett, majd az építészet iránt érdeklődve, 1869-ben Barcelonába ment tanulni. Tanulmányait megszakította, csak 1878-ban végezte el a barcelonai Tartományi Építészeti Főiskolát. Ekkor díszes, viktoriánus stílusban tervezett, 1872-1882 között a barcelonai Parc de Ciutadella bővítésénél a kertépítészet új, szintkülönbségekkel, szobrászati díszekkel és vízeséssel gazdagított típusát hozta létre.

Építészeti terveit bemutatták az 1878-as párizsi világkiállításon. E tervekre figyelt fel a gazdag üzletember és politikus gróf, aki emellett a kulturális újjászületés és a katalán kultúra felemelésén dolgozott, Eusebi Güell, aki pártfogója, mecénása és barátja lett. Gaudí hamarosan kialakította egyéni jellegzetességeit: szokatlan mértani formákkal, mintás téglákkal, kövekkel, kerámiacsempékkel, növényi vagy hüllőmintás kovácsoltvas elemekkel tette felületeit mozgalmassá. Első ilyen épületei a mór (mudéjar) stílust, a gótikus és iszlám építészet spanyolos keveredését idézik. Ilyen művei a Vicens-

és a Güell-ház Barcelonában,

az El Capricho Santander mellett.

A Güell-ház a modern és a nemzeti hagyomány szintézise, a szecesszió első jelentkezésének tartják. Ezután történelmi stílusokkal kísérletezett: az astorgai püspöki palotát, a leóni Casa de los Botinest a gótika,

a barcelonai Calvet-házat a barokk ihlette.

Az 1888-ban épült Colegio Teresiano parabolaíves folyosói középkori kolostorkerengőt idéznek.

1902 utáni műveit már nem lehet a hagyományos stílusokba sorolni. Épületei ezután csak saját anyagukat és szerkezetüket jelenítik meg, nemcsak ornamentikájuk, de térszerkezetük is újszerű, s természeti vagy vallási jelképeket tartalmaznak.

Következő épületei a barcelonai Villa Bellesguard

és a Güell-park, valamint a várostól délre fekvő Colonia Güell temploma, melynek csak a kriptája épült meg a virtuóz katalán téglaboltozatok szellemében.

A Güell-park modern lakótelepnek készült, a különböző stílusok ötvözetéből páratlanul gazdag, varázsos környezetet teremtett, bizarr, dekoratív formákkal, szecessziós és szürrealista elemekkel. A lakótelep nem valósult meg, a bukás miatt az építészt sok támadás érte. A terület végül városi park lett.

E munkái során dolgozta ki külső vagy belső támpillérek nélküli szerkezeteit, ezek alapelemei az oldalnyomás és függőleges terhelés erővonalaiba eső ferde pillérek és a kis oldalnyomású, vékony héjboltozatok. Saját leleménye az épület szilárdságát növelő hullámos fal is. Épületeinek megvalósult részleteit olykor visszabontatta, még jobb megoldást keresve. Elképzeléseinek hatását modelleken kutatta, házait folyamatos művezetéssel, kiviteli tervek nélkül építette.

Ezeket az elveket alkalmazta két barcelonai lakóházánál: a Batlló-ház egy meglévő épület felújítása, szobrászi igényű részletekkel,

a Casa Milá szintjei kerámiából virágmotívumot formáznak. Itt valósult meg leginkább természetet utánzó építészete, amely Katalónia hegyeit és tengerpartjait idézi.

Gaudí jelentős szerepet vitt a Renaixensában, a katalán művészek és kézművesek mozgalmában, s annak politikai pártjában, amelyet a spanyolellenes katalánizmus jellemzett: a madridi kormány által elnyomott katalán életformát próbálták feleleveníteni. A mozgalom vallási jelképe a barcelonai Sagrada Família (Szent Család) templom lett, amelyen leghosszabb ideig dolgozott életében.

Gaudít 1926. június 7-én Barcelonában elütötte a villamos, a templom kriptájában temették el.

Gaudí példája csak szűk körben hatott, és építési elveit néhány lelkes követőjén kívül nem alkalmazták. A funcionalista stílus elterjedésekor, az 1930-as évektől szinte elfelejtették, s csak a hatvanas években fedezték fel újra, és értékelték hallatlan képzelőerejét. Életművét a formák, anyagok és színek gazdagsága, az építészeti elemek szabad, művészi kompozíciója jellemzi.

Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is.

Gaudi építészete a szürrealista festészetre és szobrászatra is nagy hatást gyakorolt.

(fentiek innen, további érdekességek olvashatók a mesterről itt, itt és itt)