Most, hogy megismerkedtünk Gaudí életével, nézzük azokat a munkáit, amelyeket a legtöbben ismernek és legtöbbre értékelnek.

Épületei közül összesen hét került fel a Világörökség listájára, mint annak a kivételes kreativitásnak a bizonyítékai, mellyel Gaudí hozzájárult a XIX. század végének és XX. század elejének építészeti és építéstechnológiai fejlődéséhez.

Az épületek többsége Barcelonában található:

Casa Vicens (Barcelona)

Güell-palota (Barcelona)

Güell-park (Barcelona)

A Güell család kriptája (Santa Coloma de Cervelló).

Casa Battló (Barcelona)

Casa Milá (Barcelona)

Sagrada Família Gaudí által épített homlokzata és kriptája (Barcelona)

 

2017 ősze óta látogatható a korábban magántulajdonban lévő Casa Vicens, amit a Gaudí által tervezett első lakóépületként tartanak számon.

A Barcelona belvárosától néhány metrómegállóra található ingatlan építésével Manuel Vicens bróker bízta meg a még pályája elején álló Gaudít 1883-ban. A család nyári rezidenciájának szánt négyszintes, keleties motívumokkal gazdagon díszített ház két évvel később készült el.

Az épület 1899-ben gazdát cserélt, a Jover-család tulajdonába került, amely 1925-ben Joan Baptista Serra de Martínez építészt, Gaudí barátját bízta meg a ház bővítésével, hogy az addigi egy helyett három lakást alakítson ki benne. A Casa Vicens 2014 óta a MoraBanc andorrai pénzintézet tulajdona, amely úgy döntött, hogy múzeumot hoz létre az épületben.

(további érdekes részletek olvashatók itt)

 

A Palau Güell (1886-1890) a Güell-Lopez család otthona volt, amíg a Güell-parkba nem költöztek. Gaudí tudta, hogyan tervezzen meg egy olyan funkcionális palotát, amely a család intenzív társasági és kulturális életéhez igazodik.

Egy meglehetősen szűk területen kellett megoldania az épület megalkotását, amihez minden kreativitására szükség volt. Hatalmas üvegablakokkal, kupolákkal, boltívekkel sikerült a tágasság érzetét keltenie.

A ház legfőbb látványossága a galériás szalon, amely három emelet magasan nyúlik fel egészen a kupoláig. Miután a ház központi helye, bárhonnan könnyen megközelíthető volt, csak ki kellett lépniük a családtagoknak a szobájukból. Akusztikáját kihasználva orgonaelőadásokat tartottak benne.

Gaudí számos építészeti trükköt bevetett, például a belső udvar látszólag kövezett burkolata valójában fenyőből készült, hogy elnyelje a lópatkók zaját.

A tetőterasz díszes kéményein fellelhetők kedvelt csempe- és kerámiaburkolatai.

Az épület második emeletén magyar vonatkozású kép látható, a hálótermek tágas előterében, a míves kandalló fölött található a rokkával szorgoskodó Árpád-házi Szent Erzsébet (Santa Isabel de Hungría).

 

A Güell-park Gaudí tervei alapján épült 1900 és 1914 között.

Güell eredeti elgondolása, amit egy angol tájkert ihletett, egy kertvárosi városrész volt, ami a friss levegő iránti igény miatt a központtól távolabb eső kopár hegyen került kialakításra 17 hektáron, ahonnan csodálatos kilátás nyílik egész Barcelonára.

A terv nem nyerte el az emberek tetszését, ezért a tervezett körülbelül 60 épületből végül csak 5 épült meg. Güell és Gaudí is a parkban lakott, előbbi haláláig, utóbbi pedig addig, amíg a Sagrada Família műhelyébe nem költözött.

Gaudí egykori otthona ma múzeumként üzemel, benne a művész bútorai és munkái tekinthetők meg.

A park központi helyén lévő szökőkúton egy sárkány található, ő szimbolizálja Püthont, a föld alatti vizek, és az alatta lévő 12 000 literes esővízgyűjtő ciszterna mitológiai őrzőjét.

Mind a park bejáratánál, mind a parkban található épületek Gaudí munkái.

Az alsó rész piactérnek készült,

fölötte pedig egy hatalmas terasz helyezkedik el, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra.

Itt épültek meg a hosszan és ívesen tekergő mozaikborítású padok, amelyeket mozaikkal a híres iparművész-keramikus, Josep Maria Jujol díszített.

 

Kolónia Güell

A kolónia a munkások lakóhelye volt Eusebi Güell textilgyára körül.

Katalónia legtöbb ipari kolóniájával ellentétben a gróf szem előtt tartotta dolgozói szociális és kulturális körülményeinek javítását. Olyan modern tervezésű kulturális és vallási létesítményeket biztosított számukra, amelyek építésével olyan szakembereket bízott meg, mint például Gaudí. 1890-től 1973-ig, bezárásáig folyamatosan működött. Ma is élnek még itt közel 800-an.

A kolónia egy 160 hektáros komplexum, amely lakóházakat, iskolát, templomot, parkokat és egyéb szabadidős létesítményeket tartalmazott Santa Coloma de Cervellón, nem messze Barcelonától.

A textilgyár építése 1890-ben kezdődött. A gyárat alkotó épületek mindegyike más és más szerepet töltött be a pamutszövet feldolgozásának folyamatában. A gyárba egy sor sínt is telepítettek, hogy elősegítsék az anyagok szállítás az épületek között.

A munkásmozgalom és a forradalom elérte a Kolóniát is. Amikor 1936-ban elkezdődött a polgárháború, a munkások átvették a gyárat. A háború befejezésekor a tulajdonjog visszaszállt a Güell családra, akik 1945-ben eladták a gyárat a Bertrand Serra családnak.

A 60-as, 70-es években a kolónia épségben megmaradt, az 1973-as textilválság idején viszont megszűnt a termelés, az elkövetkező években pedig a gyárat és a többi épületet értékesítették.

1990-ben a spanyol kormány a kolóniát kulturális örökségnek nyilvánította.

Ma a látogatók az épületek között sétálva megfigyelhetik a modernista építészek által létrehozott gyönyörű, egyedülálló épületek jellegzetességeit. Egyfelől a katalán népi építészetre jellemző téglafalakat, valamint az új technikák és új anyagok használatát, mint a vas és a kerámia.

A kolónia legkiemelkedőbb épületei:

Ca l’Ordal

A kolónia egyetlen épülete, amelyet a hagyományos, katalán vidéki házak inspiráltak. A földeket művelő gazdák laktak benne.

Ca L’Espinal

Nevét a gyár igazgatója, Espinal úr után kapta. Ez a legmagasabb minőségű épület a kolónián.

Can Soler de la Torre

XVII. századból származó régi katalán vidéki ház, ami a kolónia építése előtt a Güell család egyik otthona volt.

La Casa del Secretario

Ez volt az adminisztrátor otthona. Téglából készült. A ház bejárata csiszolt sarkokkal rendelkezik, amelyen egy erkély található.

A kolónia templomának építésével Gaudít bízta meg Güell 1888-ban. Teljesen szabad kezet adott neki, nem szabott korlátot sem a költségvetésben, sem az építmény megvalósításában, sem időben. Gaudí különböző előzetes tanulmányokat végzett, amelyek végül egy modellben csúcsosodtak ki.

Az építkezés 1908-ban kezdődött, de 1914-ben a család már nem tudta tovább finanszírozni a nagyszabású tervet, a munkálatok félbemaradtak, a templom befejezetlenül áll (csak a templom kriptája, valójában a földszintje készült el). 1915 novemberében a barcelonai püspök felszentelte a kriptát.

Ez az épület foglalta magába első ízben Gaudí minden építészeti újítását. A deformált oszlopok templomának is nevezik.

És egy kis mai vonatkozás: 2016-ban, Gaudí halálának 90. évfordulóján a katalán közlekedési vállalat, az FGC egyik szerelvénye egyedi módon tisztelgett az építész emléke előtt: utasterébe felmatricázták a Güell kriptát.

 

Az eredetileg 1877-ben épült Casa Batlló, vagy a Csontok háza, 1903-ban került Josep Batlló textilgyáros-üzletember tulajdonába. Eredetileg le akarta bontatni, hogy új otthont építsen ötgyerekes családja számára, de végül a felújítás/átalakítás mellett döntött, amivel Gaudít bízta meg. A munkálatok 1904-1906-ig zajlottak.

A homlokzat természet és tenger ihlette álomvilágot idéz. A tetőszerkezetbe egy sárkány hátát látják bele sokan, amiről Szent Györgyre, Katalónia védőszentjére asszociálnak.

Gaudí maga sosem magyarázta meg munkáját, amit konkrét tervek nélkül készített. Létrehozott egy olyan házat, ami tele van szimbólumokkal, rábízva ezek megfejtését az emberek fantáziájára.

A Csontok háza elnevezés onnan származik, hogy kívülről az erkélyek koponyákra, a tartóoszlopok pedig csontokra emlékeztetnek.

 

A Casa Milá, vagy másik nevén La Pedrera (Kőbánya) Gaudí utolsó lakóháza.

1906-12-ig épült Pere Milá és Roser Segimon megbízásából. A pár egy emeletet foglalt el az épületből, a többi lakást pedig kiadták.

Az építészeti és funkcionális újítások, valamint díszítő megoldásai miatt Gaudí legikonikusabb polgári építészeti munkája, egy komplett műalkotás.

1900-ban a Passeig de Grácia volt Barcelona legfontosabb sugárútja. Ikonikus épületek, színházak, mozik nyíltak rajta, valamint a legexkluzívabb üzletek, éttermek, kávézók. A burzsoázia leggazdagabb és legambiciózusabb tagjai itt építették fel otthonukat, a kor legkiválóbb építészeit felfogadva.

Pere Milá és Roser Segimon 1905-ben házasodott össze, ekkor vették a telket és bízták meg Gaudít a ház építésével.

Az építkezés iránt jelentős érdeklődés mutatkozott, a sajtó is sokat cikkezett róla. Az épület szokatlan szerkezete és Gaudí Milához fűződő kapcsolata nevetség tárgyát képezte, karikatúrák jelentek meg róla a korabeli szatirikus kiadványokban.

Gaudí folyamatosan változtatott a projekten, nem tartotta be a városi tanács építési szabályait: a tető magassága meghaladta a megengedett maximumot, a homlokzat egyik oszlopa pedig elfoglalta a járda egy részét, ami miatt eljárást indítottak a tulajdonosok ellen, de végül megkapták az épületre az engedélyt.

Gaudí szem előtt tartotta a funkcionalitást, a gombokat és fogantyúkat úgy tervezte meg, hogy tökéletesen illeszkedjenek a kézbe, ezáltal könnyű legyen őket használni.

Az ajtók és ablakok díszlécei valóságos szobrászati alkotások.

A tetőterasz sem hagyományos: a cementhabarccsal, kerámiával és csiszolatlan márvánnyal borított felületen non figuratív plasztikák sora található, a kémények is szobrokat mintáznak (csak nekem jutnak eszembe róluk a nazgulok?).

Roser Segimonnak soha nem tetszett a dekoráció és a bútorok, amelyeket Gaudí tervezett. Amikor az építész meghalt, megváltoztatta a díszítést, hagyományosabb stílust választott. Megsemmisítettek mennyezetet, eltávolítottak parkettát, árnyékolókat, ablakokat és ajtókat cseréltek több helyiségben.

 

Sagrada Família

A Sagrada Família hivatalos neve Temple Expiatori de la Sagrada Família (A szent család engesztelő temploma). A templom építésének ötlete José María y Bocabella gazdag könyvkereskedőé volt, akinek álma egy olyan székesegyház megépítése volt, ahol rangtól és pénzügyi helyzettől függetlenül mindenki együtt imádkozhat. Barcelona akkori szegénynegyedében kezdték meg az építkezést.

Antoni Gaudí fő művének alapkövét 1882. március 19-én helyezték el, és bár a ceremóniánál a mester is jelen volt, a munkálatokat akkor még az eredeti tervező, Francisco de Paula del Villar y Lozano irányította. Ám miután ő összekülönbözött a megrendelővel, Gaudíra bízták a feladatot, aki – a már elkészült kripta kivételével – nyomban áttervezte az épületet, és élete végéig vezette a grandiózus építkezést. A mester 43 évig dolgozott élete főművén, aminek annyira rabja lett, hogy teljes vagyonát is az építkezésbe ölte. Maga Gaudí is tudta, hogy műve megalkotása akár két évszázadot is igénybe vehet főleg, hogy folyamatosan változtatott a terveken. Híres mondása is ebből táplálkozott, mikor megkérdezték tőle mikorra készül el a templom. Ő csak ennyit mondott: "Az ügyfelemnek nem sietős" és a Jövő Templomának nevezte.

1914-ben minden más munkájával felhagyott, remeteként élt az építkezésen, és maga gyűjtött pénzt a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Az építészt június 7-én elütötte egy villamos, és mivel nem voltak nála azonosításra alkalmas iratok, ráadásul ruhája is rongyos volt, senki nem ismerte fel, így a szegények kórházába szállították, ahol három nap múlva meghalt. Pápai engedéllyel testét az addigra már elkészült kriptában helyezték örök nyugalomra, így élete főműve lehetett nyughelye. Gaudí halálakor csak a keleti homlokzat, egy torony és a kripta volt kész.

Néhány évvel később, a spanyol polgárháború zűrzavarában egyházellenes anarchisták összetörték a makettjeit. A munkák folytatását az is nehezítette, hogy Gaudí senkivel nem egyeztetve a terveket többször is átdolgozta. Éveket vett igénybe a tervek, vázlatok rekonstruálása.

Az építkezést 1948-ban tudták folytatni, a munkálatokhoz a romok között talált modellmaradványokat és egykori fényképeket hívtak segítségül.

Az építkezést fellendítette az 1992-es barcelonai olimpia és a 2002-es nemzetközi Gaudí-év.

Fontos mozzanat volt a templom történetében a 2010-es év, amikor XVI. Benedek pápa 6500 fős gyülekezet előtt felszentelte a kívülről még befejezetlen, de belső terében már kész, lefedett, orgonával is rendelkező templomot.

A Sagrada Família 3 nagy homlokzattal rendelkezik. A Születés kapuja (2005 óta az UNESCO Világörökség része a kriptával egyetemben) a keleti,

a Szenvedés kapuja a nyugati, a Feltámadás kapuja a déli oldalon található.

Az eredeti tervben 18 torony szerepelt. A legmagasabb közülük a Jézus Krisztus (172,5 méter magas lesz), majd ezt követi a tizenkét apostol, a négy evangelista (135 méter) és a Szűz Mária (138 méter).

A tornyok magasságának meghatározásával eleget tettek Gaudí azon kívánságának, hogy semmiképp ne legyenek magasabbak a tornyok, mint a katalán főváros „Gellért-hegye”, a Montjuïc.

Eddig kb. 70 százaléka készült el, de a 2026-os dátumot mindenképpen tartani akarják, mert akkor lesz Gaudí halálának 100. évfordulója.

A 18 toronyból 12 áll, 6 javában épül. Az új részek építésével párhuzamosan zajlik a rekonstrukció, hiszen a több mint száz éve épült egységek már felújításra szorulnak.

Ez a világ egyetlen épülő műemléke. Ha befejeződnek a munkálatok, akkor a Sagrada Família a világ legnagyobb bazilikája lesz.

Én 1994-ben és 2005-ben láttam, akkoriban ilyen volt.

Ezekhez képest látványosan sokat haladtak 2018-ra.

Végül néhány friss-ropogós, egy hetes kép egy kinn élő ismerősömtől.

És hogy milyen lesz, ha elkészül, mi van még hátra, a következő filmeken látható, amikkel le is zárom Gaudí munkássága előtti tisztelgésem és az utolsó részben már tényleg csak a churrosra koncentrálok.

2019.01.14. 18:01, Marian

Vissza a bloghoz