Aki azt mondja, neki mindig minden sikerül elsőre, az lódít. Senki sem szeret a kudarcaival villogni, nyilván szívesebben mutogatjuk a sikereinket. Azért készítettem el most ezt az írást, mert egy totálisnak tűnő katasztrófát sikerült átfordítanom. Ez az én nagy mentésem története.

Tudatosan, jó előre készültem a munkahelyi karácsonyi bulinkra, amire a süteményeket mindig magunk készítjük. Én ezt a hópehely mintás tekercset néztem ki, próbaverziót is sütöttem az eredeti recept szerint. Nem tetszett sem a tésztája, sem a tölteléke, a hópihéim pedig barna-ropogósra sültek (arról nem is beszélve, hogy a színét sem sikerült eltalálni, de az nem a recept hibája).

Ezért úgy döntöttem, maradok a már jól bevált tésztánál és módszeremnél, továbbá tekercs helyett alagutat készítek a korábban már kipróbált eszközzel és krémmel.

Neki is álltam a jogász tekercs arányaival a munkának, a hópehely tésztáját fehér ételfestékkel világosítottam,

az alapszínhez szükséges hányadot pedig kékre festettem (a tojássárgája élénk színe miatt kapott egy kis türkiz felhangot).

Feszülten figyeltem, nehogy túlsüssem. De amikor a kisült tésztát megfordítottam, akkor szembesültem vele, hogy míg a teteje szép egyenletes színt kapott,

az alján egyes részek megbarnultak, ezzel tönkretéve az egész projekt lényegét.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kifordítottam a tésztát, megtöltöttem a krémmel

és hópihe szaggatóval formázott konzerv barackkal.

De az alap mintát nem tudtam elengedni, az alagút metszete ugyan szép lett, de a külseje kifejezetten puritán,

ezért muszáj volt valamit kitalálnom. Ekkor jutott eszembe a kekszek díszítésére használt cukormáz, amiből gyorsan összedobtam egy adagot, és az eredeti sablon felhasználásával habcsók hópelyheket gyártottam (50 fokos sütőben, résnyire nyitott ajtó mellett szárítottam ki őket).

Hagytam a habzsákban kevés mázat, amivel utólag felragasztottam a süteményrúd oldalára és tetejére a díszeket.

Határozottan elégedett voltam a végeredménnyel, különösen annak fényében, hogy honnan kellett visszahoznom ezt a történetet. Senki meg nem mondta volna, hogy nem ez volt az eredeti koncepció. Így mindenkit csak arra tudok biztatni: ne fossunk, alkossunk.