Nem értem igazából, milyen korosztályt céloz meg ez a kiállítás. Miután egyértelműen Cameron filmjére alapoz, mondhatjuk gerincét is adják a filmből vetített részletek,

minimum felső tagozatosokra gondolnék.

Nekik viszont nem kell elmagyarázni, hogy keletkezik és mi a kaki,

illetve valószínűleg körberöhögik a bugyuta magyarázatokat a kiállított tárgyak mellett. Kisebbek számára -akik remélhetően nem látták a filmet, de szép számmal vannak a hatalmas tömegben- viszont zavaró lehet az, hogy minden magyarázat párhuzamot von a földi viszonyokkal, ugyanis azt az illúziót keltheti, hogy Pandora valóban egy létező bolygó. Nem is igen szól másról ez az egész valóban, mint hogy valaki továbbgondolta, háttérsztorikkal kiszínezte a filmben feltűnő növények

és állatok életét.

Adott a növényeknek szagot (igen, büdi, nem illatos), kitalálta és meggyúrmázta az állatok kakiját.

Lehet szaglászni,

tapogatni,

simizni,

hallgatni ezt meg azt, illetve már a felvezetésben megtanulni az animátortól olyan na' vi kifejezéseket és mondatokat, amiket 2 perc múlva elfelejtünk, de nem is lesz rájuk szükségünk a továbbiakban.

Láthatjuk még a gagyi fényfűzérrel imitált Lelkek Fáját,

játszhatunk olyan videójátékkal, aminek egy kimenetele van csak, kaphatunk jelet Eywhától,

illetve reptethetjük a sárkányunkat nem túl forradalmi technikák alkalmazásával.

A mélypont számomra a na' vi-Gollamalkotó alkalmazás, aminek segítségével olyan csúnya lesz mindenki, hogy biztos elmegy a kedve a Pandorára való költözéstől

(így megy a megszerzett, sok hasznos tudás a lecsóba, nem fogjuk tudni tesztelni pl. az ürülékfelismerő ismereteinket sem).

A szervezés csapnivaló. a tájékoztatás gyakorlatilag nulla. Így amikor végre a gépekhez érünk derül csak ki, hogy elővételis jegyesekként külön kellett volna kártyát kérnünk a regisztrációhoz.

Azt se tudjuk, ez mire jó valójában, állítólag küldenek a mélcímemre valamit, gondolom azt, ahogy kimondom na' vi nyelven, hogy "Lovagoljunk!", vagy a förtelmes avatarom képét (de gyanítom, vég nélküli hírlevélküldözgetésbe torkollik majd a dolog), nem tudom, de már ott sántít a történet, hogy több helyre csak vendégként tudunk belépni, mert a rendszer nem tudja beolvasni a kártya vonalkódját (vagy csak mi nem győzzük kivárni?).

Nincs aki tájékoztasson, nincs aki tereljen, nincs aki kezelje a tömeget. Sorok keverednek, mások beállnak a képbe vetítéskor, mert senki nem mondja el, hogy mi vár ránk, hova álljunk, mit csináljunk. Akkora tömeg indul el felfelé a Lotz-terem bejárata előtti várakozási ponthoz, amennyi ott már nem fér el, emiatt többen alig tudnak leszállni a mozgólépcsőről. Minden látványosság előtt sorok kígyóznak, a félhomályban ki se lehet venni, mire vár az ember egyáltalán.

Távozáskor az sem túl bizalomgerjesztő, hogy az átadott biléta ellenére sem találják az előttünk állók kabátját.

Szinte menekülünk kifelé a fullasztó tömegből (hétköznap és hétvégén 6 után állítólag elfogadható a létszám). Nem volt ez rossz, csak nem volt jó. Az a kifejezés, hogy lenyűgöző, az utolsó lenne, ami eszembe jut róla, ellentétben az Andrássy Élményközpont korábbi attrakciójával.