Tudom, azt mondtam, hogy engem nem frusztrál a repülés.

Ez egészen addig így is van, amíg nem kerülök kisgép közelébe. Egyszer sétarepültem ilyennel, de szerintem elég is volt egy életre.

Csodás időben repültünk a Balaton környékén,

madártávlatból láthattuk a még épülő kőröshegyi völgyhidat,

Tihanyt,

de minden légáramlat felkapta és dobálta a gépet, ráadásul borzasztó hangos volt a motorja. Nem is félelmetes volt az élmény, sokkal inkább zaklató és felkavaró.

A helikopterrel szemben viszont nem alakult ki bennem semmiféle averzió.

Stabilan repült a kivilágított esti Budapest felett,

siklott, alig lehetett érezni, hogy mozog. Annak ellenére sem volt rémísztő, hogy az eleje jó része átlátszott.

Abszolút kedvencem viszont a hőlégballon.

Pedig ha valami, ez a leginkább "tákolmány" az összes közül, segíteni is kellett mind az összerakásában, mind a szétszerelésében.

De mégis ez nyújtotta a legvalóságosabb repülési élményt, talán azért, mert nyitott. Hihetetlenül nyugalmas, felemelő élmény vele lebegni a tökéletes csendben, amit csak néha-néha tör meg a fúvókákból kitörő lángcsóva süvítése.

Évekkel később újra volt benne részem, és mondhatom, ugyanakkora flash volt, mint elsőre.

Szerintem ez az a három légi jármű közül, amit mindenkinek ki kellene próbálnia.

Lássuk csak, milyen bőrt tudnék még erről a témáról lehúzni? Maradtak még az „olyan, mintha” repüléseim (lebegés szélcsatornában, utasszállító szimulátoros vezetése), ezekről viszont írtam már korábban itt és itt.

Most, hogy kimaxoltam a flashbacket, jöhet a beszámoló a friss élményről.