Igyekszünk nem elcsépelt, tipikusan osztálykirándulásos célpontokon megfordulni, de egyre nagyobb kihívás fel nem derített látnivalókat találni Ózd közelében így, 4 év után. De mégiscsak sikerült. Olyan is szerzett új benyomásokat, aki számtalanszor járt például Lillafüreden, olyan is, aki még csak télen látta, nem beszélve arról, aki még nem is hallott a Palotaszállóról vagy Ipolytarnócról.
A tavalyi túránk az esőtől és a medvéktől való rettegés, illetve egy komoly pipacsmező levadászásának jegyében telt, de az én kerek szülinapom szelleme is ott lebegett fölöttünk végig.
Ha jól emlékszem, háromszor jártam már korábban Ipolytarnócon. Itt tanultam meg a riolittufa kifejezést, és minden egyes alkalommal elvarázsolt a látnivalók különlegessége és a táj szépsége, ezért is választottam bele a programba. Az erdőben csalinkázni persze jó időben az igazi, ezért is volt roppant lehangoló, hogy bejött a meteorológia napok óta tartó károgása és olyannyira elromlott az idő péntek reggelre, hogy le kellett cserélni a kikészített, könnyű kis ruhát zárt cipős-esőkabátosra.
Csodával határos módon viszont pont elállt az eső, amikorra a vezetett séta kiindulási pontjához érkeztünk.
Jó sok iskolás hangoskodott a vezetőre várók között a geológiai tanösvény bejáratánál, de szerencsére megint kifogtunk egy olyan szakembert, aki nem csak tudásával, hanem előadásmódjával is lenyűgözte a hallgatóságot, így nem volt semmi probléma a tinédzserekkel.
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület egy 510 hektáron elterülő világhírű őslénytani lelőhely, egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa során betemetett „ősvilági Pompeii”.
A terület tudományos vizsgálatai 1836-ban kezdődtek el, és időközben a téma iránt érdeklődők zarándokhelyévé vált. Az 1944 óta védett, Európa Diplomás terület világörökségi nevezés alatt áll.
Mintegy 17 millió évvel ezelőtt Ipolytarnóc környékén szubtrópusi őserdő burjánzott. Egy hatalmas vulkánkitörés elpusztította az őskori vegetációt, ám a mindent maga alá temető vulkáni hamurétegnek (riolittufa), és a különleges konzerválódási körülményeknek köszönhetően feltárulnak előttünk az akkori flóra és fauna megkövesedett nyomai.
Idáig több mint 15 ezer levéllenyomat került múzeumokba a fosszilis flórából. A növényi fosszíliák mellett, főként az itató- és gázlóhelyeken rég kihalt állatfajok nyomainak sokasága maradt hátra. 11 állatfaj több mint 3000 lábnyomát sikerült beazonosítani, de a ragadozók, az ősorrszarvú, a párosujjú patások és a madarak lábnyomai mellett a pihenő, vagy az iszapban megcsúszó állatok, sőt hullámfodrok és esőcseppek nyomai is az iszapba kövültek.
Ipolytarnóc nevét először a környéken megtalált, közel 100 méter hosszúságú és 8 méter kerületű óriási megkövült fa tette híressé. A világ legnagyobb ismert megkövesedett fenyőféléjét a Borókás-patak bontotta ki a vulkáni kőzetből. A megkövesedett ősfenyő felkeltette Kubinyi Ferenc, a magyar őslénytan egyik megalapítójának érdeklődését is, aki 1836-ban először végzett tudományos vizsgálatokat a környéken. A kőfa legsérülékenyebb részei fölé 1866-ban védőboltozatot emeltek.
1900-ban fedezték fel az ősállati lábnyomokat, 1903-ban pedig feltárták a szomszédos vízmosás cápafogas homokköveit.
Ipolytarnócot a világ leggazdagabb harmadkori lábnyomos lelőhelyeként tartják számon.
A fogadóépülettől a geológiai tanösvény (amelyen az ősfenyő és a lábnyomok is megtekinthetők) bejáratáig egy 700 méteres útszakasz, a kőzetparki tanösvény vezet el. Minden egyes lépése 15 ezer évvel visz közelebb a geológiai tanösvény bejáratánál lévő rétegek korához.
Végignéztük az összes látnivalót, köztük az őstenger nyomait,
a megkövesedett fákat,
a nagycsarnokban a rengeteg lábnyomot és azon állatok 3D-s képét, amelyek ezeket hagyták.
Miután a kedves vezető hölgy értékelte az érdeklődésünket, ajánlott a közelben egy olyan látnivalót (Palóc Grand Canyon), amiről az alapos felkészülés ellenére sem hallottunk korábban.
A túra végeztével visszasétáltunk a fogadóépülethez a miocén erdőn át.
No itt kezdődött a medvéktől való rettegés, mert az azért mégsem lehet véletlen, hogy meglehetősen részletes leírásban tájékoztatnak arról, mit kell tenni, ha netántán összeakadunk eggyel (akkor még nem is sejtettük, hogy a következő napokban, sőt hetekben, másról sem fognak szólni a híradások, mint hogy épp melyik lakott település belterületén garázdálkodnak ezek a jószágok).
Beültünk a 4D moziba, amelynek ülései kirázták belőlünk a lelket, így nem volt kifejezetten felemelő az élmény.
Sajnos a lombkorona sétányt csak kívülről tudtuk lefotózni, végigmenni rajta nem volt szabad, mert csúszott még a korábbi esőtől.
Végezetül kitanulmányoztuk a mocsárciprusokat a házikójukban.
2007 nyarán a bükkábrányi lignitbánya területén, 60 méter mélyen a föld alatt, meddőtakarítás közben 15 darab, 8 millió évesnek becsült mocsárciprus törzsére bukkantak a bányászok. Eredeti formájukban és anyagukban konzerválódtak az őket körülvevő vizes homokágyban. Ilyen idős erdő még nem került elő korábban. Konzerválás után a 3-5 méter magas, 2-3 méter átmérőjű és 7-11 tonnás törzsek 2007-ben, speciális szállítóeszközzel érkeztek Ipolytarnócra.
A parkolóban koccintottunk egyet és akarva-akaratlan eltapostunk néhány minibékát, amelyek százával ugráltak mindenhol.
Elindultunk, de még nem Ózd felé, hanem a Páris-patak völgyéhez, amit a vezető hölgy ajánlott.
A Páris-patak festői szurdokvölgye a Cserhát fölött, Nógrádszakál és a szlovák-magyar határ szomszédságában található. A meredek falakkal övezett völgy és a benne időszakosan működő patak miatt a túrázók a palóc Grand Canyonnak is nevezik.
A Páris az Ipoly mellékvölgye, mely az év túlnyomó részében száraz, de nagyobb esőzések és olvadások idején életre kell, zuhatagok csobogásával töltve be a 15-20 méter mély, és néhol csak pár méter keskeny szurdokot.
Kialakulása és mai jellegzetes kinézete feltehetőleg egy pár millió évvel ezelőtt itt húzódó folyónak, illetve annak deltájának köszönhető. Az itt kialakult üledékes kőzetbe vágta később a maga útját a Páris-patak, amely ezáltal felszínre hozta a lerakódott rétegeket és különleges látványt adott a mai helynek.
Bő negyedórányi autóúttal értünk el ide Ipolytarnócról. Miután a szurdok bejárása 2 – 2,5 óra, ráadásul dagonyázni kellett az eső utáni sárban, továbbá újabb zuhé fenyegetett, éppen csak bekukkantottunk a szurdokba és mentünk is tovább Ózd felé.
Itt már feldíszített terasz várt bennünket a szülinapomat megünneplendő.
Szakítva a hagyományokkal nem szalonnát sütöttünk, hanem leveles tésztába tekert virslit ettünk,
volt persze torta is, meg ajándék, és sok-sok pálinka.
Szombaton jó korán keltünk, hogy teljesíteni tudjuk a Lillafüredet és környékét megcélzó, nem éppen laza programot.
Újmassán kezdtünk az Őskohónál és a mellette található Massa Múzeumnál.
Fazola Henrik lakatos mester 1770-ben Felső-Hámor (ma Miskolc-Ómassa) területén, Mária Terézia engedélyével az általa felfedezett bányákra, illetve a térségben található hatalmas erdőségekre alapozva vasművet épített.
Fia Frigyes, aki kiemelkedő eredményeket ért el a hazai acélgyártás megteremtésében, előbb a Garadna-patak mentén 1810-1812 között megépített egy duzzasztógátat, amellyel létrejött a Hámori-tó, majd 1813-ban Újmassán egy korszerűbb kohót, vasművet telepített. A kohó, amely 1831-ben átépítésre került, az 1870-ben Miskolc és Diósgyőr között telepített vasgyár üzembe helyezése után, 1872-ben fejezte be működését.
A következő évtizedek során romba dőlt nagyolvasztót a diósgyőri kohászati üzemek hathatós támogatásával a XX. század közepén rekonstruálták, részben eredeti formájában helyreállították. Az építmény Magyarország legrégibb ipari műemlékeként vált közismertté.
A Massa Múzeum a diósgyőr-hámori vasmű százéves történetét és a gyár életében fontos szerepet játszó Fazola-család tevékenységét mutatja be.
Itt megint egy rendkívül kedves és előzékeny múzeumi alkalmazottal hozott össze minket a sors. Ennek pusztán annyi volt a hátránya, hogy mindent el akart nekünk mondani, mindent meg akart mutatni, de bármilyen érdekes volt is az előadása, futnunk kellett tovább, hogy elérjük a vonatunkat.
Már a múlt század első évtizedében tervezték a Bükkben lévő kincstári erdőbirtokokból a fa szállításának könnyebbé tételére kisvasút építését.
Az engedélyokiratot 1920. február 24-én adták ki, ekkor kezdődött meg az építkezés, november 4-én pedig végigfutott a vonalon az első, fát szállító tehervonat. Kezdetben Szinvavölgyi Erdei Vasút volt a neve.
A forgalom számára két MÁVAG gyártású gőzmozdonyt és 27 nyitott teherkocsit vásároltak.
1924. május 3-án indult a személyforgalom. Kezdetben a teherkocsikra padokat szereltek, s készen állt a nyitott, nyári személykocsi.
1927-ben megkezdődött a Palotaszálló építése, ezzel kilátásba került a személyforgalom fejlesztése. Lillafüreden állomásépületet emeltek.
1929-ben a GANZ gyárból két motorkocsit vásároltak, hozzávaló pótkocsikkal. Az egyik pótkocsit szalonkocsinak építették, egy másikban pedig poggyászszakasz is volt. Ugyanekkor kezdték használni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút nevet.
1940-ben az egyik motorkocsit Ganz-Jendrassik dízelmotorral szerelték fel.
Az 1950-es évek elején a hagyományos fa mellett a salakképző anyagként használatos dolomit szállítása is megindult a Vasműbe.
1972-ben állították le az utolsó gőzmozdonyt, azóta kizárólag dízel üzemű a vasút.
1980-tól a szén és a kő szállítása megszűnt, de nem teljesen, a szén csak irányt változtatott, a fővasúti rakodótól a papírgyárig utazott. A nyolcvanas évek közepén bevezették a földgázt a gyárba, attól fogva az átmenő teherforgalom megszűnt, csak a kitermelt fát szállították, de azt is egyre kevésbé.
A teherforgalom az 1980-as évek végétől gyakorlatilag megszűnt.
A vonal személykocsii egyedi jellegűek, (egy típus kivételével) más vasúton nem találhatók ilyenek.
A kisvonattal elzötyögtünk a Pisztrángtelephez.
A Lillafüredi Pisztrángtelep a Garadna-völgyben található. A telep maga tenyészti a pisztrángokat, amelyek igen kényes állatok, folyamatosan biztosítani kell számukra a megfelelő hőmérsékletű, oxigéntartalmú, áramlási sebességű vizet.
1932-ben a Hámori-tó pisztrángjainak 80%-a betegség miatt elpusztult. Ekkor merült fel újra (Herman Ottó már 1906-ban javasolta egy szakszerű pisztrángtelep megépítését), hogy épüljön pisztrángkeltető telep. A választás a Garadna völgyére esett, ahol a Margit-forrás állandó hőmérsékletű, oxigéndús vize az ikrakeltetésre, tavak táplálására a legmegfelelőbb volt. 1932 őszén kezdték meg az építkezést. Először egy 32 m²-es keltetőház épült fából. Később elkészült négy tó a Garadna-patak jobb partján.
Az első ikraszállítmány 1933. március 1-én érkezett Traismauerből, majd Znióváraljáról.
Közben elkezdődött egy saját anyaállomány kialakítása is, amit a környező patakokból fogtak be. A következő években további két, majd még négy tó épült, amelyek vízellátását a Garadna-patak biztosította. 1940–41-ben új keltetőházat építettek a régi helyett, amely erősen elhasználódott.
A második világháború alatt, 1944. december 12-én a teljes halállomány megsemmisült. A patakokból visszafogott pisztrángokkal indult ismét a termelés.
A telep állapota, és ezzel együtt a termelés 1968-tól kezdve rohamosan romlott. 1980–82-ben évente 120 000 ikrát és 1–1,2 tonna étkezési pisztrángot tudott előállítani. Mára a termelés a vízhozamtól függően eléri a 30–36 tonnát, és 0,5–1 millió ikrát keltetnek évente.
1991-ben nyitották meg az Erdei halsütödét, ahol a halak egy részét helyben sütve vagy füstölve árusítják. A vendég a lehető legfrissebb halat kapja, azaz mielőtt az asztalára kerül, néhány perccel korábban még úszott az a pisztráng. Igazi különlegesség a füstölt pisztráng: egy éjszakát pácolják 12-féle fűszerben és hagyományos módon füstölik, bükkfa fűrészporon egy napig. Az Erdei halsütödében átmelegítve majonézzel, mustárral tálalják.
A vevők, a háziasszonyok részéről egyre nőtt az igény a konyhakész haltermékek iránt, ezért 2004-re felépítettek egy kis volumenű halfeldolgozót Mályinkán, ahol füstölt és grill-pácolt pisztrángot csomagolnak.
Jó érzékkel vágtunk a vonatról leszálló tömeg elé, így gyorsan meg is tudtuk vásárolni ebédünket, és azt falatozva, a tetővel ellátott asztalok mellől vidáman nézdegéltük a közben kint leszakadó eget.
Amint megtelt a pocakunk, egyből nyitottabbak lettünk a keltető egyéb látnivalóival szemben (kellemetlen meglepetés volt a bácsi, aki a halakat bunkózta le folyton-folyvást).
És már futottunk is újra a kisvasúthoz, hogy megismerkedjünk a Palotaszállóval és környékével.
A közhiedelem szerint Lillafüred névadója gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter volt, aki 1892-ben Vay Lilla úrhölgy tiszteletére keresztelte el az egyik vadászat során felfedezett, lenyűgöző szépségű helyet. Az esemény felkeltette az érdeklődést a környék iránt. A következő évben megindult a Lilla szálló építése (a második világháborúban leégett).
Az üdülőteleppé fejlesztés gondolata az 1920-as években gróf Bethlen István miniszterelnökben fogalmazódott meg. Ő vetette fel egy olyan kormányüdülő építésének gondolatát, ahol a nemzetközi kapcsolatokat fogadásokkal egybekötve ápolhatják. A javaslat miatt Bethlent sok bírálat érte, mivel a '20-as évek végének nemzetközi gazdasági válsága Magyarországon is súlyos helyzetet idézett elő, így a szálló építéséhez szükséges hatalmas beruházás esztelennek tűnt.
Mindezek ellenére a szálló építéséről döntés született, a tervezéssel Lux Kálmánt, a neves építészt bízták meg. Lux a szállót az 1400-as évek végének stílusában álmodta meg, idézve a Mátyás-korabeli paloták hangulatát. A tervek tartalmazták az épület környékének kialakítására vonatkozó elképzeléseket is (pl: függőkert, parkosítás, ródli- és bobpályát, felvonóval ellátott sípályát és síugró sáncot). A szálloda építése 1927-30 között zajlott. Az építés folyamata a gazdasági válság idején a jól szervezett közmunkák egyik leglátványosabb példája volt, amelyről a beruházás ellenzői is elismerően nyilatkoztak.
A Palotaszálló átadására 1930. június 7-én került sor. A szálloda hamar a luxusvendégek kedvelt tartózkodási helye lett. Lillafüred mint klimatikus üdülő- és gyógyhely vált ismertté.
A '30-as években a szálloda több rangos rendezvénynek is otthont adott. 1931 júniusában itt rendezték meg az első Magyar Filmhetet. A rendezvény alkalmából sok neves színész és hazai előkelőség érkezett.
1933 júniusában 200 résztvevővel itt zajlott le az Írói Hét, amin részt vett József Attila is, és a környék szépsége ihlette az Óda megírására.
Az üzemeltetés a megnyitást követően hosszú időre az állam kezében maradt. A második világháborúban a Palotaszállóban hadikórházat rendeztek be a sebesült orosz katonák számára. Bár a háború alatt az épület maga nem rongálódott meg jelentősen, a kórházi üzemelés helyrehozhatatlan károkat okozott az eredeti fényűző berendezésben. A háború után az üzemeltetési jog a Bükki Gyógyfürdőkre, majd a Szakszervezetek Országos Tanácsára szállt. A szálloda ezt követően 40 évig SZOT üdülőként üzemelt, ahol beutalt dolgozók kaptak elhelyezést.
A szálló üzemeltetését a Hunguest Rt. 1993-ban vette át, majd 1998-ban nagyszabású felújítást végeztetett a szállodában, melynek során a szobákat új burkolattal és bútorzattal látták el, valamint az európai színvonalú sport-fitness centrum is ekkor került létrehozásra. A Palotaszálló a korábbi egycsillagos helyett háromcsillagos lett, 2009 őszétől pedig az újabb felújításnak köszönhetően négycsillagos.
A szálló újdonsága és látványa hamar megmozgatta a filmkészítők fantáziáját is. Részben itt forgatták az 1934-es Meseautót, szerepelt a Magyar vándorban, illetve A miskolci boniésklájd című filmben is.
A szálló építésekor kitermelt kőzetek és föld elhelyezését a hegyoldalban teraszok kialakításával oldották meg, a végeredmény pedig a Palotaszálló fontos látványeleme lett. A kitermelt kőzet maradék részét porrá őrölve a Hortobágy szikes talajának javítására használták fel. Az öt terasz 1929-re készült el.
A függőkertekben 2013 őszén tematikus teraszokat alakítottak ki. Az egyes megállók a költészetről, a költőkről, a természettudósokról, a szerelemről szólnak; de kellő hangsúlyt kapnak a természeti és a mesterségesen épített környezeti elemek is: a vízesés - mely az ország legmagasabb vízesése -, az Anna-barlang, a Garadna-patak, a József Attila-szobor, a kőbe vésett Óda idézet.
A fontosabb lillafüredi barlangok az építkezés idején már ismertek voltak.
Az Anna-barlangot 1847-ben meglátogatta Petőfi Sándor.
Eredeti bejáratát a függőkertek kialakítása miatt áthelyezték. A barlangot 1927-ben nyitották meg a közönség előtt, labirintusszerű folyosórendszere mintegy 600 méter hosszú.
Megnéztük kívülről a hotelt,
a vízesést,
a függőkerteket,
a szobrokat,
Petőfi nyomait,
a tavat,
de az Anna-barlang sajnos zárva volt beázás miatt.
Így tovább is mentünk a Szent Istvánhoz.
A fokozottan védett Szent István-barlang Lillafüreden, a Palotaszállótól 500 méterre található. Járatainak összhossza 1514 méter, függőleges kiterjedése 101 méter. A bemutatott szakasz hossza 170 méter, a látogatás során oda-vissza 340 méter a bejárt útvonal hosszúsága.
A felszínről a mélybe jutó karsztvíz alakította ki, gyönyörű cseppkőképződmények találhatók benne.
Első tudományos leírása és elnevezése Kadić Ottokár nevéhez fűződik, aki 1913-ban kötélhágcsóval ereszkedett le a barlangba.
A barlang járóútvonalainak kialakítását 1927-ben kezdték meg (a szálló átadásakor még nem volt látogatható), és 1931 augusztusában nyitották meg a nagyközönség számára.
A barlangban gyógyászati célú hasznosítás is folyik. Felső légúti panaszokkal küszködő felnőttek és gyermekek töltenek itt napi 3 órát a szanatóriumi kezelés kiegészítéseként. A barlang gyógyhatását annak köszönheti, hogy az itteni levegő mikrobiológiai szempontból csaknem steril, azaz por-, csíra-, és orvosi szempontból allergén mentes közeg. Ehhez hozzájárul az állandó, 10°C körüli hőmérséklet, a közel 100%-os páratartalom és egyéb klimatikus tényezők, továbbá a barlangi környezet idegrendszerre gyakorolt kedvező hatása.
A termek csodálatos akusztikával rendelkeznek, ezért koncerteket is rendeznek bennük.
A pompás cseppkövek megtekintése után kirándulásunk záróakkordjaként libegőztünk egyet a Bükk felett.
A Lillafüredi Libegő a Bükk hegység csodáira nyújt gyönyörű kilátást a magasból, és a lillafüredi üdülőövezetből szállítja az utasokat Jávorhegyre, Bükkszentkereszt irányába.
A drótkötélpályás felvonó 333 méterről indul és a 606 méter magasan fekvő hegyi állomásra szállítja az utasokat 1080 méter hosszan. Egyszerre több mint 180 ember gyönyörködhet a tájban a 16-18 perces menetidő alatt.
Ózd felé menet megálltunk még egy kilátónál,
aztán rávetettük magunkat a grillvacsorára.
Vasárnap délelőttre nem csináltunk programot, mert hazafelé meg akartuk látogatni még a péceli kastélyt.
Judit segédkezett a gulyás sínre tételében,
majd elment futni, közben behúzta végre az olyannyira áhított, tökéletes pipacsmezőt.
A korai ebédet követően gyors búcsút vettünk a háziaktól, és elindultunk Pécel irányába.
Tudósok, írók találkozóhelye volt a különleges freskókkal díszített kastély 250 évvel ezelőtt. A napjainkban látható épület elődjét, amely egy kisebb méretű kúria volt, a régi református középnemes családból származó Ráday Pál építtette, aki II. Rákóczi Ferenc diplomatája, titkos kancellárja, majd a szabadságharc bukása után a hazai protestánsok vezéralakja volt. Kajali Klárával, a Nógrád megyei főjegyző lányával 1705-ben kötött házassága révén hozományképpen került a birtokába a péceli uradalom.
Fia, Gedeon - aki már nem vállalt szerepet a politikai életben - barokk kastéllyá bővíttette és kulturális központtá tette a péceli családi rezidenciát.
Az átalakítással a gödöllői Grassalkovich-kastély építőmesterét, Mayerhoffer Andrást, valamint fiát, Mayerhoffer Jánost bízta meg.
Az épület kuriózuma a termeit díszítő freskók, amelyek nagy részét Scherwitz Mátyás készítette 1766 és 1771 között.
1872-ben a Ráday család anyagi gondjai miatt elárvereztette a kastélyt, ekkor került a Kelecsényi család birtokába. A XX. század elejéig nem használták, majd az 1920-as években végeztettek rajta nagyobb átalakítási munkákat. A II. világháború végén már rossz állapotban volt az épület, amelyet az 1950-es években államosítottak.
Az 1950-es években helyreállított kastélyban 1998-ig a MÁV Kórház egyik kihelyezett részlege működött. A gyógyintézet kiköltözése után az épület a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának kezelésébe került.
Napjainkban, habár zajlik a kastély feltárása és helyreállítása, freskókkal díszített, berendezett termei mégis látogathatók.
Lenyűgöző ez a kastély, sokkal színvonalasabb, mintsem azt előre gondoltuk volna.
Ez az élmény méltó lezárása volt a túrának, amin több évnyi foghíjas jelenlét után végre mindenki részt tudott venni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
