Apropó...

Tom Hardy alacsony. És csálék a fogai. És cseppet sem intellektuális. DE. Tom Hardy az őserő, az alfahím, a férfidög, aki ágyúval lövi rád a hormonjait. Akitől lehet megijedsz, futásnak eredsz, de úgy szaladsz, hogy mindenképp utolérjen. Onnan tudod, hogy érzed, hogy kiszárad a szád, hiperventillálsz és áriát dalolnak tested alsóbb régiói, ha meglátod. Nem számít, hogy pici, nem számít, hogy túl vannak tolva az izmai, nem számít, hogy tiszta tetkó. Nézni akarod még és még és még. Ha lecsúszott Stuart, ha brutális, majd leszedálva nyálát csorgató Bronson, ha szófukar, de sziklaszilárd Bondurant, ha nem is látod az arcát, csak nyomja a sok szemétséget Bane, ha órákat ül egy kocsiban Lockeként, intézkedik és betont rendel és csak megy és megy, hogy beteljesítse túlértelmezett becsületességtől vezérelt küldetését, ha csak téblábol, mint Bob, kiskutyával a kezében meg-megállva, közben olyan dzsuker bronxi ákcentet tol, mint bármelyik aboriginal…

Hardy ritkán esendő. Ritkán sebezhető. Ritkán romantikus. De ha mégis, nagyon finom, érzékeny rezdülésekkel. Mert Hardy tehetséges, nem csak dögös. És már alig bírjuk kivárni, hogy elvigyen minket a Fury roadra. Tűkön ülünk. De tényleg.