Annyi minden jut eszembe a szalonról. A nagypolgári eleganciát képviselő fogadószoba, aztán a művészeti szalonok, ahol a költők olvasták fel verseiket, Chopin vagy Liszt zongorázott. Vagy „a” Szalon, ahonnan kitiltották az impresszionistákat, erről beugrik Párizs, a Montmartre, a bohém negyed, meg a Moulin Rouge, erről Toulouse-Lautrec, aztán a Musée d’ Orsay, meg Baz Luhrmann... csupa-csupa jó dolog.

(egy jó kis cikk a szó jelentésfejlődéséről itt)

És akkor a szalonspiccet meg a szaloncukrot még nem is említettem.

A Rózsavölgyi Zeneműbolt mindig misztikus hely volt számomra. Már tinédzserkori belvárosi csavargásainkkor olyan áhítattal tekintettem rá, mint a magas kultúra fellegvárára azzal a sok-sok kottával meg a tradicionális berendezésével. A bolt fölött nyílt meg pár éve a Rózsavölgyi Szalon. Kávéházi környezetben tekinthetünk meg kamaradarabokat, nagyon intim közelségben a művészekkel.

Mint például Az utolsó óra című előadásban Alföldi Róberttel és Jordán Tamással, akik mindketten nagyon szuggesztívek és nagyon erős színpadi jelenléttel bírnak. Ezt a darabot jó szívvel ajánlom. Ritka elmés hitvita. Meg sok minden más is szóba kerül benne.

Bár szerintem nehéz mellényúlni a repertoárban, mert minden választásukban megnyilvánul a minőségre való törekvés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2014.12.16. 21:53, Marian

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés