HBO elővette a filmet és orrba-szájba nyomatta. Ment nálam háttérként, miközben tettem-vettem, de idegesített, mert olyan ricsajos tinivircsaftnak tűnt. Aztán egyszer mégiscsak megnéztem jobb híján, és beszippantott. A film a 70-es években játszódik Kaliforniában. 3 egyszerű környezetből származó srácról szól, akik azon munkálkodnak, hogy a szörfözés élményét átemeljék a szárazföldre. Közben megszületik a gördeszkázás, mint sportág, amit megújítanak, a tudásukat professzionális szintre fejlesztik, ennek kapcsán felfedezik és felkapják őket, a siker pedig megváltoztatja a személyiségüket, ami egyesek életét tönkre is teszi. Igaz történet. A 3 fickót (Tony Alva, Stacey Peralta és Jay Adams) a sportág alapító atyjaiként tartják számon. Nekem nagyon megtetszett a film hangulata, többük tragikus sorsának bemutatása. Elkezdtem beleásni magam az életükbe, dokumentumfilmeket, eredeti deszkás felvételeket néztem róluk. Meg a film készítéséről is. A forgatókönyvet Peralta írta, eredeti helyszíneken forgattak, a 3 főszereplő srác hónapokig tartó felkészítésen vett részt, mivel a deszkás flikkflakkok 90%-át maguk hajtották végre. A rendezőnő Catherine Hardwicke (igen, az Alkonyatos), játszik benne Heath Ledger és Emile Hirsch. Utóbbi az egyetlen a 3 fiú közül, aki értékelhető karriert futott be azóta, pedig 2005-ben a film kapcsán nagy volt a hype körülöttük.
No itt volt a hármak egyike John Robinson, „a” szőke a loboncos hajjal. Elvarázsolt az áttetsző, éteri szépsége, tátott szájjal csodáltam, mint egy gyönyörű műalkotást (nem, mint férfit, nem, mint színészt, mert utóbbiként gyakorlatilag értékelhetetlen). Áradoztam róla a többieknek, de tökéletes értetlenséggel szembesültem. Viszont nagyon aranyosan azt mondták: nem értjük meg, de elfogadjuk. És türelmesen kivárjuk, hogy vége legyen. Erre nem kellett sokáig, mert szőke munkásságát feldolgozni, kb. egy hónapomba került. Egy említésre méltó filmben lődörgött még (Gus van Sant Elefántjában), a többi kis tinglitangli mellékszerep Zs-kategóriás filmekben (legutóbb HBO Keresem meleg sorozatában tűnt fel 2 mondat erejéig. Az egyik meleg főszereplő rákíván, ő elutasítja->kuka).
És akkor egyszer csak Viki is előrukkolt azzal, hogy neki is van szőkéje (Dane DeHaan). Teljes értetlenség, de feltétlen elfogadás a többiek részéről. Aztán jött Tünde, hogy az ő szőkéje Chris Evans (értetlenség, elfogadás). Aztán Judit az izlandi dalnokkal, akit Tünde szüleinek meghívására, Ózdra tett túránkon történt pálinkázás közben kereszteltünk el Izlandi Ferikének a kimondhatatlan neve miatt (Eyþór Ingi Gunnlaugsson). Hajnival bajban voltunk, mert megnevezte JJ Feildet, de őt diszkvalifikálnunk kellett, miután nem teljesítette a szőkeség legfőbb kritériumát. Nem, nem kell szőkének lenni hozzá, mert ez nem szőkeség, hanem "szőkeség". Ugyanis a "szőkeség" legfőbb alappillére: a kölcsönös meg nem értés. Tehát olyan nem fér bele, aki bárki másnak is bejön (ezért is aggódik Tünde Evans elcurtiseződése miatt, mert kezd nekünk is tetszeni, félő, hogy utóbb cserére szorul). És ugye JJ Feildet többen is kedveljük. De aztán Hajni rákapott erre a kis barna óvodásra (Chace Crawford) és összeállt a csapat. A spontán szerveződött szőke mozgalom pedig az egymás iránti tisztelet és tolerancia szinonímájává vált. Ma már a szőkék közös pólónkon is virítanak, amit Viki lánybúcsújára készíttettünk, életünk, közös történelmünk szerves részét alkotják. Nyáron, amikor Jay Adams (a 3 deszkás legbalhésabbika) meghalt Mexikóban, egy emberként linkelték nekem a halálhírt. Pedig sem a film megnézésére, sem a szőkém megszeretésére nem tudtam rábírni őket. De az egymás iránti respekt előbbre való ennél. Hisz a szeretet (az 5.D) az, ami összeköt bennünket. Meg a hasonló értékrend. Meg a hasonló szemlélet. Meg a hasonló érdeklődési kör.
U.I.: Szép kis rajongó vagyok, mondhatom. Most jutott eszembe, hogy szőkém pályájának egyik legfontosabb pillérét kifelejtettem. Jajj hát ő volt Sájálábáf kretén haverja a Transformersben (szerintem ez az első rész egész jó volt, legalább ötletes). De hát hogy is mondjam, hogy ne nagyon szóljam le a saját szőkémet… szóval nagyon kell ám figyelni, mert kb. nettó 5 percet van jelen, asszem 3 részletben. Nem egy kifejezett fő-, vagy főmellékszerep. IMDb stáblistáján a 26. a sorban.
Egyúttal megnéztem már, min munkálkodik mostanság. 2014-15-re 17 projektben szerepel. Kár, hogy nagyítóval kell keresnünk ezekben a filmekben
Lehet, be kéne nevezni a „legtöbb filmben nem látszó színész” kategóriában a Guiness Bookba. Előkelő helyen végezne, az tuti. Drága szentem…