Mindent szeretek, ami Mary Poppins.

Elsősorban természetesen a könyveket, amik kislánykorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak. Szigorúan Mary Shepard illusztrációival persze.

Itt Mary nem szép, hanem fura és szigorú. De rendkívül izgalmas személyiség, aki a Banks gyerekeket, elsősorban persze Dzsént és Májklt (nem kacagni, a könyv eleji kiejtés ismertetőjéből tudtam meg anno, hogy ezt így kell mondani nna) csupa-csupa bizarr kalandba sodorja. Elviszi őket Wigg bácsikájához, aki mókás fickó, és ha a születésnapja péntekre esik, és sokat kacag, úgy megtelik nevetőgázzal, hogy felrepül a plafonra, mint egy lufi.

Vagy meglátogatják Corry nénit, aki gyömbéres kalácsot árul, és letöri az ujját, ami hol árpa-, hol mentacukor ízű és odaadja a gyerekeknek szopogatni, de nem kell aggódni, mert azonnal nő helyette másik. És van két nagy melák lánya és kiderül, hogy éjszakánként ők hárman ragasztják fel az égre csirizzel a kalácsokat díszítő aranyozott papírcsillagokat (még hogy ősrobbanás, meg csillagok születése. Olvass Mary Poppinst, Hajni, onnan megtudod a tutit).

E kalandokkal párhuzamosan gatyába rázza a szétszórt családot is és elsimít néhány zűrzavart.

Aztán ott a Disney film a bájos Julie Andrews-zal. Ugyan nyakon öntötték az eredeti sztorit jó adag sziruppal és cukormázzal, de én akkor is szeretem. Mert szépek a jelmezek, cukik a trükkök. És nagyon fülbemászó a zenéje (Richard és Robert Sherman). Tele van, azóta már klasszikussá vált dallal. Mint az A spoonful of sugar, a Feed the birds, a Chim Chim Cher-ee vagy a Supercalifragilistiexpialidocious.

A Madách Színház színpadi adaptációja is remekül sikerült. Aki be tudta fogadni a film féle lágyabb, zenés vonalat, szeretni fogja. Nagyon igényes külsőségeiben, hangilag, táncilag, színészileg egyaránt.

És akkor itt van a tavalyi film, a Banks úr megmentése. Bemutatja egyrészt az írónő, Pamela Lyndon Travers gyerekkorát, másrészt Walt Disney húsz évig tartó küzdelmét azért, hogy megfilmesíthesse a Mary Poppins könyveket. Szép, érzelmes és megható alkotás két remek főszereplővel (Emma Thompson és Tom Hanks). Érdekes megközelítésű adalék itt, és - a korrektség jegyében - reális kritika pedig itt.

Mary Poppins sokakat megihlet. Van, akit torta készítésére ösztönöz. És van, akit öltözködésre. Mary Poppins stílusban. Egy klasszikus. Ez meg iskolás lányos. A kedvencem ez, mert modern és a leginkább vállalható. Ellenben mélyre kell hozzá nyúlnunk a szőnyegtáskánkban található pénztárcánkba.

De a non plus ultrát a végére tartogattam: Mary Poppinsnak van főzőkönyve is. 

Korábban nem tudtuk, hogy főzni is tud. Hisz ott volt Brill néni, a szakácsnő. Viszont most az unokahúga gyerekei kanyarósok lettek és el kell utaznia hozzájuk segíteni. Ráadásul a szobalány belázasodott, a szülők pedig elmennek egy hétre Brightonba pihenni. Mary ott marad a közben öt fősre szaporodott gyereksereggel, de mi az neki, így elvállalja a főzést is. Na innentől a könyv egy Mary Poppinsos környezetbe telepített gasztrobloggá avanzsál és felvonultatja egy hét teljes menüsorát (reggelit, 2-2 fogásos ebédet és vacsorát) részletes (és igen precíz) receptekkel. Szám szerint 73 darab, közte sok sütivel. Van például plafontorta és gyömbércsillag, amelyek  a fenti kis kiragadott szemelvényekre utalnak.

Megfordult a fejemben, hogy szisztematikusan végigfőzöm, mint Julie Julia Child könyvét. De az egyik receptben szereplő bárányvese eltérített ettől a szándékomtól. De lehet, hogy egy menüsort azért összeállítok belőle és a fenti sztájlok valamelyikében feltálalom egyszer egy (vagy több) arra érdemes személynek.

Akit nem talált, vagy nem érintett meg a Mary Poppins jelenség, azért a lányának (unokahúgának) mindenképp mutassa meg. Szerintem szegényebb lesz, aki kimarad belőle.