Tünde hívta fel a figyelmem arra, hogy indirekt módon létrehoztam ezt a kategóriát. Azoknál a filmeknél kerül elő, ahol szerintünk mindenki számára nyilvánvaló, hogy valami nem stimmel, kilóg a lóláb, mégis mindenki úgy csinál, mintha nem venné észre, hanem hurrázza meg éljenzi. Senki nem meri kimondani, hogy meztelen a király.

Most nem az alapvető, nyilvánvaló véleménykülönbségekről beszélek, hisz mi öten is ötfelé gondolkodunk és érzünk, bár az értékrendünk, nagy általánosságban az ízlésünk, a filmekkel kapcsolatos elvárásaink nagyon hasonlóak. Most arról van szó, amikor az egész világ egységesen az egekig magasztal valamit, amit egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni.

És akkor megveszekedetten keresni kezdjük az okát, kutakodunk, utána olvasunk, szeretnénk megérteni, mi is örülni annak, aminek katarzisától mások üveges tekintetű révületbe estek. De általában a csoda elmarad, hiába keressük, nincs ott semmi. És akkor egy bolond százat csinálra gyanakszunk, hogy valaki elindítja a lavinát és a többiek valami tömeghipnózis áldozatává válva szajkózzák a király outfitjének dicséretét, holott a király meztelen. Ez különösen díjátadók környékén bosszantó, amikor ömlenek a díjak ezekre a filmekre. Mi meg csak pislogunk, mint hal a szatyorban (vagy jól felhúzzuk rajta magunkat és napokig köpködünk).

Mondok pár példát. Korábbról eszembe jut a végtelenül unalmas Az angol beteg, vagy az Elveszett jelentés. Vagy a tök súlytalan Szerelmes Shakespeare. A tavalyi Oscar szezonból a röhejes, cseppet sem komolyan vehető Gravitáció (ami azért utólag csak felértékelődött nálam azáltal, hogy megnéztem a még tudománytalanabb és a Gravitációtól látványban messze elmaradó Csillagok közöttet) és a 12 év rabszolgaság, ami természetfilmnek kiváló (klasszikust idéztem), de halálosan unalmas, semmi újat nem mond, erőszakosan akar az érzelmeimre hatni, de ingerküszöb alatt marad és minimum súlytalan, de néhol nevetséges (Fassy) alakításokkal jelölték mindenre, de mindenre.

Ott volt még 2014-ben a Halhatatlan szeretők (TH, igen TH). Aztán az Országúti bosszú, amiben Guy az egyik főszereplő, de maximális elfogultság mellett is csak annyi erényt sikerült felfedeznem az egészben, hogy Rob Pattinson színésszé avanzsált. Ez nekem nagyon fájó pont volt tavaly. A másik a Csillagok között. Lemerevedtünk a döbbenettől kollektíve, amikor megnéztük, és csak néztünk egymásra, hogy na ne már. Iszonyat nagy csalódás volt kedvenc Nolanünktől.

Néha az is felmerül bennem, hogy csak tesztelnek bennünket, hogy meddig hülyíthetnek, hol pattan el a húr. Hogy egy globális emberkísérlet részei vagyunk.

De velem nincs könnyű dolguk, nem vagyok szívbajos és nem szeretek gatyázni. Én bizony gyermeki őszinteségű, spontán, gyerekszájas kisfiú módjára haladéktalanul bekiabálom, ha azt tapasztalom, hogy szerintem a király meztelen.

(A szólás eredete Andersentől származik – A császár új ruhája című meséből- , de például Ránki György is feldolgozta a Pomádé király új ruhája című gyermekoperájában.)