De ez csak mellékesen jutott eszembe. Mert alapvetően Peter Shaffer Amadeus című darabja a téma.
Ennek meg két apropója van. Egyrészt az Oscarra készülve turkáltam a korábbi évek jelöltjei közt, és feltűnt, hogy milyen sokat nem láttam közülük. Többek közt Milos Forman Amadeusát sem.
A másik: tavaly mutatta be a Belvárosi Színház a darabot Keresztes Tamás főszereplésével. És ha eddig nem említettem volna, ahova ő megy, oda megyek én is.
A filmmel kezdtem. Tetszett. Nagyon szép a képi világ, nagyon jó F. Murray Abraham. Ami viszont zavart, hogy Amadeust kicsit túl kreténre vették. Ez sokat ront a drámán számomra, bár lehet, ezzel akarták érzékeltetni, és még kontrasztosabbá tenni az ő és Salieri közti különbséget. Mert minden relatív. Mert csak addig tehetség egy tehetség, amíg nem jön egy még nagyobb. Hány sportolónak is tragédiája ez? Ha nem azzal a vetélytársával születik egy időben, nem lett volna örök második.
Aztán jött a színdarab.
Amadeus itt is idétlen és ugribugri, mint a filmben. Ha ezt el tudjuk fogadni, ezen túl tudunk lépni, tetszeni fog. Mert jó Kulka és jó Keritomi is. Ez a karakter neki nagyon megy, nagyon jól áll. Egy jó értelemben vett pojác.
Ezzel fogott meg úgy 5 éve, amikor a Centrál Színház elővette a Kabarét, amit Bozsik Yvette rendezett, és Keritomi játszotta a konferansziét. Ugyan a darabot Marozsán Erikával próbálták eladni, aki csak ezért a szerepért látogatott haza Ámerikából, és csak ezért szakította meg fantasztikus nemzetközi karrierjét, de őt lemosta a mellékszereplő Keresztes (na hát Csányi Sándorról már nem is beszélve), és ennek híre futótűzként terjedt a színházlátogatók körében. Mert akkor és ott valami rendkívül eredeti és nagyszerű született. Egy velejéig romlott, pofátlan, polgárpukkasztó, tenyérbemászóan pimasz figura (muszáj képeket).
Katarzis volt, amit ez a lányosan entellektüel, törékeny kis figura leművelt (naná, hogy Katonás ő is, naná). Szerelem volt első látásra. Tart azóta is. Láttam már Pinokkióként, Woyzeck-ként, stb. stb. és most itt az Amadeus.
Kihívás lehet a rendezőknek ez a darab azért is, mert három szereplő is zongorázik benne. És azért nem Boci-boci tarkákat. De miután Keritomi bravúrosan muzsikál, ez itt nem jelent problémát (szépen veszi az akadályt Kulka és Kaszás Gergő is).
És az utolsó fél óra, Amadeus leépülése és halála igazán drámai.
De. Nálam a csúcsok csúcsa mégsem a film, vagy ez az előadás. A 2000-es évek elején Szikora János rendezte azt a változatot Szolnokon, amelyet nálam nem sikerült idáig überelnie senkinek. Salierit Darvas Iván, Mozartot pedig Alföldi Róbert játszotta. Klasszikusra és tragikusra volt rendezve. A zenét pedig a korhű ruhába öltözött Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatta.
Na ezt az előadást ugyanúgy nem tudom feledni, mint a Kabarét.
Bocs, Keritomi. De nincs miért aggódnod így sem. Hisz tudod, ahová mész, oda megyek én is.