Alapvetően nem kedvelem a képregényeket. S úgy általában az ebből készült adaptációkat sem. S jön a dramaturgiai fordulat, hogy de… Ok, nem szaladok így előre az időben, vázolom a körítést.

Gyermekkoromban kb. két darab képregénnyel rendelkeztem. Az egyik Nils Holgerson volt, a másik Kalán néni. Egyiket sem kedveltem. Miért? Csak. Fogalmam sincs, nem tudok rá magyarázatot adni. Mostani, hirtelen felindulásból elkövetett háttérmunkám eredményeképp megtudtam, hogy az utóbbi eredetileg egy japán animesorozat, a hölgy különböző kultúrákban az alábbi neveken fut:  Mrs. Pepper Pot (csak nekem van itt furcsa áthallásom?), illetve Szupún obaszan (nem röhög!).

Fenti előzményekből kitűnik, hogy mikor a Marvel elkezdte önteni ránk a különböző adaptációkat, nem voltam az elemi információk birtokában. S rajongóvá sem váltam. Fontosnak tartom azonban megemlíteni, hogy kedvenc filmjeim egyike A holló, tehát nem arról van szó, hogy lehúztam a rolót a műfaj előtt, s az agyamban lévő tűzfalon semmi ilyesmi nem tud áthatolni. Tehát láttam a Hulk-ot (borzasztó), Thor-t (rettenet, darabszámokat már nem is írok, mert nincs különbség). Nem túl régen tudtam le az Iron Man-t (ezt a hype-ot sem értem). S lassan végigvettem az összes szereplőt, hogy elérkezzek a Kapitányhoz. Ami szintén nem indult túl izmosan nálam. Csak arra emlékszem, hogy ültem barátnőmnél a nappaliban, s örültünk, hogy nem a moziban abszolváltuk a darabot.

S most jön az a bizonyos mennykő, ami a dolog természetéből adódóan beüt. S ez egy balhorog lett. Történt ugyanis, hogy megnéztem az Amerika Kapitány - A tél katonája c. filmet, s ez beakadt. De nagyon. Azóta Chris Evans az én szőkém. S e módosult tudatállapot hatására kölcsön kértem és kaptam az amcsikapcsi DVD-t, hogy majd jól megfejtem, mi nem tetszett nekem.

Nos, kevés az esély rá, hogy újraforgatták volna, így abból indulok ki, hogy ugyanazt láttam, mint pár évvel ezelőtt. Lehet, időközben megtanultam alter képsorokat vetíteni a pupillámra, de jelenleg nem értem, mi nem tetszett nekem ebben korábban. Kedves kis mese ez. Van egy vézna gyerek, akiről azt tudjuk, hogy jó. Sőt, JÓ. Néha még az angyalszárnyak is suhognak körülötte. S a jóság a második világháború környékén úgy nyilvánult meg, hogy a nemzetet és a hazát meg kellet védeni. S alapvetően az összes szerencsétlen nyomorultat, elesettet. Az USA férfiideálja azonban nem a kis vakarcs, hanem a szőkehajúkékszeműnagyonmagas pasas (továbbiakban EF, azaz eszményi férfiú). Ezt az ellentmondást feloldandó egy szuper titkos szerrel egy nagyon nagy villámlásokkal járó kísérletben végrehajtották az átalakítást. Hoppá, meg is érkeztünk az első elemi tanmeséig. Hogy bármi lehetsz, ha eléggé akarod és JÓ vagy. Bármi, még az is, ami nem vagy. S van eszmei mondanivaló is: „The serum amplifies everything that is inside, so good becomes great; bad becomes worse. This is why you were chosen. Because the strong man who has known power all his life, may lose respect for that power, but a weak man knows the value of strength, and knows... compassion”

Chris Evans remek választás a szerepre. Nézed ezt az alfahímet, s közben olyan bizonytalanságot látsz a szemében, hogy félelmetes. S a vele készült interjúkból az is kiderült, hogy többször visszautasította a szerepet, mert rettegett attól, hogy megváltozik az élete emiatt, hogy nem élhet többé normálisan.

A filmben közben zajlanak az események, EF nem tud semmit a nőkről, ellenben fél kézzel elintézi a német hadsereget. Elveszíti a legjobb barátját, s a film végén nem nyeri el álmai nőjének kezét, hanem megmenti a világot és az óceánba vezeti a repülőt, hogy majd 70 évvel később frissen és fiatalosan, a jég által konzerválva felébredhessen.

Cuki ez így, ahogy van. Egy olyan szuperhősről beszélünk, aki emberi kvalitásai miatt csatlakozhatott ehhez a klubhoz. Bájosan ódivatú. S látod a fantáziát, a hátteret a karakterekben. Vagy legalábbis látni akarom.

Csak azt mondja meg valaki, hogy az a kék kocka hogy került vissza Thor papájához.