A főváros harmadik hídja, amely közúti átkelőként szolgál.
A Szent Gellért tér és a Fővám tér között vezet át a Dunán, a Kiskörút folytatásaként.
Budapest legrövidebb hídja.

1893-ban a Kereskedelmi Minisztérium nemzetközi pályázatot írt ki a híd tervére. 21 pályamű érkezett be. A nyertes tervet Feketeházy János készítette.

Az építés 1894-ben kezdődött el, az alapokat légnyomásos módszerrel rakták le.  1895 decemberére a pillérek és a hídfők is elkészültek. A híd vasszerkezetét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára szállította. Ennek beépítésére hosszú hónapokra volt szükség. 1896 augusztusára fejezték be, de csak október 4-én adták át Ferencz József jelenlétében, aki állítólag az utolsó szegecset maga verte be. 

Már akkor is ment a marketing.

Sajnos az 1945. január 16-án a visszavonuló német hadsereg – a többi budapesti Duna-híddal együtt – felrobbantotta. A robbanótölteteket a középső hídnyílásban helyezték el, így a híd középső része teljesen megsemmisült.

A Szabadság híd helyreállítása 1946 tavaszán kezdődött el, az újjáépítés terveit Sávoly Pál készítette. A középső hídrészt az 1894-es tervek alapján újra legyártották, majd úszódaruk segítségével csatlakoztatták a megmaradt és megerősített elemekhez. A hídrészeket a parton szerelték össze 50 tonnás elemekké, amelyeket egyben emeltek be a helyükre. 

A hídon helyreállították a villamosvágányokat, a kiskockakő-borítású úttestet, valamint a járdákat. A középső nyílásban az eredeti díszes korlátokat egyszerűbbekkel pótolták. A pályaszerkezet kiegészítése a Dunából kiemelt, különböző minőségű hídroncsanyagokból készült. A hidat 1946. augusztus 20-án nyitották meg a forgalom számára, egyúttal a mai, Szabadság híd nevet adva neki. A felrobbantott budapesti hidak közül elsőként állították helyre, színe azonban szürkére változott, az eredeti zölddel szemben, mivel nem állt rendelkezésre más színű festék. 

Az eredeti zöld színt 1984-ben kapta vissza. Később a 2007-2008-as felújításkor az eredeti díszítésű korlátokat is megkapta végre.