Többször próbáltam megfogalmazni magamnak, milyen zenét szeretek. Csúfos kudarcot vallottam. Addig jutottam, hogy szeretem a hangszereket, s ha zene élőben, valódi hangszerekkel prezentálható, az már jó pont. S ha egy dal több hangszerelést is elbír, az már szinte a Paradicsom.
Kegyeltjeim egyike Bruce Springsteen. A nép egyszerű gyermeke. Nem is akar ennél többnek tűnni. Viszont olyan zenét csinál, hogy berosálsz.
Első stúdióalbuma 1973-ban jelent meg, azóta begyűjtött 20 Grammy-, 2 Golden Globe-díjat és egy Oscart. Még nem sikerült teljes életművét feldolgoznom, de mutatom a kedvenceimet.
A Born in the USA úgy tökéletes, ahogy van. Élő verziója a címlapon lévő videó. Külön felhívnám a figyelmet a fúvós szekcióra a Downbound Train-ben.
Legnagyobb kedvencem a Paradise. A 2002-ben megjelent The Rising album egyik daláról van szó. A korongról favoritjaim még a Nothing Man, az Empty Sky és a Waitin’ on a Sunny Day. Kissé végletes hangulatokról van szó, de ez így jó.
14. stúdióalbumán egyetlen saját szerzeményű dal sem hallható. Valamennyi népdal- illetve műdal feldolgozás. Amit szeretnék nektek megmutatni, az a Mrs. McGrath. Captain, deer, where have you been ☺
A Magic nyitása, a Radio Nowhere engem első hallásra magához szegezett. Azon vettem észre magam, hogy már vagy tízszer rányomtam a replay gombra, s nem terveztem ennek abbahagyását. A címadó dal olyan kis langyos ballada. A Long Walk Home viszont zseniális. Szigorúan szubjektív megítélés alapján.
S az eddig utolsó album, a 2014-ben megjelent (röpke 41 év választja el az elsőtől) High Hopes is úgy, ahogy van, egyben tetszik. Ha mégis szeretnék kiemelni egy dalt, akkor az a The Ghost of Tom Joad. Tetszenek a váltások, a szólók és Tom Morello hangja is remekül passzol.
Én nem is nagyon hallgattam, nem is ismertem, mígnem egyik késő este az M1-en vagy hol ment egy koncertfelvétel vele. Anyukámmal, aki híresen nem tud sokáig fennmaradni, hajnali 1-ig néztük. ÁLLAT.