Ezt a bejegyzést korábban írtam. Nyilvánossá tételének feltételéül -5 kg-ot irányoztam elő magamnak. Motiváció gyanánt és a hitelesség kedvéért is. Nem akartam úgy járni, mint Verebes István, aki több alkalommal, látványos teatralitással vonult be a Heti Hetesbe, mérleggel a hóna alatt, az újraindult fogyókúráját demonstrálva, aztán pár hét múlva lekerült a téma a napirendről, elmaradt a nyilvános méreckedés, a pocakja meg csak nőtt és nőtt.
Nem hiszek sem a guruságokban, sem a csodamódszerekben. Az önfegyelemben és a kitartó, szívós, kemény munka eredményében viszont igen. Tehát az ilyen bekapunk egy drazsét, vagy betekernek nájlonba, aztán holnap reggelre lefogyunk módszerek nálam kiverik. Mert a "ha sokat alszunk, fogyunk" (vagy nem hízunk) állításnak annyi tudományos alapja mindenképp van, hogy amíg alszunk, addig sem eszünk.
Fogytam én már többször, de ami mindig eredményre vezetett, az az együnk kevesebbet, mozogjunk többet, azaz vigyünk be kevesebb kalóriát, mint amennyit felhasználunk elv.
A hedonizmus nem praktikus. Viszont nagyon élvezetes. Ha túl sokat utazunk, nincs időnk dögleni. Ha túl sokat vásárolunk és halmozunk, belefulladunk a sok cuccba és a szerzés/birtoklás örömét átveszi a klausztrofóbikus kiszorítósdi, amikor a rengeteg kacat már elveszi tőlünk a légteret a lakásban. A túlzásba vitt kulináris örömök által pedig, kiszorítjuk magunkat a ruháinkból (azt szoktam mondani, hogy nem a ruháim nem az én méretem, hanem én nem vagyok a méretem). Mi a tanulság? Jöhetne most ilyen lózungosdi, hogy tartsunk mértéket, meg arany középút, meg ne legyünk hedonisták, de ezeket ki tudja betartani?
Törekedjünk rá, persze. De én inkább azt mondom, hogy ne engedjük nagyon elfajulni a dolgokat, ha nagyon elszabadultak a lovak, rántsuk vissza a gyeplőt. Magyarán ne a ruhatárunkat cseréljük nagyobbra, hanem magunkat kisebbre.
Ha épp nem vagy érintett, ne örülj, leszel. Terhesség után, vagy később, amikor a kor előrehaladtával lassul az anyagcseréd, vagy pusztán csak dolgozik a genetika (ha mégsem, örülj nagyon és olvasd a receptes bejegyzéseimet).
A józan paraszti észen túl azért voltak további mankóim. Három módszer vált be nekem az évek folyamán, amelyek segítették a kilók elleni harcomat. Küzdelmesek és némelyikük drága is. De befektetés nélkül nincs haszon, ezt muszáj elfogadni.
Ezt a három módszert fogom ismertetni a szpesöl további részeiben.