Szilvalekvár befőzés
azaz vége a nyárnak
Vége a nyárnak, ez nemcsak abból látszik, hogy rövidülnek a nappalok, hanem abból is, hogy itt a szilvalekvár ideje.
Idén elhatároztam, hogy én is készítek. Így aztán szombaton kora reggel kimentem a piacra és vettem 5 kg besztercei szilvát. Teljesen véletlenül vettem ezt, de azóta olvastam valahol, hogy levár készítéshez ez a legjobb fajta.
Szombaton délután annyi tennivalóm volt, hogy a szilvákat megmostam kimagoztam és lecukroztam.
Majd másnap feltettem főzőlapomra. Itt áljunk meg egy szóra. Kétféle iskola van, az egyik szerint gázon, szabadtűzön vagy elektromos főzőlapon főzzük, időnként megkevergetve. A másik szerint sütőben megsütjük a szilvákat és utána csinálunk belőle lekvárt.
Szóval én 5 órán keresztül kis lángon főztem, amíg kb a felére nem esett össze és jól besűrűsödött.
Ezután sterilzált üvegekbe töltöttem, amiket celofánnal is lezártam, nemcsak a kupakjukkal. A főzés végén Nátrium-benzoátot adtam hozzá, ez valószínűleg elhagyható.
Ez lett a végeredmény. Találtam még hasznos cikkeket itt és itt.