Harmadik éve februári rituálénkká vált a Hajni által biztosított, szakszervezeti kuponokkal diszkontált lubickolás az Irgalmasok török fürdőjében (Hajni korábbi szpesölje az intézményről itt).
Juci most járt itt először, így elszontyolodva konstatálta, hogy az „úszó” megnevezés barokkos túlzás arra a 10 méteres kis medencécskére, amiben becsavarodik az ember a forgolódástól, ha le akar tolni egy 100 méteres távot sportosan.
Ez a hely ugyanis sportolásra teljesen alkalmatlan, csajos áztatásra és dagonyázásra viszont meseország. Jó állapotú, igényesen felújított létesítmény. Trécselésre csak korlátozottan alkalmas, mert a sarokmedencék helyiségeiben olyan az akusztika, hogy simán tudsz fennhangon bizalmas beszélgetést folytatni, ugyanis aki nincs közvetlenül veled szemben, nem tud olvasni a szádról, az nem ért semmit, csak a fülsiketítő kakofóniát hallja (Veli beji ekhó).
A három órás ott tartózkodás végére mindenki kellőképpen farkaséhes lesz (a pihenéstől pedig hulla fáradt). Így a következő programpont mindig valamely óbudai étterem meglátogatása. Két éve a Pastramiba ültünk be és nagyon bírtuk. Tavaly a Tommy di Napoli került sorra, bár ne került volna. Elképedtünk attól, hogy mennyire csapnivaló (lassú a kiszolgálás, vacak a kaja).
Idén a Kerék Vendéglőre esett a választás. Régi vágású, hagyományos konyhát visznek. Olyan békebeli, kockás abroszos hely, ahol megállt az idő, Viki emlékeiben ugyanilyenként él gyerekkora óta. Jól főznek, kiváló az ár-érték arány, az adagok óriásiak, Juci kivételével mindenki doggy bag-gel távozott.
Ebéd után általában a Don Bosco cukrászdában szoktunk kikötni, kivéve most. Kis ünnepségre készültünk, így Viki erejét megfeszítve, idejét nem sajnálva szisztematikusan végigródsózta péntek este az összes Sugar! shopot (de kivétel nélkül ám, függetlenül attól, hogy a helyet már felszámolták, illetve egy órával korábban bezárt), hogy ízelítőt hozzon nekünk a legújabb, űrös kollekciójukból (amit aztán szombat kora reggel – Viki idő szerint hajnalban- beadott az étterembe).
Biztos vagyok benne, hogy az arcunkat meglátva, feledte minden erőfeszítését és azt érezte: megérte.
Mert a szánkat eltátottuk, szemünk elkerekedett, aztán üdvrivalgásban törtünk ki, miután kihozták az asztalunkhoz a cuki dizájnsütiket.
Mindenki kapott egy gyertyát és egy közös, rituális elfújással, egy füst alatt megünnepeltük mindannyiunk születésnapját.
A sütikéket felaprítottuk és szépen elosztottuk. Így falatonként még inkább érvényesültek a különleges ízek. Legtöbb hívet talán a sárga, habpamacsos félgombóc, az Androméda szerezte, ami az ananász, a lime, a kókusz zamatával igazi aromarobbanást idézett elő az ízlelőbimbóinkon. De a többi is igazán finom volt.
Végül asztalt bontottunk és szépen elindultunk hazafelé, kipihenni a pihenés fáradalmait. És persze JÚK. Jövőre Újra Kezdjük.