A keleti kultúrák (ezen belül is elsősorban Japán) iránti rajongásom mindenki számára nyilvánvaló.

Ezért is ugrott rá Hajni a lehetőségre, amikor a Bourbon konyha japán főzőestet hirdetett. Ami által tágulhat az ország gasztrokultúrájával kapcsolatos látókörünk, mert nem makikról meg nigirikről szól, hanem mindenféle egyéb fogásokról.

Egy nálunk élő, helyes japán hölgy, Tomomi vezetett be minket a rejtelmekbe.

Munkamegosztásunk a következő volt: Hajni a séf, én pedig ... a balkeze. Na meg a marketingesünk, a fotósunk, továbbá én vettem magamra a japán-magyar barátság ápolásának édes terhét is.

Két óra alatt főztünk végig egy komplett menüsort: miso levest, spenót gomaét (blansírozott spenót pirított szezámmaggal és szójás szósszal), csirke nanbant édes és tartárszósszal (olajban sütött, párizsi bundás falatkák), diós mochit (ragacsos rizslisztből és vízből főzött nyúlós gezemice dióval), továbbá elsajátítottuk az igazi japán rizs készítésének fortélyait ... sparos rizottó rizsből. Rengeteg újfajta alapanyaggal találkoztunk (a szója feldolgozásának megannyi módozatával persze) és bődületes mennyiségű szennyes edényt termeltünk (ejjj de szép tud lenni, ha még a mosogatógépbe sem nekünk kell bepakolni).

Remekül szórakoztunk, teljesen kizökkentünk az őrült, pörgős nap gyötrelmeiből. Végül jót falatoztunk és elhatároztuk, hogy a főételt egyszer otthon is elkészítjük. Bár azt is megtanultuk, hogy japánéknál nincs ilyen kategória, mert mindent esznek mindennel. Na jó, a desszertet azét csak utólag.