A dinnyét ritkán szoktuk feldolgozni. Jól behűtjük, aztán mosolygós szeleteket vágunk belőle, majd maszatos arccal végigrágjuk a fehérig, miközben messzire köpködjük a magokat, megborzongunk, ha véletlenül mégis recsegve ráharapunk egyre, aztán egy napig járunk tőle a wc-re, amíg kipisiljük (mennyire szemléletes már a watermelon név?).
Esetleg salátába,
koktélba kockázzuk vagy golyócskázzuk,
vagy sütiket mintázunk róla,
amik csak külsejükben hasonlítanak, mert dinnyét többnyire nem tartalmaznak.
Emlékszem, egyszer réges-rég Gianninál, a Pomo D'Oroban ittam isteni dinnyelevet, amit megpróbáltam otthon reprodukálni, de sajnos nem lett olyan.
Szóval a dinnye eléggé mostohagyerek a konyhában, különösen a cukrászatban, ezért is csaptam le errea cikkre, amikor megláttam.
Elsőként elkészítettem a dinnyelekvárt.
Ne ilyen kenyérre kenhető konzisztenciát képzeljetek el, sokkal inkább hasonlít egy sűrű szószra, amit kínálhatunk például sajt- vagy túrótorta, illetve fagyik mellé, öntet gyanánt (én citromos-lime-os-dinnyelekváros kombót készítettem).
Következett a sorbet (de nevezhetjük akár jégkásának vagy granitának is), amit nagyon egyszerű elkészíteni és igazán hűsítő, üdítő étel vagy ital ebben a forróságban, attól függően, hogy mennyire hagyjuk megolvadni.
A dinnyés süti ötletének hallatán többen homlokot ráncoltak előzetesen, de aztán meglepődve tapasztalták, mennyire frissítő és guszta lett a végeredmény. Grillezés záróakkordjának például kiválóan megfelelt, mert kellemesen könnyű.
Aki pedig a dinnye mutatós tálalásának hogyanjára kíváncsi, íme: