azaz a "Hogyhogy nem jártam itt már korábban?" szpesöl
Imádok utazni. De szeretném azonnal leszögezni, hogy ez egyáltalán nem jelent országhatáron túli kizárólagosságot. Nagyon nem. Mert ugyanolyan fontosnak tartom kis hazánk nevezetességeinek, látnivalóinak megismerését is, mint a nagyvilágét. Ezért is volt hiánypótló ennek az objektumnak a megtekintése itt, a szomszédban.
És valószínű ezért is nem került rá sor korábban. Mert közel van, amivel úgy vagyunk, hogy ááá, oda bármikor eljuthatunk könnyedén, így bekerül a maaajd egyszer kategóriába.
Igazából most is csak kísérőprogramnak szántuk, mert azt valahogy éreztük, hogy Shiota kiállítása bármilyen jópofa is, nem visz el a hátán egy Szentendrére történő kibumlizást.
A Skanzennel alapozva viszont remekül működött a dolog, még úgy is, hogy az arra szánt 4 óra kevésnek bizonyult. Mert van mit nézni bőven az 1967-ben alapított, 46 hektáros területen. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban található több száz épület többsége eredeti, a házakat elemeikre szedték, majd átköltöztetve újra felépítették (nekem erről azonnal Abu Simbel ugrott be) és a helyi szokásoknak megfelelően rendezték be.
A kiállítás egyre bővül és helyet kapnak benne például olyan modern megoldások is, mint a Csodacsűr brutális méretű tárgyainak ajtaja mögött rejtőző, interaktív módon ismeretterjesztő meglepetések.
Vannak persze állatok is, szürkemarha, különféle malackák kunkori farkincával, szabadon legelésző juhok és sok egyéb más is.
Mi az, ami nem tetszett? Kevés a kiszolgáló funkció, azok is egy helyre vannak koncentrálva, ezért ha enni-inni szeretne az ember, rengeteget kell érte caplatni.
Elég szegényes a kézműves workshopok, termékek választéka is. Több helyen előfordul, hogy filmet vetítenek (esetleg recepteket osztogatnak) különféle ételek elkészítéséről, de például megkóstolni, megvásárolni nem lehet őket.
Na de mindezen apró fanyalgások ellenére tuti, hogy visszatérünk, hisz maradt még mit megnézni doszt. De most lépjünk tovább a tulajdonképpeni apropóra.
Chiharu Shiota (a kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja) csak nekünk, csak itt, csak most készített Emlékeső című installációjához több száz kilométer piros fonalat (ami az emberi viszonyrendszereket szimbolizálja a vérerek által) és 22 ezer kulcsot használt fel, amit korábbi felhívására lelkes honfitársaink hordtak össze az országszerte (több, mint 100 helyen) felállított gyűjtőpontokra.
Az installáció lenyűgöző. Ahogy belép az ember a piros "pókhálóval" beszőtt térbe, az elé táruló kép vizuális sokként robban az agyába. Lehet mögé mindenféle filozófiát pakolni, de erre semmi szükség, mert önmagát eladja a látvány, amire ösztönös és azonnali wow a reakció.
Az egész kiállítás nagyon ízléses, kezdve az ismertetővel, folytatva a két helyszínt (a tárlat a Szentendrei Képtárban kezdődik a rajzaival, majd az utca túloldalán található Kmetty Múzeumban folytatódik az installációval) összekötő, egyúttal iránymutatásul is szolgáló macskakövekkel, búcsúzva a pici, de színvonalas holmikkal felszerelt múzeumi shoppal.
Azt, hogy mennyi anyag és meló van ebben az egészben, a következő filmecske szemlélteti.
Ha valakit sikeresen felcsigáztam, menjen Szentendrére. A Skanzen október 31-ig, a Shiota kiállítás pedig október 16-ig látogatható.