A Sütimester sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mintsem azt egy sconnal és egy angyaltortával letudhattam volna, további tradicionálisan angol és technikailag izgalmas édességek állnak sorban a restancia listámon kipróbálásra várva. A Battenberg tortával most eggyel csökkent a számuk.
Ez a sütemény tulajdonképpen mindkét kategóriát lefedi (először Viktória királynő unokahúgának, Victoria de Hessee-Darmstadtnak az esküvőjén szolgálták fel 1884-ben, amikor férjhez ment Louis de Battenberghez) és annak ellenére, hogy csupa szimpla összetevőből áll, elkészítése igényel némi kézügyességet. Ezért is ódzkodtam tőle és tologattam idáig, vártam a megfelelő motivációt, ami kellően erős ahhoz, hogy kilendítsen ebből a távolságtartásból és végre neki tudjam durálni magam.
Az ihlet kedvenc unokahugi 21. szülinapjával érkezett meg. Tudom, hogy az évszakhoz inkább valami jégcsapos-hópihés dekoráció passzolna, de egy fiatal lány szülinapjára mégis inkább a romantikus, tavaszias virágokat éreztem helyénvalónak.
A receptet itt találtam. Miután nem működnek az oldalon lévő hivatkozások, leírom az egészet újra, kiegészítve a saját tapasztalataimmal.
Maga a tészta annyira finom, hogy szerintem egyszer ki fogom próbálni nagyobb tepsiben, a lapokat vékonyabbra sütve, szeletben, felváltva egymásra rétegezve és krémmel megtöltve is.
Hozzávalók:
20 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 csomag (10 g) vaníliás cukor
3 db tojás
20 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
piros ételfesték
5-8 dkg baracklekvár
250 g fondant vagy marcipán
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, a tepsit (nálam 20x30-as) béleljük ki sütőpapírral és egy hajtogatott alufólia lappal válasszuk ketté hosszában.
A puha vajat keverjük el a cukorral, adjuk hozzá a tojásokat és keverjük habosra. Ezután adjuk hozzá a sütőporral elegyített lisztet.
A tésztát felezzük meg és az egyik felét színezzük rózsaszínre az ételfestékkel.
Simítsuk a tésztákat a tepsi két felébe, majd 15-20 perc alatt süssük meg (tűpróba).
A kihűlt lapokból vágjunk 2-2 darab négyzet alapú hasábot (a négyzet oldalainak meghatározásakor értelemszerűen a tészta magasságából kell kiindulnunk, nálam 3x3 cm-esek lettek).
Ragasszuk össze őket pepitában a baracklekvárral, végül kenjük körbe az egész építményt kívülről is.
Folpack között (nekem szilikonos a nyújtófám, így elég volt csak a massza alá tenni fóliát) nyújtsuk ki a fondantot/marcipánt a szükséges méretűre és borítsuk be vele a süteményt.
Fogyasztás előtt néhány órára tegyük hűtőbe.