Nem vagyok spontán típus, folyton rövid, közép és hosszú távú terveket kovácsolok vagy vizsgálok felül. Pontosan tudom, hogy mit szeretnék elvégezni ma a munkahelyemen, majd otthon a háztartásomban, milyen ruhát mivel fogok viselni a hét hátralévő napjain, melyik nap mit fogok enni a jövő héten, mit akarok főzni jövő karácsonykor és melyik évben hová szeretnék elutazni az elkövetkező 5 évben. Aztán a sors néha megtréfál.
Körülbelül 3 éve határoztam el, hogy 2017 Japán éve lesz. Kiválasztottam a legjobb ár/érték arányú utat, spóroltam és vártam. Aztán növekedni kezdett az ára évről évre, amitől először csak a fejem csóváltam, de amikor az emelkedés mértéke elérte a 30%-ot, átlépte az általam felállított lélektani határt és annak ellenére, hogy ki tudnám fizetni az egy autó árának megfelelő összeget, nem vagyok hajlandó. Amikor ezt a döntést meg kellett hoznom, akkor tettem azt a spontán kijelentést, hogy ennyi pénzből két másik -szintén nem szerény- országba, például Norvégiába és Portugáliába el tudok jutni.
Így Japánt eltettem az olimpia utánra, közben Norvégia meg valahogy gyökeret eresztett a fejemben. Mert ugyan napelemmel működöm, így a mediterráneumhoz vonzódom, de végül is belepasszol az irányú törekvésembe, hogy lezárjam megkezdett régiók megismerését.
Hazudnék, ha azt mondanám, szívem csücske Skandinávia. Az ott tapasztalt letisztult, funkcionalista ridegség, a repülővel 100 km/órás szélben való leszállás, a májusi hó, a kopár tájak, a melegházakban ugyan megtermő, de színtelen és ízetlen zöldségek és gyümölcsök mind nélkülözik azt a szín- és ízgazdagságot, bujaságot és életörömöt, amit annyira imádok a déli országokban.
Persze az sem igaz, hogy egyáltalán nem találkoztam szépségekkel és egyáltalán nem értek pozitív élmények.
Viszont ahogy válogattam a képeket, meglehetősen rossz érzéssel gondoltam vissza az augusztusi nagykabátos, bőrig ázós városnézésekre, vagy arra, amikor annyira fújt a szél Izlandon, hogy alig tudtuk nyitva tartani a szemünket, illetve nem kaptunk tőle levegőt, mert még azt is elfújta előlünk. Magukért beszélnek azok a képek is, amelyeken nem hogy sapka, de azon még kapucni is van rajtam, pedig sosem viselek semmit a fejemen, és horrotisztikus élmény volt ilyen körülmények közt fürdőzni a Kék Lagúnában, mert ahogy víz érte az arcunkat, azonnal fájdalmasan kicserzette bőrünket az orkán erejű szél.
Na de azért mégiscsak jártam a sarkkörön, paroláztam Joulupukkival a házikójában, ültem husky és rénszarvas szánon, elkészítettem életem egyik legművészibb elrontott fotóját azáltal, hogy befagyott a fényképezőgépem a nagy hidegben és lassabban exponált, láttam, hol adják át a Nobel-díjakat, átmentem az Öresund hídon tenger felett és alatt, megnézhettem a kis hableányt kivetítőn, miközben Sanghajban kirándult, jártam Hamlet várában, álltam az előző évben fél Európa légiközlekedését megbénító Eyjafjallajökull vulkán (mosolyogva mutatom a képen az ujjammal, hogy ő az), továbbá gejzír, vízesés, gleccser mellett-alatt-fölött.
Na jó, talán mégse lesz ez annyira borzasztó. Üsse kavics, Norvégiát még bevállalom.
Lappföld
Svédország
Dánia
Izland
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
)