Szeretek küzdeni...amikor szeretek küzdeni. Van néhány élethelyzet (sajnos nem sok, és nem feltétlen életbe vágóan fontos dolgokkal összefüggésben kapcsol be nálam ez a funkció), ami elképesztő küzdeni akarást és versenyszellemet indít be nálam.

Ezek egyike a kedvenc színházaimba való jegyvásárlás premier után nem sokkal (illetve a Katonában bármelyik darabra bármikorra, máshol pedig főleg azokra, amelyekben Alföldi valamilyen minőségében érintett). Ülök a gépem előtt a megadott időpont 00. percében, háromszázadikként a jegyre sorakozók között, várom türelemmel, hogy leketyegjen a számláló, és igen, megszerzem! Mert kit érdekel már hónapokkal később, amikor a hype lecsengett, az eredeti szereposztás meg már szép lassan a B vonalra cserélődött?

Stratégiai fontossággal bír az utazásaimnál is, hogy ott legyek a spiccen, ezért december eleje mindig felfokozott izgalmat jelent számomra, mert akkor fogadja kedvenc irodám következő évi útjaira az előjelentkezéseket. Igen, előjelentkezést és nem jelentkezést. Mert hiába van (lesz) több mint 500 útjuk (és gyakran pótcsoportokat is indítanak az ügyfelek nyomására), nehézséget jelent azokra bekerülni, akkora rájuk az érdeklődés már ebben a stádiumban is, amikor még a konkrét időpontok sincsenek meghirdetve.

Na innen szép nyerni, úgyhogy felkattintom a versenyló üzemmódot, csak a célra összpontosítva küzdöm magam előre, többnyire sikerrel.

Sokan kérdezik tőlem, miért szeretek szervezett utakra járni. Az én egész életem -beleértve a munkámat is- tervezésről, szervezésről, koordinálásról szól. Épp ezért szükségem van évente 2-3 olyan hétre, amikor lemegyek zombi üzemmódba, lekattintom az agyam, és én csinálom azt, amit mások mondanak. Megyek, ahova visznek, eszem, amit a számba tesznek. Vannak persze alapelvárásaim. Csak olyan helyen alszom, ami szilárd építmény, ahol vannak rendes ágyak, nem eszem konzervet. Olyan helyre nem megyek, amelynek komfortja nem éri el az otthoni körülményeimet, mert akkor inkább otthon maradok. Nekem az sem nyaralás, ha máshol vezetem a háztartást, nem otthon. Ha közértbe kell járni bevásárolni, ha főzni kell. Rólam a nyaralásom alatt gondoskodjanak, kényeztessenek.

A városlátogatás az egyedüli olyan utazási forma, amelynél értelmét látom az önállósodásnak. De én ilyenre ritkán megyek, mert a körutakat szeretem. Ezeknél viszont már kifejezett előny, ha olyan vezet, aki ismeri a helyi viszonyokat, nem kell időt tölteni a parkolók és a nevezetességek keresgélésével. Csoportosan sokszor könnyebb bejutni is ezekbe, nem kell végigállni a kígyózó sorokat, mint egyénileg. És akkor még nem említettem egy nagyon fontos tényezőt: az árakat, mert csoportosan szinte minden olcsóbb. Tavalyi utunkon mesélte az idegenvezetőnk, hogy egyik "elvetemült" korábbi utasa tételesen végigment és kiszámolta, mennyibe került volna neki egyénileg ezt az utat abszolválni. Arra jutott, hogy duplájába. Lássuk be, azért ez nagyon nem mindegy, különösen egy olyan drága ország esetében, mint Norvégia.

És ha már szóba került az idegenvezető: ha felkészült, olyan plusz információkat tud hozzátenni az élményhez, amihez az ember maga csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudna hozzájutni. Mondom ezt olyan szintű norvég felkészültséggel, hogy az utastársaink azt hitték, skandinavisztikus vagyok.

Aztán szokott még olyasmi is felmerülni, hogy a szervezett utakon nem oda megyek, ahová én akarok. De igen. Hisz szabadságomban áll az olyan út kiválasztása, ami lefedi az elképzeléseimet.

Ráadásul ez a leghatékonyabb módja az utazásnak, így lehet a legrövidebb idő alatt a legtöbb dolgot megtekinteni. Én bírom fizikailag és agyilag is ezt a tömény információdömpinget.

Nem zavarnak az utastársak sem, egy hetet bárkivel kibírok. A nagyon hülyéken lehet jókat csócsálódni és röhögni, de szereztünk kellemes ismeretségeket, sőt olyan barátokat is, akikkel később összejártunk, és volt, hogy együtt is utaztunk újra.

Persze ügyesen kell utazási irodát és utat választani. Kerültem már én is necces helyzetekbe, de igazán meredekbe szerencsére még soha. Pedig jártam már itt-ott és utaim zöme társas volt.

Számomra nagyon fontos a meglátogatni tervezett országgal való előzetes ismerkedés is. Ennek legjobb eszközei mai napig az útikönyvek, hisz koncentráltan vannak bennük összegyűjtve olyan ismeretek (történelem, kultúra, gasztronómia, utazási, klimatikus tudnivalók, stb.), amik esetleg eszébe sem jutnának az embernek, ha maga akarná összeszedni az összes szükséges információt (ha naprakész dologról van szó, azt természetesen neten is ellenőrzöm). Nem szükséges persze mindez akkor, ha valaki "hello tourist on the right side, hello tourist on the left side" módon utazik és beéri azzal, hogy megnézi a kötelező látnivalókat, de ez nem én vagyok.

Minden idők legjobb útikönyv sorozatának a Panorámát tartom.

Náluk került leginkább egyensúlyba a háttér és a látvány. Olyan térképeik vannak, amikkel a történelmi városrészek a mai napig bátran bejárhatók, mert az épületek stilizált rajzai segítségével képtelenség hibázni. Sajnos leálltak a kiadással, így bár mai napig érdemes őket könyvtárban, antikváriumban levadászni, nyilván neten utána kell nézni a frissítést igénylő információknak.

A futó sorozatok közül nagyon színvonalas a Nyitott szemmel, bár térképeik kevésbé felhasználóbarátok, mint a Panorámáé voltak.

Ezt némileg orvosolhatjuk, ha tudunk mellé választani egy Útitársat is, mert nagyon szépek a fotóik, és az ajánlott sétaútvonalak rajzolt térképeivel segítik a tájékozódást. A többi funkciójuk eléggé minimalista, különösen, ha túlvállalják magukat, mint az országok bemutatása esetén.

A városokról szóló kötetek viszonylag használhatóak, erényük, hogy egyes látnivalóknál rajzokon kiemelik, hol helyezkedik el konkrétan az a részlet, amire érdemes figyelni, ami miatt annyira híres az adott nevezetesség.

Van nekik Budapestről szóló könyvük is, amit más sorozatoknál még nem láttam, és amit külön üdvözlök, hisz nagyon fontosnak tartom, hogy saját városunk kincseit ugyanúgy tudjuk észrevenni és értékelni, mint ahogy rácsodálkozunk a külföldi csodákra.

Aztán persze ezen könyvek által pályára állítva már tudok a neten célirányosan keresgélni tovább, mélyíteni az ismereteimet. Különösen szeretem azokat a blogokat és vlogokat, amelyeket kinn élő honfitársaink vezetnek az általuk tapasztaltakról.

És igen, lesz útibe az idei utazásomról is. Hogy előzetes ismertetőkkel is előrukkolok-e, nem tudom. Egyelőre még keresem a fogást a mostani „kutatási területemen”, és az is igaz, hogy nehezen szakadok el Norvégiától.

Így amíg fel nem tudok mutatni valami konkrétumot, be kell érjétek az Emil Rulez dallal, íme: