Régen elképzelhetetlen volt, hogy letegyek könyvet, mielőbb végigolvastam volna, de mostanában egyre gyakrabban teszem. Régen úgy olvastam a könyveket, ahogy következtek egymás után a polcon. Most már válogatok a könyvesboltban, válogatok online, és ha olvasás közben harmadszor-negyedszer vesztem el a türelmem, akkor vége. Letettem. Abbahagytam.

Na nincs ilyen könyv nagyon sok, de több, mint fiatalabb koromban, az biztos. Amik most eszembe jutnak, és emlékezetesek: Amerikai Istenek (jó, ezt nem adtam fel teljesen, csak felfüggesztettem az olvasását, egyszer 2005-ben, majd újrakezdem 2012-ben és kb ugyanaddig jutottam, mint először, azóta a státusza pending... pedig Neil Gaiman egyébként nagyon tud, ha akar, na majd erről külön szpesölben), 1Q84 (óriási a netes hype körülötte, van még esélye, hogy újrakezdem), A SZÜRKE (az a Júlia szpesöl edisön, amit kaptam tőletek, gazdag férjek luxus házak kiadás, öt történet is volt benne!!! körülbelül háromszázszor jobb, nem viccelek), és most ez. Ez a háromkötetes varázslós... izé. New York Times Bestseller.

Nem fogok erről az elolvasott 280 oldalról átfogó kritikát írni, csak ki szeretném ide önteni a lelkem minden bánatát emiatt a könyv miatt. Ami a borítószöveg alapján hatalmas siker, és George R R Martin meg John Green is méltatta, és "a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit" (jézusom). És én valami kritikának bedőltem, és megvettem.

Spoileres leszek, mint mindig, mert anélkül nem megy. De ne feledjétek, csak az első kötet 60%-ig jutottam.

A sztori, az egy Harry Potter  (HP) koppintás. Lehetne finomabban fogalmazni, az első 50 oldal után lehet, hogy finomabban akartam volna fogalmazni, de így már nem fogok. A főszereplő Quentin nevű srác legalább olyan szimpatikus és sokrétű egyéniség, mint Harry (tehát tökre semmilyen, Harry legalább "The Boy Who Lived", és aki megmenti a világot), viszont még a cukiságfaktora is hiányzik, mert 17 éves a történet elején. Itt a Hogwarts nem általános iskola, hanem egy főiskola, amire az ember fialánya úgy felvételizik, hogy nem tudja, mit csinál. Aztán egyszercsak elkezd varázsolni. A mágia, varázslás technikáját, a tantárgyakat másként fogja meg és írja le a könyv, mint amihez a HP-ben hozzászoktunk, ezért volt eleinte érdekes, ezért próbáltam kitartani. Gondoltam, ez - minden hasonlóság ellenére - majd hátha más lesz. Más is, na de minek.

A HP az egy felépített, átgondolt, strukrutált univerzum, amiben mindennek megvan a maga helye, a történet előre kitalált, halad valahonnan valahová. A Varázslók néha elkap egy történetszálat, ami mintha valahonnan valahová menne, aztán elhagyja, és melléhány valami teljesen mást, aztán azt is elhagyja, aztán sokkal később kapkodva megpróbálja folytatni a sok elhanyagolt történetszál valamelyikét, de az erőlködés érezhető. Ezen kívül nem tud egy kis mellékes történetet sem elmondani úgy, hogy ne kavarodna bele saját maga is, és ne rakna bele három felesleges csavart, amitől még kínosabb lesz az egész. Az anekdotának eccerűnek, érthetőnek kell lennie, tanulsággal. Basszus. Nem véletlen, hogy ez így alakult ki. Az nem anekdota, ha céltalanul fossuk a szót valamiről, amit utána 2 perccel elfeljetek, mert semmi kulcsszó nincs, ami megragadna. Ha valaki egyszer mégis kedvet kapna, hogy elolvassa, hasonlítsa össze "Emily Greenstreet" történetét például egy HP anekdotával (amit a történeten belül mesél egy szereplő). Aztán jöjjön, beszélgessünk róla. 

Ebben a történetben a mágusiskolán elég gyorsan túllendülünk, az öt évet úgy zavarjuk le, hogy azzal érezhetően az író sem akart nagyon sokat foglalkozni. Kivéve néhány részletet, amikből süt az ötletlopás ezer kilométerről. Főként HP, helyenként Hollókirály - tudjátok, Jonathan Strange & Mr. Norrell, addig ismételgetem míg valaki el nem olvassa - (ezt lehet hogy csak belehallucináltam) ötletbörze az egész, cikkcakkban összehányva.

Zárójelben az ötletlopásról: semmi baj azzal, ha az ember elvesz ötleteket a régiektől, és átalakítja, és működővé teszi. Lásd Sherlock. Sandman. Bármilyen bibliai téma... bármikor. A fan-fiction, ha úgy vesszük, ősidők óta működő műfaj. De nem így.

Nem sulykolnám ezt a HP összehasonlítást, ha maga a könyv nem tenné folyamatosan egyértelművé a párhuzamokat, olyannyira, hogy a Harry Potter, ha jól emlékszem, név szerint is hivatkozott mű benne, van varázslóiskola, amit bűbáj véd hogy senki ne lássa, és van egy veltersz nevű játék ami egy élőszereplős sakk, és itt is vannak csoportok (nem házak), na hadd ne folytassam. 

A történet megpróbál emellett nagyon, nagyon eredeti lenni, és csak úgy, lazán behivatkozni ezeket a nagy klasszikusokat, mintha megadná nekik a tiszteletet, amúgy pedig semmi köze nem lenne hozzá, a hasonlóság csak kikacsintás lenne a geek közönségnek. Lehetne ez, ha meg lenne csinálva rendesen.

Itt a szereplők fiatal felnőttek már a történet kezdetén is, ennek megfelelő problémákkal, úgyhogy van benne szex is, mindenféle szexuális irányultsággal, nagyon lapos és szemérmes leírásokkal. Ezen kívül más, felnőttes problémára nem emlékszem. Azon kívül, hogy a varázslás nehéz, és sokat kell tanulni, mindent felületesen kezel a könyv. Családot, barátságot, emberi kapcsolatokat, mindent.

Ami úgy igazán kiverte a biztosítékot nálam, az a következő. Quentin, a főszereplő folyamatosan hivatkozza az egyik kedvenc gyerekkönyvét, ami több kötetes, és amiben gyerekek jutnak el egy másik világba mindenféle csodálatos tárgyak segítségével. Ezt a világot Fillorynak hívják, és ha nem lenne egyértelmű első olvasás után, akkor majd egyértelmű lesz másodszorra, hogy ez Narnia. Tehát még a fikció fickióját is lopta, nem érdekes. A 280. oldalon azért gurult el a pöttyös, mert

SPOILER!!!

egyszercsak a szereplők megtalálják a bejáratot Filloryba. Hagyjuk, hogy a történetbe sehogy sem illik, mert éppen egy egzisztenciális válság-megcsalás-rajtakapás-óriásveszekedés KÖZEPÉBE sikerül ezt a csodás fordulatot beleilleszteni (szinte két pofon közé), de hogy... hogy képzeli? A HP történet ellaposodott, mert kijárták az iskolát, nem tudnak mit kezdeni magukkal, meg egyébként is ott egy rakás elhanyagolt történetszál, akkor hát keverjük bele a Narnia krónikáit is. Nagyon gáz.

Voltak már előjelei, hogy a könyvből nemsoká elegem lesz. A sok elhanyagolt történet nagyon zavart az elejétől, különösen a Fenevadas rész, ami egyébként a legjobban van megírva az egészből. Iszonyatosan félelmetes dolog történik, tényleg izgalmas, feszültséggel teli, aztán fogja, két mondatos - béna - magyarázattal lerázza az egészet, és megy tovább. A HP-s párhuzam: mikor Voldemort megjelenik a Trimágus Kupán, vagy mi annak a magyar elnevezése, a labirintusban. Annak volt súlya. Ennek itt nincs, mert elveszik. Iszonyatosan bosszantó. Végre történik valami igazán komoly dolog, és mindenki tojik rá. Jézusom.

A tanult kollégák Goodreadsen adtak még néhány tippet, hol támadjam a könyvet: egyikük Quentin karakterének megy neki, aki a nyávogó, teszetosza, unszimpatikus, gizda nerd megtestesülése. Quentin olyan, mint Bella a Twilightban, vagy Ana a Szürkében. Azt írják róla, hogy intelligens, meg olvasott, meg ilyen, meg olyan, de amint mond vagy tesz valamit, épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. A legdurvább a főszereplő lány, Alice (Hermione), aki a legjobb tanuló és már akkor mindent tud, mikor még fel sem vették, és magának való, okos, stb. Aztán megszólal, jaj. Különösen, miután összegabalyodik Quentinnel, akkor nagyon jaj jaj jaj. 

Másikuk azt írja, Lev Grossmann (ő írta ezt a csodát) mintha arra esküdött volna fel, hogy a fantasy irodalom klasszikusait (HP, Narnia) fogja és lerántja a fertőbe. Ja hát, kicsit talán túloz, de alapvetően ez történik, igen. Amúgy ez lehetne jó is (ld. Neil Gaiman: Hó, üveg, alma)! De nem az.

A harmadik azt írja, olyan, mintha a HP, Narnia, Gyűrűk ura paródiája lenne, csak nem vicces. Ez nekem is eszembe jutott. 

Valószínűleg mindent felül tudna írni, ha jól lenne megírva. Stephen King legbénább történeteit is megmenti a stílus. Ezt nem menti meg semmi. Tulajdonképpen nem nagyon rossz, nem egy E L James vagy Stephanie Meyer, de nem is jó, nem egyéni.

A szereplők nem érdekeltek, a főszereplők tök érdektelenek és semmilyenek, a többiek meg vagy sablonosak, vagy jól lennének ugyan megírva, de az írót nem érdeklik. A történet szanaszéjjel esik, mert mások történeteiből van összefércelve, de Lev Grossmannak nincs türelme hozzá, hogy bármelyiket rendesen átdolgozza, vagy kibontsa. A stílusa meg nem elég jó. Aztán a szereplők átmentek Hogwartsból Narniába, és ott veszekedtek tovább azon, hogy ki kivel feküdt le, és rájöttem, hogy minden percen kárba veszik, amit ennek az olvasásával töltök. És akkor most visszatérek a borítószövegre, ami azt merte állítani, hogy ez végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit. Nem tudom, ezt a félmondatot ki találta ki, de arcul kívánom ütni A tűz és jég dala mind az öt elkészült kötetével. Keményfedeles borítóval. A Kardok viharával például többször is. 

További kritikák itt. Van sok 4-5 csillagos is, hihetetlen módon. Meg sok lehúzós 

The Magicians, by Lev Grossmann.

Enjoy.